Fraktál

Végtelen vonallal határolt az arcunk,
akár a tengerpart, vagy hópihéknek szárnya,
rajta minden reggel új csodákra lel
a felkelő nap roppant optikája;
és napjaink mesék egy nagy könyvből talán,
bennünk világok vágynak megszületni, hogy
eltűnjenek megint a néma félhomályba.

- a föld lélegzik itt, a fák fölöttünk összezárnak,
nélküled nem megyek tovább, karolj belém !
ki tudja honnan jöttünk, és bolyongunk, mint
két eltévedt bogár egy nyárfa levelén






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.