Csöndélet

Lámpát gyújtok s a világ kívülreked.
Menedéket nyüszítve keress te árva!
Bennem  a hontalan meggyalázva
Zizzen, mint az őszi kőrúti falevelek.

Lámpát gyújtok, sorsom burka szétreped.
Asztalomon éles rendet vág a fény,
A homályon túl
Valahol savanyú szagú emberek
Ölik vagy ölelik egymást józanul
Széles vicsorral, mint a vérebek.

Kit érdekel az asztalon a Szó?
Mint kegyvesztett legenda, az ív papír.
Tollam karcol és nyekereg.
Kinek számít a rossz, a jó
Ami történik velem, amivé leszek
Ha rámterjesztik szárnyukat éjjeli neszek?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.