NAPLÓK: helyreigazítás Legutóbbi olvasó: 2024-11-18 20:59 Összes olvasás: 2574Olvasói hozzászólások nélkül| 2. | tulajdonos: sajtószabadság | 2013-11-29 21:10 | A sajtószabadság elkötelezett híve közzétenné saját naplójában az alábbi tartalmú választ. A sajtószabadság eltiprója nem közli.
Tisztelt Szabó Antal!
A "helyreigazítás" című napló akkor válhat okafogyottá, ha a PÁLÓCZI-SZABADVERSTAN című szöveggyűjteményben 2013. november 27-én 12:43-kor először közölt és a mai napig elérhető „A TÖBBIT A TOVÁBBIAKBAN” című iromány rám vonatkozó - és a valóságtól eltérő - szövegrésze is törlésre kerül.
Helyreigazítási kérelmem, melyet a hatályos jogszabályoknak megfelelően terjesztettem elő a dokk.hu főszerkesztőjéhez, erre vonatkozott.
Az inkriminált szövegrész szerzője ugyanis több olyan állítást is megfogalmazott és közzétett, amely nem felel meg a valóságnak és sérti személyiségi jogaimat.
Így például nem támadtam meg az Pálóczi Antal "erotikus opusznak" nevezett Metróvers című alkotását, hanem csupán rámutattam az abban található nyelvi, stilisztikai, poétikai és logikai hibákra. Nem indítottam a nevezett személy ellen gyűlöletnaplót, egész egyszerűen azért, mert - bár nevetségesnek tartom, de - nem gyűlölöm az illetőt. Az igaz, hogy egy ideig nem rejtettem véka alá a véleményemet, ha orbitális helyesírási hibát (pl. bagjukét, fogja-foglya) olvastam. Ma már véka alá rejtem. Ugyanígy szembeszegültem a Káint Ábellel felcserélőkkel. Ma már tudom, hogy a gyilkosok uralkodnak a világ felett. Megvédtem szeretteimet, ha molesztálta őket egy cukrosbácsi. Ma már csak arra kérem őket, kerüljék el azt a személyt.
Évek óta elkerülöm azokat a publikációs felületeket, ahol Pálóczi Antal szerepel és ünnepeltetné magát. Nem elemzem a szövegeit sem. Cserébe ezért a nagyvonalúságért elvárhatnám, hogy ő se írja le a nevemet és ne véljen minden ellenvélemény mögött engem.
A dokk.hu sajátos (szabad!) publikációs felületéből következik, hogy a helyreigazítási kérelem már a közlésével teljesül.
Okafogyottá pedig - ismétlem - akkor válik, ha a kérelemmel érintett szövegrész is eltűnik.
| |
| 1. | [tulajdonos]: helyreigazítás | 2013-11-29 19:13 | dokk.hu szerkesztősége
Korányi Mátyás főszerkesztő részére
Helyben
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Szokolay Zoltán (aki 1956. szeptember 9-én születtem Hódmezővásárhelyen, édesanyám neve Lénárt Éva)
ezúton kérem, hogy a Pp. 342. § (1) bekezdése alapján a dokk.hu internetes portál (http://www.dokk.hu) PÁLÓCZI-SZABADVERSTAN című naplójában 2013. november 27-én 12:43-kor először közölt és a mai napig elérhető „A TÖBBIT A TOVÁBBIAKBAN” című közlemény alább idézendő részlete miatt mostani bejegyzésemet helyreigazításnak tekinteni és naplójegyzetként való fennmaradását folyamatosan biztosítani szíveskedjék.
Tisztelt Főszerkesztő úr!
Úgy tekintem, hogy helyreigazítási kérelmemnek Ön ezen naplójegyzet megjelenésével – a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 12. §-ának megfelelő időben és módon eleget tett, ezért – amennyiben további jogsértésekre nem kerül sor – nem kívánom sem Önt, sem az inkriminált naplóbejegyzés feltételezett szerzőjét bíróság elé citálni. Amennyiben azonban további jogsértésekre kerülne sor, avagy ez a napló törlésre kerülne, akkor nem tekinthetnék el attól, hogy bírósági eljárás keretében érvényesítsem jogos igényeimet.
A PÁLÓCZI-SZABADVERSTAN című napló az „A TÖBBIT A TOVÁBBIAKBAN” című közleménye 2013. november 27-én 12:43-kor az alábbiakat írja:
Idézem:
„Nekem is volt egy „őrjítőm” aki azzal kezdte „felszámolásomat”, minden attitűdöm tagadását és írásaim kisebbítését egy másik fórumon, a 7toronyban, hogy első oda is feltett Metróvers című erotikus opuszomat azonnal megtámadta (ha jól emlékszem a „kéjgyilkos” szó is szerepelt a kommentjeiben). Jellemző, hogy mivel csak 16 sort engedélyez az ottani rendszer egy-egy kommentnek, neki a megosztva, de egy sorozatként föltett „szidalomáriája” csak 4 - azaz négy - kommentben fért el. (Zárójelben jegyzem meg: ezt az ide elsőnek feltett versemet Jónás Tamás 2006-ban azonnal „maradandokk-nak” minősítette. S később, a Magyar Író Akadémián, Forgách Zsuzsa Bruria, „anyaszerkesztő” óráján /amikor egy kemény vita hevében, végső érvként/ felolvastam, közel 100 ember /az évfolyam/ tapsolta meg, s végül, 2011-ben, két másik erotikus versemmel együtt az Élet és Irodalomban is megjelent. A kötetembe is beválogatom majd). A 2008 nyarán történt megtámadásomat több éves, az őrjítőm részéről becsületsértéssel – s több karaktergyilkossági kísérlettel – vívott netháború követte, amelynek egyes csatái a DOKK-ra is átkerültek. Számos itteni, engem kisebbítő gyűlölet napló köthető az illetőhöz, akit – nem titok – Szokolay Zoltánnak hívnak, s végül csak úgy tudtam tőle megszabadulni, hogy megnyertem ellene a becsületsértés címén indított pert idén, jogerősen, másodfokon is. Nem szabad engedni, hogy az Őrjítők manipulációi idáig fajuljanak!”
Idézet vége.
Az idézett közlemény-részlet olyan valótlan tények állítását tartalmazza, amely személyhez fűződő jogaimat egyértelműen sérti.
Mindezekre tekintettel a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 12. § (1) bekezdése alapján az alábbi helyreigazító közlemény közzétételét tartom szükségesnek mindaddig, míg a sérelmezett tartalom is elérhető:
A dokk.hu PÁLÓCZI-SZABADVERSTAN című napló A TÖBBIT A TOVÁBBIAKBAN című írása valótlanul állítja, hogy a 7torony című irodalmi magazinban megtámadtam a szerző ott (is) megjelent Metróvers című alkotását. A valóság ezzel szemben az, hogy kényszerűen darabokra tördelt, 4-szer 16 soros kommentemben nem tettem mást, mint a dokk szerzői: elemeztem a művet, rámutatva annak nyelvi, poétikai, stilisztikai, logikai hiányosságaira. A szerző azonban nem tudta elviselni a kritikát, ezért a művet és így a kommentjeimet is – feltehetőleg a kérésére – eltávolították arról az internetes felületről. Ettől kezdve barátnőmet és jómagamat is zaklatni kezdte, privát levelezésünket megszerezte.
A Metróvers című művel kapcsolatos véleményemet ma is fenntartom, a szerző közleményében felsorolt – öndícséretre emlékeztető illatú – érdemek, a Jónás Tamásra, egy számomra nem mérvadó művésznőre, egy pénzért bárki által elvégezhető íróiskolára és egy szélsőbaloldali irodalmi hetilapra való hivatkozás ellenére.
Ugyancsak valótlan A TÖBBIT A TOVÁBBIAKBAN című írás azon állítása, mely szerint a dokkon a szerzőt kisebbítő „gyűlöletnaplók” köthetők a nevemhez. A valóság ezzel szemben az, hogy ez a szerző már évek óta abban a pszichikai állapotban van, hogy minden őt ért kritika mögött engem (és még néhány embert) lát. Voltak saját naplóim a dokkon, amelyeket magam kezeltem és voltak másokkal közös naplók is, ez tény. Egyik naplót sem a gyűlölet vezette azonban, hanem az a nemes szándék, hogy az irodalom műveléséhez már ezen az amatőr szinten is kapcsolódjon bizonyos fokú mesterségbeli tudás. Igényesség, amely nem engedi meg alapvető helyesírási hibák elkövetését, elemi iskolás ismeretek hiányát, Káinnak Ábellel (vagy éppen Jannis Ritszosznak Janis Joplinnal, avagy Jordán Tamásnak Jónás Tamással) való összetévesztését.
Szintén valótlan A TÖBBIT A TOVÁBBIAKBAN című írás azon állítása, mely szerint a szerző megnyerte ellenem a becsületsértés címén indított pert. Az illetékes bíróság ugyanis Szabó Antal eredetileg beterjesztett négy indítványából kettőt elutasított, a további mintegy 50-nel nem foglalkozott, perköltségben csupán Szabó Antalt marasztalta el (nem tudom, azóta befizette-e), és az én viszonvád indítványom csupán az idő múlására tekintettel, valamint azért nem érvényesült, mert azt visszavontam, azaz nem kívántam Szabó Antal megbüntetését. Ezzel szemben ő azt követelte, hogy szabadságvesztést rójanak ki rám, amely azonban nem valósult meg.
Fentiek jobb megértése céljából alábbiakban teljes terjedelmében idézem a bíróságon elhangzott perbeszédemet.
Az ott történtekhez még annyit kívánok hozzáfűzni, hogy a tárgyalások során Szabó Antal öt alkalommal hangsúlyozta, hogy ő Fidesz-tag, Fideszes, a Fidesz híve. Feltehetőleg ettől remélte az ügy számára kedvezőbb elbírálását. A bíróság azonban ezeket a kijelentéseket – Istennek hála – elengedte a füle mellett.
Szokolay Zoltán perbeszéde. Elhangzott 2013. február 11-én.
Tisztelt Törvényszék!
Ha csupán egyetlen kifejezésből állhatna a perbeszéd, akkor ez volna: nincsen ítéleti bizonyosság Szabó úrnak, mint magánvádlónak a benyújtott vádpontjaiban.
Álláspontom szerint kétség vetődik fel a Tisztelt Törvényszék illetékességével kapcsolatban is, természetesen nem eljárásjogi értelemben, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy a köztünk volt vita alapvetően nem jogi természetű, hanem irodalmi, esztétikai.
Márpedig úgy gondolom, minden tiszteletem hangsúlyozása mellett, hogy irodalmi értékrendek összemérését nem itt és nem így kellene végrehajtani. Hatékony és cáfolhatatlan eszköze és normarendszere sincsen erre a bíróságnak, hiszen hogyan, milyen ismérvek, esetleg szakértői vélemények alapján dönthetné el, hogy ki a költő és ki nem az, kinek az írásai értékesek és kié kevésbé. Erre nincsenek jogi normák, holott a vitánk lényegét éppen ez képezte. Amire normaként hivatkozni tudnék, az sem jogi norma, hanem csupán a Magyar Tudományos Akadémia által elfogadott helyesírási szabályzat, illetve a Nemzeti Alap-tantervnek az általános iskolások nyelvhelyességi és helyesírási követelményeire vonatkozó előírások. Magasabb évfolyamok verstani és poétikai ismeretanyagára már nem is gondolok. Utólag sajnálom, de néhány évvel ezelőtt megtettem, hogy a föntiekre hivatkoztam. Meggondolatlanul, mert ezzel is hozzájárultam a vita elmélyüléséhez, nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülést okozva ezzel Szabó úrnak, aki akkor látszatra nem mutatott elvárható jártasságot az említett normákhoz való igazodásban. Ma már nem tennék ilyet. Igyekszem elkerülni azokat az internetes felületeket, ahol Szabó úr publikál, s ha találkozom is egy-egy művével, nem kommentálom azt.
Szabó úr olyan összefüggéseket és indítékokat ismertetett a saját elképzelései szerint, amelyeket kétséget kizáró tények nem támasztanak alá, márpedig a kétséget kizáróan nem bizonyított tény és a mégoly érzékeny írói személyiség által vélt valószínűség önmagában nem elegendő ahhoz, hogy egy európai jogállamban marasztaló ítéletet hozzanak.
Quintilianus írja: „Vádolni annyival könnyebb, mint védeni, amennyivel könnyebb sebet ejteni, mint gyógyítani.” Az a határozott álláspontom, Tisztelt Törvényszék, hogy ez az idézet erre az ügyre is érvényes.
Szabó úr ellentmondásos személyiség, és ennek megfelelően is viselkedett az eljárás során. Többször elkésett, de három alkalommal meg sem jelent a tárgyaláson, majd a távollétét az előírt határidőn belül jogérvényesen igazolta. A magam részéről nem bolygattam azt a kérdést, hogy ezek az igazolások hitelt érdemlőek voltak-e, egyrészt mert úgy gondoltam, hogy ennek eldöntése a bíró úr hatásköre, aki viszont nem viselkedhet nyomozó hatóságként még ezekben a részletkérdésekben sem. Másrészt mindez azt a benyomást keltette bennem, hogy Szabó úr késleltetni szeretné az eljárást, esetleg netán nem is kívánja annak befejeződését, és ez illeszkedett ahhoz a jámbor óhajomhoz, mely szerint én egyáltalán nem is kívántam és nem is kívánnék vele pereskedni. Utólag is csupán annyit jegyeznék meg az egyik (2011. július elsejei) távolmaradással kapcsolatosan (ismerőseim, kollégáim hívták fel erre a figyelmemet), hogy Szabó úr a kérdéses napon, sőt órában is buzgón internetezett, tehát nem lehetett olyan nagymértékben akadályoztatva a jelenlétben, mint ahogyan azt – egy új munkahelyre való belépéssel – utóbb indokolta. Akkori bejegyzéseiben határozottan állította, hogy a tárgyalás egy másik napon (július 7-én) lesz, tehát vélhetőleg nem a munkahelyi teendők akadályozták meg jelenlétét, hanem az, hogy rosszul emlékezett a kitűzött napra. Mindez sajnos alkalmat adna arra, hogy kételkedjünk a szavahihetőségében, no de – ahogy mondani szokás – spongyát rá.
A kriminalisztika fő kérdései: ki, mikor, hol, mit, kivel, mivel, milyen módon. Ezekre a kérdésekre egy büntetőeljárás során választ kell kapni. Sőt ahol a célzatnak, illetőleg a motívumnak jelentősége van, erre is ki kell terjednie a Tisztelt Törvényszék figyelmének.
1.
Hankiss Elemér a Társadalmi csapdák, Diagnózisok c. tanulmánykötetében a következőket írja: „Az eszkimóknak állítólag több tucat szavuk van a hó különböző fajtáira. Feltehetőleg azért, mert sok hó van arrafelé. Vajon ugyanez az oka, hogy nálunk olyan szépen kivirágzott egy jelenségkör rokon értelmű szavainak bokra? E jelenséget legegyszerűbben a korrupció gyűjtőnévvel lehet körülhatárolni.”
A tudósnak igaza van, az ebbe a gyűjtőnévi körbe tartozó jelenségek száma magas és korántsem mindegyik tartozik a jogilag kifogásolhatók közé, sőt az erkölcsi megítélésük is változatos, a megengedőtől a megvetendőig. Jatt, csúszópénz, umbulda, sáp, borravaló, hálapénz, kenőpénz, jogtalan előny, protekció, szocialista összeköttetés, kapcsolati tőke, baráti vagy elvtársi segítség, lobbi.
Készséggel beismerem, hogy nem jártam el elég körültekintően, amikor a kifogásolt „korrupt módon” kifejezést használtam Szabó Antal költeményeinek a Szép Versek 1989 c. antológiába való bekerülését illetően. Nem vettem figyelembe a szerző érzékenységét, erős elhivatottságát és öntudatát, nem gondoltam arra, hogy ezt a kifejezést ő szűkebb értelemben, kizárólag az anyagi ellenszolgáltatások igénybevételével tudja és akarja értelmezni, mintegy leplezve ezáltal azt a tényt, hogy pártkapcsolatok, politikai kapcsolatok már akkor is léteztek, működött az úgynevezett „tyelefonnoje pravo”, az odaszólás intézménye.
Arról tettem említést a Héttorony irodalmi magazinban 2010. június 1-jén, egy Szabó úrnak címzett üzenetben, hogy „a szóbeszéd szerint korrupt módon” került be az antológiába. Nem állítottam tehát a korrupt módon való bekerülés tényét, hanem csak annak a tényét, hogy erről beszélnek az emberek, s különösen a szakmabeliek. Magam is hallottam ilyen feltételezést. A „korrupt mód” alatt senki sem anyagi ellenszolgáltatást értett, hanem csupán azt a körülményt, hogy 1988-ban és 1989-ben az Írószövetség volt MSZMP-titkára, Alföldy Jenő szerkesztette a Szép Versek antológiát. Egy szívesen alkalmazkodó, befolyásolható ember, aki mindig meg akart felelni az éppen aktuális kurzusnak, és akinek magatartását a rendszerváltozást megelőző években az jellemezte, hogy matematikai egyensúlyt igyekezett teremteni a különféle irányzatok között, s az utolsó pillanatban így emelte be – külső, javaslatra – Szabó úr műveit, többek között a 800 Ft-ért megvásárolható örömlány életszagú bemutatásáról szólót, ehhez azonban a terjedelmi korlátok miatt más verseket ki kellett dobnia.
Véleményem szerint Szabó úr versei – ha csupán szakmai megítélés alá estek volna, soha nem kerülnek be az antológiába, amely minden évben az előző esztendő legjobb verseit válogatja egybe. Ezt a véleményemet továbbra is fenntartom, úgy gondolom azonban, hogy ez szakmai vélemény, amely a szabad vélemény-nyilvánítás körébe tartozik, és amelyet minden közszereplőnek, így Szabó úrnak is fokozottan kell tűrnie.
Magam is érintett voltam a történetben, azon a tavaszon éppen a Magyar Demokrata Fórum országos választmányi ülése után, ebéd közben vigasztaltak asztaltársaim, akiknek elkeseredetten panaszoltam, hogy megint kimaradtam az antológiából, majd Csoóri Sándor és Csurka István is megerősítette azt, hogy az utolsó pillanatban, az MSZMP nyomására átszerkesztették a Szép Versek-et is, meg a Körkép-et is. Ezt az információt később Utassy József is megerősítette.
Tisztelt Törvényszék!
Amennyiben e vádpontban mégis a felelősségem megállapítása mellett döntenek, úgy kérem,
enyhítő körülményként vegyék figyelembe, hogy nekem életcélom volt a Szép Versek antológiába bekerülés. Édesanyám, aki 1999-ben hunyt el, az elsőtől kezdve mindig megvette ezt a könyvet és úgy tartotta, hogy Magyarországon azok Költők, akik ebben szerepelnek, hiszen ebbe az előző évben megjelent legszebb verseket válogatják. Már amikor könyveim jelentek meg, idegen nyelvekre fordították a verseimet, akkor is mindig azt az évet várta, amikor majd bejutok a Szép Versek-be.
És hát ezt vártam én is, 40 éven át, amióta publikálok.
Ma már nem várom, tudom, hogy ez az életcélom nem teljesült.
Nincsenek ellenérzéseim ebben a vonatkozásban Szabó úr sikereivel szemben, megelégszem azzal, amit magam elérhettem.
2.
Szabó úr sérelmezi azt a mondatomat is, hogy „foglalkozz mostani ügynökösködéseddel, az ingatlanpiac vérszívójaként”.
Tisztelt Törvényszék!
Készséggel bocsánatot kérek e kifejezés miatt, de álláspontom szerint ez sem lépi túl a szabad vélemény-nyilvánítás határait. Korábban, ugyanazon lapban kifejtettem már, hogy az ingatlanpiac jelenlegi helyzetében minden ingatlanközvetítő céget erkölcstelennek tartok, túl nagy kínálat és nyomott kereslet idején állnak a vevő és az eladó közé, leszakítva néhány százalékot innen is, onnan is, s anélkül jutnak jövedelemhez, hogy érdemi munkát végeznének. Szabó úr a kérdéses időszakban ingatlanügynök volt, az utalás – noha stílusát illetően kétségtelenül markáns – erre kívánt utalni, de a szövegkörnyezetből kiderül, hogy e kérdésben nem a személyével, hanem a foglalkozással volt problémám.
3.
Harmadik vádpontjának alátámasztásául Szabó úr egy más címzettnek írott magánlevelemből idéz. A magyar büntetőeljárás bizonyítási rendszere nem teljesen szabad, s alapvető szabály, hogy a bizonyítékok csak törvényes forrásból származhatnak.
A nem teljesen szabad bizonyítási rendszer lényege, hogy az eljáró hatóságok a törvény által előirt szabályok szerint folytathatják le a bizonyítást. Ilyen alapvető szabály, hogy a bizonyítékok csak törvényes forrásból származhatnak. Kérem tehát a Tisztelt Törvényszéket, hogy a Szabó úr által idézett magánlevelemet bizonyítékként ne vegye figyelembe.
Miként azt Serfőző Attila tanú vallomásából megtudhattuk, a Héttorony Irodalmi Magazin nem őrizte meg ezeket a leveleket, így sajnos az sem deríthető ki, hogy hány embernek küldtem el. A történet azzal kezdődött, hogy egy szerkesztő kinevezése kapcsán úgy döntöttünk Vesztergom Andreával, hogy kilépünk a Héttorony alkotói közösségéből, s ekkor a pár szónyi, semleges indoklásnál részletesebben szerettem volna megindokolni távozásomat néhány barátomnak. Bátai Tibor, Rácsai Róbert nevére emlékszem a címzettek köréből, másokéra nem, de nem lehetett több öt-hat embernél, akiknek írtam. Mivel Zambelis Spyros nevű (vagy nicknevű) személlyel semmiféle kapcsolatban nem álltam, így neki biztos, hogy nem írtam. Kérdés, hogyan, miféle informatikai közreműködéssel, közvetítéssel jutott el hozzá, majd onnan vissza Magyarországra Szabó (Pálóczi) Antalhoz mégis a levél.
E tekintetben nem kívánok feltételezésekbe bocsátkozni.
Sajnos a számítógépemben csak egy piszkozata maradt meg a levélnek, ennek végén feltételes módban beszélek arról, hogy nem ártana, ha ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznék, fontolóra veszem. Minden okom megvolt arra, hogy valamilyen háttér-tevékenységet feltételezzek Szabó úr részéről, hiszen a Rossner úr perében idézés nélkül jelent meg a tárgyaláson, amelynek időpontjáról és helyszínéről máig nem tudhatni, honnan értesült, majd a tárgyalás lezárása után ott maradt a tárgyalóteremben és külön beszélgetett a bírónővel. Tekintetbe véve Szabó úr kapcsolatait és életútját, akkor nem gondolhattam másra, mint hogy befolyásolni próbálja a bíróságot. Úgy véltem ugyanakkor, hogy – az általános gyakorlatnak is megfelelően – az ügyek érdemi tárgyalására, tanúk vagy bármely érintettek meghallgatására csak a peres felek jelenlétében kerülhet sor.
Egyéb, az eljárás során Szabó úr által becsatolt, többszáz oldalt kitevő dokumentumokkal nem kívánok foglalkozni, azok ugyanis nem a Szabó úr által az alapindítványban megfogalmazott három vádpontot támasztják alá vagy részletezik, hanem újabb és újabb eseteket, internetes kommenteket és megjegyzéseket sorolnak, nagy mennyiségben, és ezek legtöbbjéről azt sem tudom, hogy ki írta, mikor írta, hol írta, milyen szövegösszefüggésben értelmezhető. Ezekhez tehát – kihangsúlyozom – az égvilágon semmi közöm nincsen. Lehet, hogy akadna köztük olyan, amelyen ismerőseim, tanítványaim nevét és keze nyomát sejthetném, ha volna alkalmam végigolvasni, de lehet, hogy nem.
Sajnos azt kell gyanítanom, és ezt most őszinte aggódással fogalmazom meg, hogy Szabó úr a maga érzékeny alkotói psychéjével olyan sugarúvá tágította a velem szembeni ellenérzést, hogy a világ minden kedvezőtlen jelenségében az én ártó szándékomat véli felfedezni.
Ismétlem, nem olvastam végig ezeket a beadványokat, egyrészt mert vidéken élek, másrészt mert úgy véltem, nem kapcsolódnak közvetlenül a Szabó úr által ellenem felhozott vádpontokhoz, de ha ezek valóban tartalmaznak becsületsértő vagy rágalmazó kitételeket, akkor Szabó úrnak természetesen lehetősége van arra, hogy ezekben az ügyekben is magánvádas eljárást indítson az érintett személyekkel szemben, a meghatározott törvényes határidőn belül.
Ezekben az esetekben is érvényesül azonban az in dubio pro reo elve, mely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem lehet a terhelt terhére értékelni.
A különféle internetes kulturális magazinokban és a közösségi portálokon már 3-4 évvel ezelőtt is tapasztalható volt, hogy kialakult a Pálóczi Antal néven publikáló Szabó úrral szemben egyfajta udvarias tartózkodás, no comment jelenség, amely időnként átcsapott nyílt ellenszenvbe. Sokakkal keveredett nyilvános vitába. Ennek számos jele megmutatkozott. Így például az, hogy a Héttorony c. magazint 2012. március 25-e óta nem látogathatja. Fogalmam sincs, miért tiltották ki, de nyilvánvaló, hogy nem a velem való konfliktusa miatt, hiszen én akkor már régóta nem voltam annak az alkotóközösségnek a tagja.
A magam részéről annyiban érzem hibásnak magamat a konfliktusok elszaporodásáért, hogy 2008-tól kezdődően két évig működtettem egy zártkörű verstanodát, egy ingyenes levelező tanfolyamot, ahol verseket írtunk és elemeztünk, nem nyilvános felületen, hanem csak egymás közt. Ez változó létszámú volt, egyidejűleg maximum 8 embert jelentett, zömmel diákokat, és a két év alatt összesen 14 főt. Nekik – sajnos már nem emlékszem, mikor – a rendelkezésükre bocsátottam Pálóczi Antal néhány költeményét, elrettentő példaként, és elemeztük azokat. Elképzelhetőnek tartom, hogy megjegyezték a nevét és később is figyelemmel kísérték műveit. E meggondolatlanságomért ezúton is elnézést kérek Szabó úrtól, ám egyszersmind úgy gondolom, hogy ennek a dolognak a megítélése is irodalmi-szakmai ügy, tehát nincsenek törvényszéki eszközök, amelyek ebben igazságot szolgáltatnának neki. Közzétett művei a közzététellel közkinccsé váltak, s mint ilyenek, szabadon elemezhetővé.
Végezetül a viszonvád tárgyát képező kijelentésről szeretnék néhány megállapítást tenni.
Viszonvádam bizonyítékaként Szabó úr számtalan kijelentését, írásművét idézhetném, hiszen évek óta folytatja a sértő offenzívát ellenem. Nemcsak sértő kifejezéseket használ, de a valós tényeket is úgy interpretálja, hogy azzal kedvezőtlen színben tüntessen fel.
A magam részéről, éppen azért, mivel nem kívántam pereskedni, megelégedtem egyetlen konkrét példa említésével.
2008. december 11-én, 10 óra 40 perckor Pálóczi (Szabó) Antal az alábbi fenyegetést közölte a dokk.hu versportálon: „Te szerencsétlen, elmebeteg Szokolay Zoltán! Hidd el, tönkrezúzod magad rajtam… te nem tudod, miből vagyok”.
Álláspontom szerint az még beletartozik a szubjektív vélemény-nyilvánítás kategóriájába, ha egy író, költő kijavítja a másik nyelvtani, verstani, poétikai hibáit, elemzi műveit, utalván annak fogyatékosságaira, eltérő ízlésnívójára.
Az a tényállítás azonban, mely szerint elmebeteg vagyok, megvalósítja a becsületsértés vétségét és megnehezíti mind az irodalmi életben való részvételemet, mind pedig munkavállalásomat.
Fentiek miatt nyújtottam be viszonvádként a magánindítványomat Szabó Antal ellen, aki a becsületsértés vétségét nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva követte el.
A viszonvádat tartalmazó beadványomban arra kértem a Tisztelt Törvényszéket, hogy állapítsa meg és szankcionálja Szabó Antal jogsértését, tiltsa el az elkövetőt a további jogsértéstől, valamint kötelezze arra, hogy nyilatkozattal adjon elégtételt. Nem vagyoni kár iránti igényem polgári perben való érvényesítésétől, tekintettel az elkövető szociális helyzetére, eleve eltekintettem.
Tisztelt Törvényszék!
Indítványomat most enyhíteni szeretném, a jogsértés megállapításán túlmenően nem kívánom, hogy Szabó urat bármiféle szankció érje, nem kérek elégtételt adó nyilatkozatot, a szabad vélemény-nyilvánítás jogában sem kívánom őt korlátozni, írjon rólam bárhol bármit, e tevékenységének a társadalomra való veszélyessége oly mértékben csekély, hogy azzal az igazságszolgáltatásnak nem szükséges foglalkoznia.
Tudom, hogy sajnos Szabó úr részéről nem tapasztalható hasonló nagyvonalú gesztus.
Ellenkezőleg, mint azt több ízben kifejtette a dokk.hu nyilvánossága előtt, ő azzal lenne elégedett, ha engem szabadságvesztéssel sújtanának. Mint írja erről a perről – idézem – a végén „az elítéltet vezessék el”.
Ezzel szemben a Szabó Antal által ellenem felsorakoztatott vádpontok vonatkozásában kérem a Tisztelt Törvényszéket, hogy a vád alól mentsen fel, mert a Szabó úr által a vád tárgyává tett cselekmények nem valósítottak meg bűncselekményt.
Felmentést kérek tehát a magam vonatkozásában, Tisztelt Törvényszék, egyrészt bűncselekmény hiányában, másrészt a bizonyítatlanság okán is.
Tisztelt Törvényszék, e hosszú ügymenet lezárásaként, engedjék meg, hogy átnyújtsam Szabó úrnak, úgy is, mint pályatársamnak a legutóbbi, 2012-ben megjelent könyvem egy példányát.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
