NAPLÓK: az univerzum szélén Legutóbbi olvasó: 2025-10-30 16:08 Összes olvasás: 79695| 1. | [tulajdonos]: | 2018-11-07 17:03 | | aludtam délután. stresszalvás, bár átadhatnám ezt a tulajdonságomat; néha segít, mondjuk most ez sem használt. álmodtam és álmomban telefonon beszéltünk. egy hatalmas, mintha végtelenül visszhangos teremben lettél volna, nem értettelek, csak néhány szó volt tisztán kivehető és ezekből kiderült, hogy valami fontosat mondasz. próbáltalak kihangosítani, fülesen hallgatni, hangfalakra is rákötöttelek, de semmi, vagyis ugyanaz, mondod a fontost és én nem értem, töredékek jutnak el csak hozzám. próbáltam neked jelezni, hogy nem értelek, de nem volt hangom, a hangszálaim, mintha megfagytak volna az űrben, ami körülvesz, ha nem vagyunk együtt. nagyon rossz volt és most attól félek, hogy nem értelek, hogy nem értelek jól, és ha itt is vagyok, nem vagyok egészen itt, mert bekerítenek a saját félelmeim és inkább ezekre koncentrálok, nem pedig rád; ezt nem engedhetem meg magamnak. az univerzumunk szent és békés hely, a nyugalmam otthona. nincsenek benne kételyek, pontosabban ha vannak, megbeszélhetőek, feloldhatóak, elcsitíthatóak. és csönd van, szeretem ezt a csöndet. a határvidéket elektromágneses mező védi, hogy ne léphessenek be idegenek, hogy ne léphessen be senki, még én sem, csak veled együtt és egyszerre. általában korábban érkezem, mint te és amíg várok (és dülöngélek és cigizek), eltakarítom a félelem rámrakódott űrporát, hogy odabent majd tisztán és érthetően halljalak, mert ez nagyon fontos nekem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
