senki alfonz kedvese

ha nagy leszek, szerelmem, akkor majd én is
úgy fogok csinálni,
mintha regényhős volnék,
és egy idő után az is leszek,
és akkor nem fázik majd
a cigarettát tartó kezed,
és csak néha jutnak eszedbe szomorú dolgok arról a régi
nőről,
és én hálóingben alszom majd,
és éppen hogy csak a szárnyak hiányoznak majd a hátunkról,
a fehérek,
és el fog törni az az izé az ágyad felett, de cseppet sem fogsz bánkódni,
mert

és hosszúak lesznek a nappalok és hosszúak az éjszakák,
egymás kezét fogva (?!) szökkenjük át a tócsákat,
már a kétszázadik oldalon túl vagyunk,
széjjelnevetjük a körutat és az éjszakai fényekbe hunyorgunk,
és a hangárokban vagy mikben alvó villamosokat is felébresztjük
a kerítésen túlról, ahogy suttogunk nekik,
táskámba fényszeleteket süllyesztünk,
otthon kicseréljük a régit rájuk,
egyet különraksz a lódened zsebébe,
azt hiszed nem veszem észre pedig de,
a villamoson úgy csinálunk mintha nem ismernénk egymást
és mindig egy picit szorosabban fognád a kezem a kórház mellett aminek falát benőtte a borostyán,
nulla óra huszonhét, két éve azt írtad menjek hozzád, te jó ég nem is ismerjük egymást.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.