NAPLÓK: rianás
Legutóbbi olvasó: 2026-09-06 21:37 Összes olvasás: 5092| 2. | [tulajdonos]: Animizmus | 2017-12-18 14:10 |
A fák imádása
A fák imádása egyaránt megtalálható az ősi európai és az amerikai népeknél. A germán "Tempel" (templom) szó vizsgálatakor Jacob Grimm, arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a germánok legrégibb szentélyei, természetes erdők voltak. A keltáknál is ismeretes a faimádás kultusza, a régi "szentély" szavuk, azonos a latin nemuszal, ami erdei tisztást, ligetet jelent. A legismertebb európai faimádat, az ókori Rómában található: a Fórumon, egészen a császárság koráig imádták Romulusz szent fügefáját, melynek mikor törzse elszáradt nagy riadalmat okozott.
A hidaszta indiánok Észak-Amerikában azt állítják, hogy minden természeti objektumnak megvan a saját szelleme, pontosabban az árnyéka. Különösen a nyárfának tulajdonítanak szellemi erőket. A kelet-afrikai wanikák szerint, minden fának, de különösen a kókuszpálmának megvan a maga szelleme. A sziámi szerzeteseknél pedig tilos egy fáról ágat letörni. Más népeknél csak bizonyos fák számítanak "lelkeseknek", általában a bükkfa, tölgyfa szokott szentfának számítani. Afrikában főleg a selyemgyapotfa (Bombax ceiba) számít szent-, lelkes fának: a Rabszolgapart eve nevű törzsénél, az ebben a fában lakó szellemet Huntinnak hívják. Gyakori szokás a szentfának bemutatott áldozatok, amelyek egyszerű szertartástól, egészen az emberáldozatig terjedtek: a Kangra-hegyekben az volt a szokás, hogy egy öreg cédrusfa előtt minden évben feláldoztak egy lányt.
Ehhez kapcsolódva írok le egy velem ma megtörtént dolgot. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
