Te tudod jól, hogy
mi már annyi mindenen,
honnan indultunk,
nem volt semmink,
ránk omlott a ház,
és nem volt pénzünk se,
az a vén hülye minden este
az ajtónkra vizelt
és bottal kergette el Bandikát,
sosem felejtem el,
aztán jobb lett, felköltöztünk Pestre,
és Jóskának vinni kezdték a képeit
a németek, és mellette jó állása lett,
emlékszel, hét év után végre elmehettünk
Balatongyörökre, milyen boldog voltam,
Istenem, aztán Kréta és végül
Dubai, ott vesztettük el Bandikát,
nem is sírtam, nem tudom miért,
és azóta sem, azt mondják a lányok
itt bent, hogy az volt a baj, sírni kellett volna
egy jó nagyot, ordítani vagy szétverni
a lakberendezést, de úgy voltam vele,
hogy én bírom ezt is,
Jóskának szüksége, van rám,
mert közben inni kezdett, és
és megcsalt többször is,
de én hallgattam,
mert tudtam, hogy szeret, hallgattam akkor
is, mikor tavaly tavasszal majdnem elhagyott,
szerelmes lett a gyakornok kislányba,
én meg lefogytam több, mint tíz kilót,
azt hittem megbolondulok,
mikor találkoztunk,
te meg megdicsértél, hogy hogy lehetek
ilyen csinos ötven évesen, én meg azt
hebetem hogy paleózni kezdtem, milyen
hülye voltam istenem, otthon néztem meg,
hogy mi is az,
aztán nem ment
el mégsem, én meg nem mutattam,
hogy min mentem keresztül, mert
azt hittem ezzel vége van és élhetünk
végre boldogan, és
aznap este újra megkívánt, majdnem egy
éve, hogy mi már, hogy nem volt köztünk semmi,
de akkor újra,
úgy remegtem, mint legelőször,
nekem nem volt senkim azóta se,
és akkor azt mondta, ott feküdt felettem,
és én csak szorítottam, csókoltam
boldogan, azt mondta, hogy most ne, most ne
röfögj, most ne röfögj kérlek,
most az egyszer ne,
most ne ronts el mindent,
és akkor bennem elpattant valami, tudtam, hogy
vége, ezzel vége van, az előbb még nem,
de most vége lett,
azóta sem tudom, elmehettem volna
csendesen, de én
felkaptam a húsklopfolót,
aztán ez lett, hogy most itt vagyok,
a lányok azt mondják, hogy sírni kellett
volna, én nem tudom, nem érzek semmit,
ha rájuk gondolok, mintha álmodtam volna
Bandikát és a férjemet,
csak ha arra a vén hülyére gondolok,
aki minden este az ajtónkra vizelt, akkor
érzek valamit, hogy vajon
mért tette, sose mondta el, és hogy Anci néni
madarával vajon mi lett, nem tudom,
valamiért úgy képzelem, hogy egyszer
visszajött.
|
