Halovány nevetésed...
Két rozsdás szeggel, s egy fakó
képkerettel babráltam éppen, mikor
eszembe ötlött újra halovány nevetésed,
s részegen a kábulattól egy
gyerekszemű könnycsepp csordogált
végig arcom ráncain, hisz oly rég volt
már, olyan régen, hogy csókjaidba
olvadt gyermeki nevetésem, hogy ajkadon
fakadó mosollyal forráztad minden szavam,
s izzadó sóhajokkal, testeddel takartam
reszkető önmagam.
Ma már csak görbe, rozsdás szegekkel,
s üres, fakó képkerettel játszom, ha szobám
falán rám talál nem múló emléked, s nem
tudom már felidézni kábulattól részegen
halovány nevetésed...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
