napokra zárt napok: 9

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2829 szerző 37227 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Machó Zsófia
  Apokalipszis
Új maradandokkok

Tálos Barbara: Szem
Nyári László: Csecsemő
Bártfai Attila Márk: Majomparádé
Kántor Zsolt: Gravírozás
Ötvös Németh Edit: átneveztelek
Bara Anna: a csend árnyékában
Albert Zsolt: CELLAINFORMÁCIÓ
Bártfai Attila Márk: 5
Kiss-Teleki Rita: Veszekszem
Petz György: Arany appendix
FRISS FÓRUMOK

Oláh Imre 23 perce
Király Ferenc 6 órája
Szilasi Katalin 9 órája
Bara Anna 11 órája
Petz György 12 órája
Szakállas Zsolt 12 órája
Zsigmond Eszter 14 órája
Czékmány Sándor 21 órája
Ötvös Németh Edit 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Tálos Barbara 1 napja
Radics Zina 1 napja
Bakkné Szentesi Csilla 1 napja
Franczen Bea 1 napja
Gyors & Gyilkos 2 napja
M. Szabó Mihály 3 napja
Tóth Gabriella 3 napja
Vezsenyi Ildikó 3 napja
Kiss-Teleki Rita 3 napja
Iványi Mónika 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 6 órája
Apa levelei 7 órája
az univerzum szélén 8 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 8 órája
Készül az album 9 órája
Játék backstage 9 órája
Pssz!Ich-ézis 16 órája
az utolsó alma 17 órája
EXTITXU-UXTITXE 17 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 18 órája
Sin 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
Baltazar 1 napja
történések 2 napja
Ötvös Németh Edit naplója 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: napokra zárt napok
Legutóbbi olvasó: 2020-07-06 12:55 Összes olvasás: 3468

Korábbi hozzászólások:  
9. [tulajdonos]: 92017-08-18 15:13
kisebbik fiam ma jött haza a nyaralásból, a fiát vitte valahová Eger környékén, mondja, szép, kulturáltan gazdag vidék, ahol a helyiek próbálják kihasználni a természetadta lehetőségeiket, turisták, pár napos, hetes vendégkör, honiak, külföldiek vegyesen, viszonylag igényesen szervezett programok elsősorban gyerekes szülők, nagyszülők számára, szóval olyan a vendéglátás is, mint a kialakított környezet, bármikor szívesen visszamegy az ember ilyen helyre, ahol a szíveslátás természetesnek tűnik, távol tartva maguktól a zsebkiűritéses technikáknak még a látszatát is (vagy talán pontosan ráérezve arra, hogy az ember szívesen balek, ha nem nézik látványosan annak, és persze, ha van miből költekezni), na, ennyi, de a lényeg számomra, ami ezután, és amit a fiam magában tarthatott volna, bár tapintatosan bevásárlás közben csak nekem mesélte, hogy elmentek a falumba is, meglátogatták anyám sírját, amit a temetése után én soha, bebarangolták a temetőt, ahol látványosan többségben voltak a nevünket viselők, két évszázadra visszamenőleg, mintegy demonstrálva, hogy innen rajzottunk ki, az ős bölcső földjét tapossák éppen, amit spec most a temető jelez, elmentek a házunkig is, a kerítés ugyanaz, csak a kapu bedöntve, az elvadult cserjés-fás kertben lehetett sejteni a ház alapjait, csak a budi volt meg, még a deszkaajtaja is, alig kopott meszeléssel, mintha valaki rendszeresen használná, de a kert művelésének semmi nyoma, és a szomszédságban is lebontott, félig lebontott vagy szemmel láthatóan lakatlan házak, az egész falu így néz ki, még a templom környéke is, ahol azért évszázados, métervastag vályogból épített nagygazda házak álltak valamikor, ott is az elhagyottság, menthetetlen elöregedés mindenhol, úgy éreztem mesélése közben, mintha együtt öregedtem volna a falummal, és együtt szégyenkezünk ezért, a cserbenhagyás érzése ez, mindig ott fájt bennem, csak valahogy nem volt bátorságom számonkérni magamon, azt sem, amikor anyám az utolsó két évében, egy kisebb beavatkozás altatásából kikerülve, alig érthető artikulációval próbált segítséget kérni tőlem, befejezni az életét, valahányszor meglátogattam, csak ültünk egymás mellett, remegő kezével simogatta a kezem, megmulyultam, megmulyultam, gurgulázta akadozva folyton, segíts meghalnom, minden erőm összeszedve mondtam az otthoni dolgainkat, de látszott rajta, hogy ha a szavak el is jutnak hozzá, az értelmükkel már nem tud mit kezdeni, szégyelltem magam a gyávaságomért, a tehetetlenségemért, ahogy szégyelltem mindig azt a visszércsomót is, a tornaóráról felmenttettem magam, csak hogy ne kelljen levetkőznöm, könnyű volt a felmentés, mert valamikor még nagyanyámnál olyan betegségen estem át, amiből szívritmuszavar maradt vissza, igazából soha nem zavart semmiben, de ha gondolatban erősen koncentrálok kellemetlen helyzetekre, akkor felerősödik, ettől az orvosok elbizonytalanodtak, kivéve a katonaorvost, aki, miután felhívtam erre a figyelmét, legyintett, hogy ettől arra, amire alkalmas vagy, bőven jó leszel, hogy ezt lényegében gonoszkodásnak szánta, nem voltak kétségeim, krumplipucolás, kondérsikálás fegyvernemekben kimagasló teljesítményt nyújtottam a későbbiekben, egyszer éleslövészetben is majdnem, a második lövésem kirojtozta az első találatát, bőven a célalak mellett ugyan, de azért a lövészetet levezénylő százados belelkesedett, adjon neki főtörzs egy kiválóra belőtt puskát, mondta, amivel már csak a homokpadot tudtam megborzolni, biztos, hogy az alsószéleközepébe célzott katona, kérdezte, rábandzsítottam a fekvő tüzelőhelyzetből, erre kiszállt belőle minden érdeklődés irányomban, ez volt az egyetlen eset, amikor egy tiszt egyáltalán foglalkozott velem a három hónap alatt, rendszerint csak az ügyeletessel futottam össze ebédosztásnál, a klasszikus elégmelegelégsóspfffkilehetosztani minőségellenőrzéskor, ennél sokkal több katonaélményem nem is volt, hacsak a tarcali lőpálya ezer méteres géppuskakilövését nem veszem ide, mialatt a mellettem tüzelő géppisztolyos egész tárat elpusztított eredmény nélkül, én gondosan célozva a nem kiválóra belőtt karabélyommal egyetlen lövéssel kivégeztem a bokrokkal álcázott, igaz, akkorra a géppisztoly lőszereinek hála, már lombtalanított géppuskafészek céltábláját, de ez csak magánélmény, érdekelt, hogy valóban tudok-e jól lőni, innentől csak a fiaimat kápráztattam el a nemzeti és a nemigazán nemzeti ünnepek vurstlijaiban, de csak akkor, ha levajaztam a puskatöltőnél, és úgy helyezte be a lövedéket, hogy a hurkapálcának ne legyen esélye, a vadászokat ilyenkor, ezekkel a kis bizsergető érzésekkel, megértettem, de alapvetően meghatározta az ilyen, és ehhez hasonló adekvát instrumentektől való távolságtartásom az a gyerekkori élmény, amikor a nálam két évvel idősebb fiú, aki folyton egy szabadságharcos kispuskával lófrált, és szedte le vele a madarakat, rávett, célozzak be én is egyet, meghúztam a ravaszt, a madárnak csak véres csonk maradt a feje helyén, hányinger, szédülés, ugyanilyen hányingerrel rohantam az udvari klotyóra, amikor anyám egy élő csirkével lepett meg bennünket a házasságom második évében, és se a feleségem, se én nem mertük levágni, végül, merthát mégiscsak én vagyok a férfi, hunyt szemmel, és egyetlen metszéssel, de ebből csak az lett, hogy kiszaladtam telehányni a wc-t, és egy hétig sikálhattuk a szoba-konyhás lakásban szertefröcskölt vért, nem volt bűntudatom, csak iszonyatosan dühös voltam magamra, hogy ennyire beégtem a feleségem előtt, de próbálkozni soha többet nem próbálkoztam ilyesmivel, és ha belegondolok, hogy orvos akartam lenni sokáig, jelentkeztem is, alaposan begyűjtött szakkönyvekből készültem a felvételire egy teljes éven keresztül, felvételi vizsga előtt bekértem magam a bonctani intézetbe, és amikor leemelték a fiatal lány holttestéről a lepedőt, rohantam ki öklendezve, soha többet nem gondolva arra, hogy át tudom építeni magamban ezt a nagyon mély idegenséget a haláltól, vértől, az első halottal közvetlenül a háború elvonulása után találkoztam, a háború alatt semmi képem nem volt a háborúról, arról, hogy egymást gyilkolják benne az emberek, félni sem féltem a kastélypincében, ahol a háborús összecsapások egy napját töltöttük, bedeszkázott szellőző ablakokkal, nem tudtuk nappal van-e vagy már éjjel, robbantak felettünk a gránátok, pár óra alatt vége lett a lövöldözésnek, aztán a rémült, várakozós csend a teljes sötétségben, valakik leszedték a deszkákat, fény szűrődött ránk, lejött két katona, akiknek a sapkáján szinte izzott a vöröscsillag, hasonló, felfokozott izzásban láttam ezt a csillagot annak a magyarul tudó szerb katonának a sapkáján is, aki a jugoszláv határon fogadott, lejöttek, egyikük megállt az ajtóban a lövésre kész dobtáras géppisztolyával, a másik, kezében egy dorongnagy pisztollyal, és egy dinamós zseblámpával, körbejárt, nemci jeszty, kérdezte, és sorra belevilágított mindenki arcába, a végén intett, pasolj, davaj doma, davaj, davaj, és a pisztolycsövel folyton lökdöste az előtte haladó hátát, kint még négy-öt lövésre tartott géppisztoly előtt vonultunk el, és hazaballagtunk a kis batyuinkkal, útközben született meg az első teljesrím bennem, amin anyám könnyesre nevette magát, davaj, davaj, jobb volt tavaly, nem volt davaj, egy hét is eltelt a hazajövetelünk után, a katonák már rég elvonultak, csak az öreg kozák járőrözte az utcákat, akkurátus tempóban az álmosan baktató lova hátán, néha tán aludt is közben, kint játszottunk a ház előtt, verőfényes nap, a vasúti töltés mellett egy nő és egy férfi csomagokkal megrakodva közeledett, talán kétszáz lépésre lehettek, a töltés túloldaláról három feketeruhás férfi lépdelt át a síneken, megálltak a batyus pár előtt, egy csattanás, a férfi elvágódik, a nő sikoltozva rohan a szántáson felénk, anyámék betereltek bennünket, csak délután, az ablakból láttam, oldalnélküli szekéren fekszik a lelőtt férfi, mert akkor már a felnőttek sutyorgásaiból tudtuk, hogy lelőtték, azt, hogy kik, és miért, csak találgatták, mert a nőből egyetlen értelmes szót sem tudtak kiszedni, csak jajgatott, míg a kisbíró érte nem jött, és el nem kísérte a községházára, a férfi feje jobbra-balra csapódott a kátyús úton, alvadt vér a szemeken, és bennem a látványtól valami hihetetlenül erős reménytelenség, napokig nem tudtam enni, csak azt forgattam a kis agyamban, hogy mi is ez az élet, amit ilyen könnyű kioltani, szinte pontosan ez a látvány ismétlődött meg hercegtöttösön, amikor arra vártunk, hogy újra megpróbálkozzunk átkerülni jugoszláviába, köd, méteres hó, nem vettük észre, hogy saját nyomunkban taposva kerülgettük hajnalig az erdőt, a világosodásban reménytelen lett volna észrevétlenül nekivágni a határnak, főleg, hogy azt se tudtuk már, merre keressük, visszamentünk hát a faluba, oda, ahol az előző napot is végigvárakoztuk, az ablak mellett bóbiskoltam, amikor megláttam a lapos kocsit, a holttest feje ütemesen verődött le fel a makadámút zötykölődésében, a szeme nyitva, és mintha engem bámult volna végig, míg el nem tűnt a sarkon, sokan így járnak, mondta mellettem az öreg, aki tegnapelőtt befogadott bennünket, kifáradnak, megfagynak, de az is lehet, hogy lelőtték, nem volt bennem rémület, csak kérdőn néztem rá, egyik társunk egy köteg pénzt vett elő, ha átvezetsz, a tiéd, mondta, az öreg sokáig nézte, látszott, hogy nehezen szánja rá magát, de bólintott, hajnalban indulunk, akkor már nem járőröznek, a saját tegnapi csapásunkon mentünk az erdő sarkáig, már pirkadt, amikor az öreg rámutatott egy bokros domboldalra, az ott a határ, azon túl odaát vagytok, túl fáradt voltam ahhoz, hogy féljek, ha felszólítanak bennünket, szétfutunk, mondta valamelyikünk, te, marha, ebben a hóban akarsz futkározni, hallom a hangom, elindultam a bokros irányába, a nadrág már rég ráfagyott a lábamra, érzéketlenül tapostam a havat, vöröscsillag villant a szemembe egy lehajtott fülű posztósapkán, na gyerünk, haver, mondta a jugo katona magyarul, kihűl a tea, hátranéztem, ketten lépegettek még utánam a hatból, egyikük az, aki pénzt adott az öregnek, és a távolban az erdő foltja sötétlett


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-07-08 05:38   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2020-07-08 05:33   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2020-07-07 23:06   Új fórumbejegyzés: Király Ferenc
2020-07-07 22:18   Napló: Apa levelei
2020-07-07 21:38   Napló: Hetedíziglen
2020-07-07 21:15   Napló: az univerzum szélén
2020-07-07 21:07   Napló: Bátai Tibor alkotói naplója
2020-07-07 20:21   Napló: Készül az album
2020-07-07 20:18   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2020-07-07 20:18   Napló: Készül az album