NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-04-01 01:12 Összes olvasás: 70558| 608. | [tulajdonos]: Mert miről írok én? | 2026-03-26 10:30 |
Miről ír az ember?
Na, miről?
Most leírok néhány sort. Te pihenj!
Már másodszorra bukkan fel bennem egy gondolat.
Hogy az fog szétválasztani bennünket, ami összehozott.
Az írásaim.
Mert, ahogy mondtad, amíg téged szárnyára kap a siker, addig én mit csinálok?
Vagy nem így mondtad, de valami ilyesmit, ami nekem akkor nagyon tetszett.
És most is.
De, megfordítom?
Mit fogsz csinálni addíg, amíg engem szárnyára kap a siker?
*
Ez analóg azzal a „városi legendával”, hogy a feleségek leggyakrabban azért válnak el a férjeiktől, amiért
hozzájuk mentek.
Nekem, pl. azért (is) tetszett meg a férjem, mert szerették a környezetében az emberek.
Népszerű volt a művelődési házban, ahova szórakozni járt, ahova én, dolgozni.
Én voltam a vezetője.
Talán azt gondoltam, általa hozzá juthatok e vágyott dologhoz, s oldódni fog a magányom.
De, miután hozzámentem, ő tovább szórakozott – neki a munka is szórakozás volt - miközben
én meg dolgoztam.
Nekem a szórakozás is feledat, munka volt akkoriban.
Úgyhogy, ez nem smakkolt túlságosan.
Most én szórakozom, és ő dolgozik.
*
Jó ötletnek tartom, a „tudatalatti” - ról, mint olyanról írni.
De vajon szabad-e, hisz, „pontpontpont”, már érintette a témát, a „pontpontpont” c. naplójában.
Tudjuk, amit meg tudunk érinteni, azt birtokolni is tudjuk.
De nem úgy, hogy mindenkit elhajtunk a francba.
Hiszen amiről írunk, az nem kopik el azzal, hogy más is ír róla. Mint ahogy a férfiak lomposa sem kopik el.
De hiába tudom ezt, bevallom töredelmesen, nem esett jól, hogy előbb írt a témáról, mint ahogy nekem eszembe jutott, mert a tudatalatti(m) gyermekkori hűséges barátom. Nem csak egy girbegurba
táltoscsikó. Hiszek benne, hogy ameddig van célom, engem szolgál, én vagyok nyeregben, én ülöm meg,
ő a táltosom, s oda megyünk, ahova én akarom, s nem oda, ahova ő. Néha nehéz, kell a pálca, s néha a
sarkantyú is, és erős kézzel sem árt fogni a gyeplőt. Olyankor többször a fülébe kell súgnom, mit akarok,
hogy neki is, s magamnak is, jól eszünkbe véssem.
HISZEK A TUDATALATTIMBAN! CSERBEN, CSER(FAKOPORSÓ)BAN MÉG NEM HAGYOTT. De mi lesz, ha egyszer egy öreg tölgyfához szeretném kikötni, miközben, másik, fiatalkori komámmal,
Senecióval társalkodom, egy puha, kockás pléden az árnyékban, Fáspuszta ősfáiról, az Ősgyepről, a védett, ritka virágokról és az énekesmadarakról. Kockás plédünk, takarónk is oly régóta van már, mint
amióta az eszemet tudom. Persze, csak akkor jut eszembe, mikor írnak róla. De milyen az ember!
Ami eszébe jut, arról mindjárt írni támad kedve. Most akkor ne tegye? Mert, hátha már „pontpontont” is írt róla?
Vagy ne olvasson „pontpontpont” -ot? Mert úgy kerülhetné el legbiztosabban a retorziót.
Paul Klee-t, Seneciót is régről ismerem. Még a főiskolai művészettörténet órákról.
És akkor, szeretném itt gyorsan lestoppolni, Diószegi Miklós sámánjait, mert a róluk szóló könyvéből
tartottam egy igen jól sikerült előadást. Egy tanéven keresztül bosszantotta ismételt dicséreteivel a
csoporttársaimat, az enyémet példaként állítva eléjük, a művelődéstörténet tanárunk. Azok, persze
irigykedni kezdtek, s elkezdtek terjeszteni rólam egy olyan pletykát, hogy protekcióval vettek fel a suliba.
Tévedtek, mert nem kellett kihasználnom a lehetőséget, különben is, a felvételi bizottság tudomására
csak pontozás után hoztam az írásos ajánlást. Amikor már nem tudtak vele semmit kezdeni.
Persze, ők a részleteket nem ismerték. Csak a pletykát.
De akkor bohócról se írjon senki, aki még be nem öltözött, ki nem festette magát, vagy nem állt még
porondon. Oké? Na, azé’!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
