NAPLÓK: anonymus Legutóbbi olvasó: 2025-09-09 18:11 Összes olvasás: 21130| 5. | [tulajdonos]: könyvek | 2006-11-22 19:53 | Szeretem a könyveket. Úgy nőttem fel. hogy a szüleimnél sok könyv volt, mindenféle. Sokat jártam könyvtérba, elidőztem a polcok közt, levettem a könyveket, elovastam a tartalmát, és hosszas keresgélés után mindig megpakolva jöttem el. Később a zsebpénzem nagy része is erre ment el. A könyvesboltban már törzsvendég voltm.
Az érdeklődésem komolyabban a gyerekkori mesekönyvek után azt hiszem a történelmi regényekre terelődött. Amikor olvastaam teljesen feloldódtam a régi kultúrákban, szinte éreztem, hogy ottjártam a régi Athénban, ismertem az isteneik esendőségét.
Utána következtek a középkor lovagregényei, a regényekben az egy csodálatos világ. Azt hiszem nagyon szerettem a lovagokat az etikai erényeik miatt. A tisztesség és bölcsesség netovábbjai volak a számomra. (Az egészben az érdekesség az, hogy ennek ellenére történelemből mindig nehéz volt órákon megfelelnem. Úgy érzem általános és középiskolai éveim során a tanulási időm nagy részét a történelem vette el.)
A lovagregények után következtek a krimik. Nagyon éveztem, elkezdődött a történet, és fel kellet deríteni, meg kellet oldani az ügyet. Pár évig ez volt a hobbim.
És következett a sci-fi. Kamszkorom nagy korszaka. Addig míg a többi tizenöt éves lány a romantikus lányregényeket bújta, én jártam a Marson, találkoztam idegen civilizációkkal, különféle kalandokba keveredtem.
Egyszer eldöntöttem, hogy normálisan fogok viselkedni. Legalábbis úgy mint a környeztemben levő lányok, akikkel nem tudtam megosztani az élményeimet, és nem ismertem az övéiket, tehát nehéz volt az olvasási élményekről beszélgetni. Ők az intim magazint olvasták, meg a többi tini újságot, és sok-sok romantikus lányregényt olvastak. És megbeszélték. És nem tudtam hozzászólni. Végül kértem kölcsön egy könyvet. Nem teljesen emlékszem már, vagy a csíkos vagy a pöttyös könyvek sorozatból való volt. A címe: Mintha nővérek lennénk, vagy valami hasonló... Végigküzdöttem magam rajta, nem hagytam abba, hátha megértem a varázsát, érdekes volt lehet, de nem a számomra. Ezzel leszámoltam az ilyen típusú regényekkel. Úgy döntöttem szeretem a többieket, de közben járom a saját utamat, ha egyedül, akkor egyedül.
Hozzá kell tennem, talán az is rásegített a könvekben való elmélyülésre, hogy a szüleim elváltak, és a világ léköre körülöttem nem igazán volt kellemes. Amíg olvastam, nem számítottak a problémák. Bár azt hiszem normális körülmények közt is "könyvmoly" lettem volna.
Utána férjhez mentem, és a férjem és családja nem igazán értékelte az irodalmat. Sőt, megkaptam, hogy tönkre megy a szemem a sok olvasástól, meg sokáig égetem a villanyt stb. És az a legborzasztóbb, hogy annyira szerettem, hogy képes voltam feladni vagy elnyomni a saját énemet és alkalmazkodtam hozzájuk. Ezt talán így utólag még szégyellem is. Dehát hiába takadnám, így volt. Néha vettem egy-egy szép könyvet, inkább az ismeretterjesztőből, mert az legalább jó valamire, meg szép képek vannak benne, illetve a fiamnak mesekönyveket. De ha egyszer-egyszer vettem valami olyat is ami nekem tetszett, és nekem szólt, bizony lelkiismeret furdalást éreztem a pénz kidobás miatt. És elváltam...(nem ezért, de jól tettem).
Pénztelenség, elkeseredettség, és önmagam keresése...
Tombolás...
Utána kaptam egy infarktust...
Végig észnél voltam. A szívsebészeten láttam a monitorokon ahogy az ereimben közlekednek a katéterrel, láttam a kis szivemet ahogy még mindig küzd az életért.
Az intenzív osztályon én voltam az egyetlen aki magánál volt. Ki voltam kötve, mozdulnom nem volt szabad, és talán nem is tudtam volna. A kezemet emelhettem, már amelyikben nem volt infúzió.
Az első perctől kezdve bejárt hozzám a legnagyobb húgom. Ott ült mellettem, beszélegettünk, és hogy amíg nincs ott ne unatkozzam hozott be nekem könyveket, fantasyt. Ezzel a műfajjal akkor találkoztam először. És az első a sötét elf történetei voltak, nagyon megfogott. Valami ús és mesés világba vitt el. Napi egy másfél könyv volt a teljesíményem, mivel éjszaka sem tudtam aludni, ugyanis az ember életének ekkora változása igen sokkoló tud lenni.
Közben húgoméknál ideiglenesen elfogytak a baráti körben fellehető fantasyk, és jött Stephen Kinggel a találkozásom. Nagyon tetszett már az első is, A hasznos holmik. Filmen láttam már, és egyszer jó volt, de könyvben szerintem mester mű.
A helyzet érdekes volt, az ember bent fekszik az intenzíven és horrort olvas. Bár ez akkor tökéletesen lekötött.
Mikor túl voltam a nehéz időszakon, visszatért a régi olvasós énem. Már nem éreztem, hogy bűn egy jó könyvre kidodni a pénzt.
Életemben először elmentem az antikváriumba. Imádtam a sok könyv látványát, a hangulatot, a válogatást. Mai napig is emlegetem, ha igazán boldoggá akar tenni a kedvesem, akkor beenged egy antikváriumba, és pár órára otthagy.
Különben mostanra már mindenevő vagyok. A könyvek számomra sokat jelentenek. Van amelyik egy törtnetet rejt, van amelyik információt, van amelyik tanít, világnézetet oszt meg veled. Szeretem tudni azt, hogy ha valamiben megakadok egyszerűen felnyúlok a polcra és leveszem a szükséges könyvet. Vagy egy kis kikapcsolódásra vágyok és akkor leveszek egy másikat. Képes vagyk egy könyvet sokszor elolvasni. Előveszem, beleolvasok, vagy az egészet újra, és új dolgokat, mondanivalót, összefüggéseket találok meg benne.
Ahogy olvas az ember, annyi féle életútba, karkaterbe, világba éli bele magát. Itt van a saját életem, amit szellemileg eléggé aktívan élek (szerintem), és ott vannak a könyvekben levő szereplók, történetek. Mennyi világ, és mennyi információ...
Ma már elég tág az érdeklődési köröm.
Régen nagymamám sokat olvasta a Quo vadis-t, kíváncsiságból néhány éve elolvastam, nagy hatással volt rám, ugynilyen komolyan megfogott a Mester és Margarita is. Viszont pár hete vettem paratudományokról újabb könyvet.
Érdekes, szinte valamennyi műfajt kedvelem, de a mai napig sem tudtam megbarátkozni a romantikus irányzattal. De hosszú még az élet... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
