Zuhatag

Ábrándjaim feléd kúsznak
Lassan, lomhán, vonakodva,
S gondolatban újra hozzádsimulok.
A száguldó folyam egy cseppje vagy,
De egyedül Te olthatod szomjam,
S míg fuldoklom utánad,
Zuhatagba rántasz.
Az istenek arcára a vihar csendje ült.
Nem láttam többé mást.
Nyikorogva feszül a gát.
Puszta, gyenge kezeimmel zúznám, míg
Utolsó reménymagzataim is elkopnának,
S véráztatta ócska rongyként
Elvetélten ringatnám még
Mindet a hullámok gyötrő oltárán.

2006.08.21.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.