NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-03-28 10:16 Összes olvasás: 221500| 951. | [tulajdonos]: le | 2019-07-31 12:33 | Leöltem magamban a szerelmet. Az egyetlen módon, ahogy lehetséges: szexszel, mással. Tehát a testem rendben és ezek után eszembe se juthat a reménytelen szerelmes pozíció. Nem vagyok szerelmes, de a műanyagmentes július nagyon jót tett a házasságomnak. A férjem kérésemre nem szabotálta, hanem hajlandó volt együtt működni. Gondolom, ez nem független attól, h két év után újrakezdtük a testi kontaktust. Ő nagyon sokat változott, egy csomó lépést megtett, ami fenn volt a listán, h emiatt reménytelen köztünk minden. Szóval egy csomó mindent lehúzott eről a listáról. Tehát nem reménytelenebb, mint amikor összejöttem vele. De mivel ennyit belefektetett, most már megint átkerült abba a kategóriába, h nem akarom elárulni. Hiába nem éreztem, érzem azt, ami a másiknál automatikusan jött.
A másik átkerült a rocksztárok szintjére, a színészekébe, akiket süldő lány koromban vonzónak találtam. Ha újra találkozok vele, amire van esély, mert egyelőre nem váltok, bár ő attól még válthat, nem is bánnám, s sztem neki se tenne rosszat, ha pl leszakadna az anyjáról, biztos lesz 1-2 szar pillanat, de már nem gondolok rá úgy, mint aki számomra bárki is lehet.
Az egésznek talán önmaga volt a célja, azt hiszem, ezt vhol, míg meg nem bolondultam teljesen, még december táján írtam is. Az hogy néztük egymást. Nem eszköz volt, hanem ez volt a dolog maga. Ez nem is akkora marhaság, mint aminek tűnik. Ma olvastam: "Az oxitocin felelős például azért a kirobbanó boldogságérzetért, mely a szülőket önti el, amikor ránéznek újszülött gyerekükre, vagy a szerelmespárokat, amikor egymásra pillantanak."
Hát, oxitocin az volt bőven. Most meg nincs, de ettől még. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
