Vezsenyi Ildikó Naplója: IV.


 
2841 szerző 39158 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Toroczkay András
  Hexametej
Új maradandokkok

Serfőző Attila: Lenyomat
Tímea Lantos: Középső szoba
Bátai Tibor: köztes állapotok
Kosztolányi Mária: az én Ferencem...
Szakállas Zsolt: Déltájt maláriáról...
Ötvös Németh Edit: Az ernyő
Bátai Tibor: lehetséges
Pataki Lili: Fényt hoz, színt visz el
Tímea Lantos: Bűneinkért
Gyurcsi - Zalán György: No. 21
FRISS FÓRUMOK

Horváth Tivadar 40 perce
Gyurcsi - Zalán György 4 órája
Ilies Renáta 10 órája
Duma György 12 órája
Hodász András 12 órája
Szilasi Katalin 14 órája
Vadas Tibor 15 órája
Tímea Lantos 16 órája
Bara Anna 16 órája
Tóth Gabriella 18 órája
Ötvös Németh Edit 20 órája
Bátai Tibor 1 napja
Tamási József 1 napja
Szakállas Zsolt 1 napja
Tóth János Janus 2 napja
Kiss-Teleki Rita 2 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Nagyító 3 napja
Kosztolányi Mária 3 napja
Ocsovai Ferenc 3 napja
FRISS NAPLÓK

 csega 57 perce
Gyurcsi 11 órája
Bátai Tibor 11 órája
Hetedíziglen 12 órája
különc 20 órája
Párbeszéd egy jobb Dokkról 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
Bara 1 napja
az univerzum szélén 2 napja
Janus naplója 2 napja
Baltazar 2 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 2 napja
útinapló 3 napja
Sin 3 napja
Conquistadores 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója
Legutóbbi olvasó: 2025-07-12 10:57 Összes olvasás: 57629

Korábbi hozzászólások:  
23. [tulajdonos]: IV.2019-09-24 10:29
Senki emberfia nem olvassa
Mindazonáltal úgy vélem, egy láthatatlan, konszenzuson alapuló értékrend mindenek ellenére valahogy ma is létezik, amely talán csak néhány, valóban toleráns és nyitott, az irodalmi értékekre előítéletmentesen tekintő folyóiratban kap formát is. Ezek kisugárzása azonban igen csekély: alacsony a példányszám, az értő olvasók megszámlálhatók. Nem ők döntik el a makrofolyamatokat, ráadásul a tömegesség megjelenése miatt strukturáltságában (a folyóirat műfajának természete miatt) sem képesek megjeleníteni a piramis alakúan képződő irodalmi produktumot. Előfordul, hogy fontos szellemi teljesítményt nyújtó művekről nemhogy értő kritika nem jelenik meg, gáncsoskodó sem, sőt az is, hogy senki szakmabeli (és más emberfia) el nem olvassa. Így esélye sem lehet arra, hogy részt vegyen a kultúra folyamatában. Optimistábbak e helyt idézhetik Hamvas Bélát (t.i. a világvégi, lakatlan sziget barlangjába bekiabált titok sem maradhat titok) vagy a pillangótörvényt.

Az irodalomkritika helyzete, a kritikus lehetősége együtt mozog az irodalom intézményeinek állapotával. A magyar irodalom hagyományosan lapközpontú; a folyóirat szféra összességében viszonylag tagolt, de szerintem ez a szféra a maga tagoltságában az irodalmi tudat megképezésében lassacskán másodlagossá válik. A könyvekben megjelenő művek fogadtatását, és ezzel együtt az adott műnek az irodalmi tudatban elfoglalt helyét – legalább is rövid távon – pl. egy kiadó gazdasági pozíciója, médiakapcsolata legalább annyira meghatározhatja, mint a szakma lassan kiérlelt vélekedése. Ismét idegen a példám: “Még a kritika is inkább a divatos könyvek és híres szerzők művei iránt érdeklődik, melyek persze szinte kizárólag a nagy cégek kezében vannak. A kritikus szakma Spanyolországban sem éppen túlfizetett, áldozatkész művelői így vagy úgy (lektorként, tanácsadóként, sorozatszerkesztőként, zsűritagként stb.) függeni szoktak attól a néhány kiadói holdingtól, amelyek a /könyv/piacot uralják. Másrészt viszont ezek a nagyvállalatok a médiákat is befolyásolni tudják… És ez nem csupán a kritika befolyásolását jelenti – tán az a legkevésbé fontos –, hanem azt, hogy főleg az ő szerzőikkel készítenek interjút, az ő könyvbemutatóikról írnak” (Dés Mihály).

Mindeközben az egyre több könyvet termelő magyar irodalom egyre csökkenő számú, de még mindig jelentősnek mondható olvasója, meg általában maguk az írók is, változatlanul nagyon egyszerű dolgot várnak el a kritikától. Afféle meósként vizsgálja meg az irodalmi terméket, írja le, hogy micsoda, és a lehető legoptimálisabb esztétikai értékrend szerint minősítse. Ezt normális elvárásnak tartom, azon kívül nem is lehetetlenség; gyakorló literátorok ránézésre meg tudják állapítani, mi mit ér. De ahhoz, hogy elfogadható kritikai élet működjön, az irodalom intézményeinek jól strukturáltnak és arányosnak kellene lennie. Magyarországon jelenleg nincs jelentős nyilvánossággal bíró irodalmi nyilvánosság, minden fórum elsősorban politikai fórum. A nagy médiumok szinte teljesen negligálják a kortárs magyar irodalmat. Nem vigasz, hogy a világirodalmat is. A stabilabb kultúrájú nyugat-európai társadalmakban, sőt még és az USA-ban is, amennyire tudom, függetlenül attól, hogy az adott vezető napilap jobboldali-e vagy baloldali, konzervatív vagy liberális, az olvasó elég nagy biztonsággal ráhagyatkozhat egyetlen/bármelyik vezető lapra, hogy tájékozódjon a megjelenő művekről. Ha a hazait nyitom ki, megtudhatom, ki a “mi emberünk”, ezen kívül esetleg, hogy ki az “ellenség”, egyebet viszont alig. Holott, a kultúrában nincs “mienk” meg “ellenség” – tudomásul kellene venni, hogy a magyar kultúra – és irodalom – nem ilyen vagy olyan, hanem alapvetően sokféle, és ez a sokféleség összeadódva ér valamit. Sokatmondó, hogy a rendszerváltozás után 13 évvel sincs politikától független irodalmi hetilap. A rossz közérzetet növeli, hogy míg az “egyik oldal” stílusát, értékrendjét az ÉS képes artikulálni és megjeleníteni, a “másik oldalnak” nincs hasonló súlyú fóruma. Elképzelhető, hogy nem tartja fontosnak.

Funkcionális analfabétizmus
Ugyanakkor paradox, hogy a tudásközpontú, értelmiségi társadalom felé haladván az irodalom, vagy semlegesebb szóval, a nyelvileg nem mindig kifogástalan szövegek termelésének ugrásszerű megnövekedésével együtt össztársadalmi szinten növekedik a funkcionális analfabétizmus, és növekedik az írott szöveggel szembeni tartózkodók aránya. Az az olvasói réteg, amely nemcsak a klasszikusokat nem érti, de a mai moderneket sem, és fontosabb, nem is akarja érteni. Láthatóan a politikát abszolút nem érdekli a magyar irodalom intézményeinek sorsa, a magyar írótársadalom pedig, részben megosztottsága, részben mentális fáradtsága miatt nem képes érvényesíteni saját szakmai autoritását. Hajlamos vagyok azt gondolni, önmagában nem olyan nagy baj, ha a magyar irodalom a nappaliból kiszorul a spájzba, vagy még oda se, de ha az első kérdést nem tesszük fel, fölösleges föltenni a következő kilencvenkilencet. Az első kérdés szerintem az, hogy egy alapvetően nyelvi kultúrájú országban, egy aprócska nyelvközösségben megengedhető-e, hogy perifériára kerüljön a nyelv és a nyelvi gondolkodás magas szintű művelése. Mivel semmiféle akaratot nem látok arra, amely a fent jelzett folyamatot megváltoztatni akarná és erre képes is lenne, azt kell gondolnom, hogy jól van ez így. Nem biztos, hogy kell a nyelvet, a magyar nyelvhez kötött gondolkodást művelni. Lehet, hogy nem kell, és helyes, ha az irodalom intézményei leértékelődnek, művelői ellehetetlenülnek.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

1 Nagy Dániel: félidőben
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-07-12 09:59   Napló: csega
2025-07-12 08:55   Új fórumbejegyzés: Horváth Tivadar
2025-07-12 08:34   új fórumbejegyzés: Horváth Tivadar
2025-07-12 08:32   új fórumbejegyzés: Horváth Tivadar
2025-07-12 06:34   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-12 00:42   új fórumbejegyzés: Horváth Tivadar
2025-07-12 00:31   új fórumbejegyzés: Gyurcsi - Zalán György
2025-07-12 00:25   új fórumbejegyzés: Ilies Renáta
2025-07-11 23:43   Napló: Gyurcsi
2025-07-11 23:31   Napló: Bátai Tibor