Az árny monológja

Örökre

Heverek a gödörben

S megfogynak bennem a gondolatok
S megfagynak bennem az indulatok

Fűrészporral
Szórom meg az agyamat

Egy rozsdás szöggel
Megsebzem a szívemet

Így kiáltom világgá magamat!

Puffancs csillagok lebegnek az égen
Megkarcolom őket a szemeimmel

Senki nem vette észre
Hogy tegnap éjjel álmomban
Embert öltem…

(Pedig a nappal teljesen más

Akkor felhőcsimbókkal legózik a légmozgás

Most csak árnyékával fon körbe a tér)

Nevetek
De ez a nevetés egy idegené

Kitörtek alattam a létrafokok
Az ereim eperfaágakká változtak
Majd gyeppé

Melyik univerzum ez?

Kinek az álma ez?

De én nem érek rá ilyesmikkel foglalkozni
Megfosztottam a világot díszeitől s felismertem benne az ellenséget

Előveszem a késeket
Mert kivágom húsomból
A megromlott részeket

Van e még rá reményem
Hogy egyszer valahára
Fölboldogulok a Napba?

Aligha

Fekszem a földön mintegy az árny monológját dúdolgatom

Köröttem minden csupa rom
Köröttem minden csupa haldoklás
Minden lélegzetnél újabb csapda vár rám

Elbújok a levelek lengésében

Oly valószínűtlen, hogy egyáltalán vagyok.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.