Menón újabb panaszaiból
IV.
Szélben lengedező függöny, kibomolva vitorla,
nélküle indulok el, gálya a test, evező
rajta a láb, mely a vágy korbács ütemére lapátol,
rönkként úszom az éj habzó illatain,
orgonabokrok, akác tajték-szirmán tovasiklok,
míg alacsony lámpák sárga tüzét követem,
ott rajzó rovarok koszorújából ki-kihull egy
rőt páncélu, amely vissza aligha talál.
Egy helyen izzik a lámpa fehéren, fent a magasban:
márvány Aphrodité szórja a Szép sugarát.
Szempillák s a rovarszárnyak verdesnek a fényben,
sok kis test zuhan ott földre, a talpak alá.
V.
Tyúkól s kamra között gazos udvar a gyermeki éden,
állnak kékes acél törzzsel a kertben a fák,
hordóban, mely ilyen színű, gyűlt selymes esővíz;
bőre fehér bársony, és szeme kékje acél
hordójában gyűlik a szépség, illatos árja
csordul, pillantás nem fodrozza szinét,
ám szívem rozsdás vájlingja belőle meríthet,
úszkál benne az ég, sejtmag nélküli lény,
s én ultrát szórok bele, vágyaim elmosogatni,
tányért és kanalat, melyre a semmi tapadt
zsírosan és makacsul. Lerakódik az érbe hiánya,
és tudatom beszükül. Rajta kivül van-e lét?
VI.
Csillagok és lámpák, mint sűrü gyökérzet, az éjben
fúrnak járatokat, lárvám árnya bolyong
bennük a fényt megrágva. Az álom magja csirázik;
egyre esik, s autók fényszórója hasít
új szeletet ki a nemlét tömbjéből, s dob a létbe:
aszfalton doboló cseppek ezer fonalát.
Felpattannak a cseppek, szétgyűrűznek az úttest
víz boritotta szinén, így leszek én csatakos
fénytől: átáztatja a bőröm a lét, e kavalkád;
elsuhanó autók szélvédője mögött
arcok bukkannak fel, s újra homályba merülnek,
villog a tévé kék fénye az ablakokon;
villan a múltbol, a másik férfi falakkal övezte
kék szemeit: briliáns kőberakás mosolyát.
Fent, a valóságban nem lombosodik ki az álom,
nem rajzok ki oda, élek a fény gyökerén.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Bárka, 2006/ 2
Kötetben: Ingajárat a valóságba (Budapest, 2006)
Kiadó: FISZ - Napkút Kiadó