Te tudod jól, hogy mi már annyi mindenen, honnan indultunk, nem volt semmink, ránk omlott a ház, és nem volt pénzünk se, az a vén hülye minden este az ajtónkra vizelt és bottal kergette el Bandikát, sosem felejtem el, aztán jobb lett, felköltöztünk Pestre, és Jóskának vinni kezdték a képeit a németek, és mellette jó állása lett, emlékszel, hét év után végre elmehettünk Balatongyörökre, milyen boldog voltam, Istenem, aztán Kréta és végül Dubai, ott vesztettük el Bandikát, nem is sírtam, nem tudom miért, és azóta sem, azt mondják a lányok itt bent, hogy az volt a baj, sírni kellett volna egy jó nagyot, ordítani vagy szétverni a lakberendezést, de úgy voltam vele, hogy én bírom ezt is, Jóskának szüksége, van rám, mert közben inni kezdett, és és megcsalt többször is, de én hallgattam, mert tudtam, hogy szeret, hallgattam akkor is, mikor tavaly tavasszal majdnem elhagyott, szerelmes lett a gyakornok kislányba, én meg lefogytam több, mint tíz kilót, azt hittem megbolondulok, mikor találkoztunk, te meg megdicsértél, hogy hogy lehetek ilyen csinos ötven évesen, én meg azt hebetem hogy paleózni kezdtem, milyen hülye voltam istenem, otthon néztem meg, hogy mi is az, aztán nem ment el mégsem, én meg nem mutattam, hogy min mentem keresztül, mert azt hittem ezzel vége van és élhetünk végre boldogan, és aznap este újra megkívánt, majdnem egy éve, hogy mi már, hogy nem volt köztünk semmi, de akkor újra, úgy remegtem, mint legelőször, nekem nem volt senkim azóta se, és akkor azt mondta, ott feküdt felettem, és én csak szorítottam, csókoltam boldogan, azt mondta, hogy most ne, most ne röfögj, most ne röfögj kérlek, most az egyszer ne, most ne ronts el mindent, és akkor bennem elpattant valami, tudtam, hogy vége, ezzel vége van, az előbb még nem, de most vége lett, azóta sem tudom, elmehettem volna csendesen, de én felkaptam a húsklopfolót, aztán ez lett, hogy most itt vagyok, a lányok azt mondják, hogy sírni kellett volna, én nem tudom, nem érzek semmit, ha rájuk gondolok, mintha álmodtam volna Bandikát és a férjemet, csak ha arra a vén hülyére gondolok, aki minden este az ajtónkra vizelt, akkor érzek valamit, hogy vajon mért tette, sose mondta el, és hogy Anci néni madarával vajon mi lett, nem tudom, valamiért úgy képzelem, hogy egyszer visszajött.
|