NAPLÓK: fa világa Legutóbbi olvasó: 2026-04-08 04:44 Összes olvasás: 3279| 5. | [tulajdonos]: Vége | 2019-09-02 13:48 | | Bezárt. | |
| 4. | [tulajdonos]: vers | 2019-04-25 09:46 | Tűzzománc
Ma felhőkön keresztül nevet a Hold bőrödre,
vakon tapintott és rajzolt hajlatok időznek
ujjbegyem hegyén, folyton éhesen
olvaslak újra, betűről betűre.
Mindig másként szólnak a szavak,
hol súgnak, hol torokban akadnak,
a kirajzó ösvények egybefutnak,
elszégyellnek bársony ajkak.
Nyújtózz a hajnalba mellkasomon,
nézd, az éjszaka csendben fénybe oson,
és itt marad rajtunk a bizonyosság,
nedvem, nedvedbe oltott tűzzománc. | |
| 3. | [tulajdonos]: vers, dal | 2019-04-23 00:09 | https://www.youtube.com/watch?v=Lfm33QHo8pE
Szökellő szavaim
Szökellő szavaim
nehéz úton hozzád,
tövisek karmai
szívem lelombozzák.
Ide ér, oda jut,
táncol pallóélen,
vékony ér, hova fut,
tengerektől féltem.
Bomlanék, bomlanál,
rojtot old a szellő,
harisnyád, mint a nád,
sussan, búfelejtő.
Szemeid szénazúr,
olvadó mélyében
mennyei alagút,
titkain elérlek.
Ide érsz, oda jutsz,
ujjaim begyével
bőrödre elpirult
rózsákat becézek.
| |
| 2. | [tulajdonos]: vers | 2019-04-21 16:47 | Húsvétvasárnap
Rómába mentek a harangok,
hajnalban mégis valaki kongat,
erősen kolompol,
itt, legbelül,
bordának szív feszül,
lelkem súlya alatt meghajol,
izzadtságból von
koszorút homlokomra.
Nem álom ez, a Nap már vörös csík
a redőny sorvezetőjében,
a fali fényfirka ráerősít,
új nap cibál éppen létre.
Bensőmből a szavak,
mint rakoncátlan patak,
fakadnak és állnak össze mondattá:
Jézus, nem tudsz aludni,
a tűzre kellene pár hasábot dobni,
ha már az ágyból kimásztál!
Nem mozdul senki.
Csak halkan fordul át
az ágy másik fele.
Kihez beszélek, ki kongat,
pírt törni ki settenkedett be?
Ekkor a közeli templomtoronyból
ónmélyen felkong
a Rómát megjárta harang:
Jézus nem felkelt,
Jézus feltámadott,
és első útján
örömhírrel aranyozta be
a tágra nyitott ablakon át
beköszöntő sugarakat!
| |
| 1. | [tulajdonos]: vers | 2019-04-20 16:08 | Nélküled a május
Nélküled a május
szomorú sziromhullás,
bárányfelhők árgus
szemekkel durcás
árnyakat terelnek,
és nézik az ágyás
cserepes buckáit,
sorjás ajkukon
baldachinfátyol
eső után esdenek.
Így kívánlak, oltatlan,
száz évnyi aszály nyomán,
rég ígért az április,
a szirmok sorban lehullnak,
meztelen ágyán
zsenge vetésem szomjazik.
Nélküled a május
kietlen január,
rügyek nyögik láncuk,
kufár napsugár
orcátlan kecsegtet,
nem kérek sokat,
az üres hétköznapokat,
mint hosszú várakozást
a váratlan betoppanás,
velem teljesítsd be.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
