Indexjel

Nem, nem értem.
Nincs alkalom.
Nincs funkció és
Nincs létezés.

Mindent tagad az elmém,
Nem! Önmagamban egy nagy tagadás vagyok csupán.
Aki nem érti, hogy az üvegfalon át
Miért nem lát tisztán, mikor a víz már a szemét lepi el.
Az eső önmagában nem jel.
De mikor füstös szürke lesz az ég, mint egy vízihulla,
Érzem, mi készül, és látom, ahogy minden beleremeg.
Gyűrűznek az utcai szennyes kis tükrök,
Ahogy egyre közeleg, de ide nem ér.
Valaha meglátom, valaha felfogom?
És észrevesz-e majd a gombostűfejek közt?
És hatalmamban áll-e majd integetni,
Kapálódzni, hogy itt vagyok!?
A kérdőjelek, mint horgok, kapaszkodnak a számba.
Cseppennek még szavak belőlem, vagy csak álmomban nyáladzom?
...
Nem, nem sírok, csak a szél fúj.
Ami a szememből kifolyhatott, már előttem hever
Vagy belémkövült.
Nincs már szelíd, kézdédelgető részvét,
Őszinte együttérzés, mélyen átélt alázat.
Már csak a világ van, meg én,
Meg a betonrengeteg, a szürke panelek,
A villódzó képek és az epillepsziás roham...
Az intelligens világ, tisztítószemcsés matéria
Makulátlanra mosott mindent, a kezeimet is,
Csak valahol a szám mögött, az agyam előtt,
Az idegszálak közt maradt valami.
Valami, ami azonban agresszívan terjed és elharapódzhat.
Hófehér, széles mosoly köszönt
Így a jó, így a szép, így a tökéletes, légy példakép
Szolgáltass mintát azoknak, akik még mocskosak!
Elvakítanak a fogak. Eltakarom a szemem,
Összegömbölyödöm, hogy ne férjen belém
Több tapasztalat.
Megkísérlem a lehetetlent.
Ne férjen belém a világ.
Csak én férjek el benne egyszer.
Szájsarok moccan, de el is ernyed,
Fölényes érzéssel (magam vagyok, de legalább...)
és legyőzötten kullogok tovább.

2007 03 25





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.