Nehezen nõttem fel

Nehezen nőttem fel,
Megrakva súlyos terhekkel,
Mik most nehéz kőként mégis
Egyre feljebb repítenek az égig.

Szelíd alázat, gorombaság,
Éhes gyűlölet, jóság,
Keveredik bennem,
S őröl szüntelen

Míg egy szépnapon ráébredek,
Hogy igazán magam ettől leszek.
Különc élet, leigázott vár,
Hova a lélek is csak hálni jár.

Millió érzéki csalódás,
Mit más meg sem lát,
Egy mély, s mégis magasztos kút,
Miből az ihlet rabigába húz.

Üres a belseje, csak magamat látom,
Tompa visszhang, ha belekiáltom:
„Itt hagyott mind a tizennyolc”






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.