végig a vizes kövön

a fal mellett. miközben kint szakad az eső,
ömlik a nyári zápor. így lehet, még némán.
végig a hosszú folyosón. el a kórtermek
nyitott ajtaja előtt. sikertelen mozdulatok
és villanó tekintetek előtt. közben a szél.
belöki a résnyire nyitott ablakokat,
becsapja vagy nagy robajjal sarkig tárja az
ajtókat. és kint egyre csak szakad az eső. te
pedig, hogy el ne csússz, kapaszkodnál a
falba, az olajos halványdrappba. némán,
mert elindultál. végig csak a vizes kövön.
és hallod, hogy odakint dörög, szakad az
eső. ahogy aprókat lépsz a frissen mosott
folyosón. szél jár. kétoldalt pedig, szinte
minden szobában ugyanaz a látvány:
valaki próbálja becsukni az ablakokat,
összeszedni a lesodort tárgyakat. a
hatalmas üvegtáblákon sok helyütt már
belül is csorog a víz. a párkányról aztán kis
patakokban ugyanazon az olajos
halványdrappon. – úgy most, még némán,
ahogy mész, hallod, hogy dörög, szakad
az eső. nyári zápor. de az orvosi szoba
nikkeltárgyain már vékony hó olvad. nagy
cseppekben gurul végig. és az üres
folyosón. leszegett fejjel csak. el a
kórtermek nyitott ajtaja előtt. a testek
feszülésében és ernyedésében. és hogy el
ne csússz, kapaszkodnál az olajos
halványdrappba. kezeddel próbálsz
emlékezni a kiszögellésekre. de míg ott
araszolsz a vizes kövön, a fal mellett, már
hallod, amint dübörögve veri az ablakokat
a novemberi jeges eső.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A leghosszabb út (, 2006)
Kiadó: Jelenkor Kiadó