A kérdõjelek elszaladtak

(Móni és Attila ünnepére)

Volt egy kocsma: Tequila.
Belécsapott Isten nyila.
Hely, hol a Teremtő ostora,
Kurjantgatott ide, oda.

A hun ivadék csattogtatott,
Serlegéből iszogatott.
Korbácsának suhintása
Felvidított egyre, másra.

Tháliának büszkesége
Izzó ajkkal elé lépe.
Lehelete perzselt, tombolt,
Attilának szíve dongott.

És kezdődött az ősi tánc,
Minden sima, semmi ránc,
Táncparketten fejet vesztve,
Őrjöngőztek eleresztve.

Kifeszült a bőrmellényes,
Mónika sem vala kényes.
Száj szájat kéz kezet fogott,
Mi kettő volt, hát egy lett ott.

S mikor a láz csillapodott,
A férfiú imígy szólott:
„Te leszel a feleségem!”
„Nyugi fiú. Én nem értem…”

Válaszolta huncutkodva
Leányzónk úgy vonakodva.
Nemsokára álmot látott.
„Ő lehet a kiválasztott?

Gitár, motor, hosszú haj…
Később nem lesz ebből baj?”
„Miért pont egy színésznő?
Hogyan lészen házinő?”

A kérdőjelek elszaladtak,
Kételyeik megnyugodtak.
Egy esztendő után másik,
Nos, egymás mellett állnak itt.

Épp az imént mondtak igent,
Örvendezzünk, hogy ez így lett.
Lám, komolyan gondolják azt:
„Míg a halál el nem választ!”

Nyíregyháza, 2007. június 23.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.