NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis Legutóbbi olvasó: 2025-11-27 11:09 Összes olvasás: 12190| 21. | [tulajdonos]: 07 23-27 | 2020-07-27 01:58 | Mostanában minden olyan suhanó, kapkodó körülöttem. A történések kizökkennek ritmusukból, rítusok
nem is igen vannak. Már nincs sok hátra, hamar véget ér, jól tudom. Végül majd csak a fák, ahogy
ölelik a kéket, és a méhek, egy távoli kasból, pengeéles felhőként.
Lélekrobaj. Mondhatatlan, tömérdek űr. Telhetetlen űr, te, mivel tömjelek? A révület elkerül. Majd rám tör, hirtelen.
Jó volna, ha valaki ismerne. Jól tudom, vesztes játszma.
Mégis :elképzelem néha, hogy valaki, aki más mint én, cinkosom lehetne a csendben. Nem rejtőzködne, nem
hadonászna, csak leülne mellém, hallgatni. Csodálkozó mindegy. Nincs arca.
Néha, rajzolok neki arcokat. Összemosok vonásokat átfestve jól ismert arcokat, és haragszom amiért
ez általam vizionált profil nem fedi a valóságot.
Amikor véget ér bennem valami, (pl amikor mama elment, vagy amikor vége lett Gy-vel, vagy amikor elköltöztem) akárcsak elengedek egy régóta tartogatott érzelmet, hideg lesz bennem. A felismerés, hogy semmi sem létezik nélkülem, abban a formában, ahogyan elgondolom, amit érzek, magam iránt érzem. Ez zavarba ejtően józanító érzés. Belülről érzem ekkor a hideget, a semmit, a szél, ami a fátylat lengeti több nálam.
És mégis, a fájdalmon való felülemelkedésem, szinte kegyetlen.
Hogy ma például, hallgatva É-t és történetét, meg hogy mennyire odavan G-től, azt mondom neki: ne kérdezgess senkit, mi a véleménye róla, neked kell tudnod, ha úgy érzed, tedd meg, ha úgy érzed, ő az akire most vágysz, örülj neki, éld meg, ha úgy adódik, de ne számíts semmire.
Egyébiránt azt hiszem, neki G-re van most szüksége, annak pedig őrá. És látom, É-n keresztül, mi voltam úgy két évvel ezelőtt, miféle kárpótlással kecsegtettem magam mindazért, öntudatlanul, amit Gy mellett nem élhettem meg. Akartam azokat az impulzusokat, magasan csengő szép szavakat, kalandot, élményt, testiséget, ami 10 évig hiányzott az életemből, kellett az ellenpólus, hogy egyensúlyba kerüljek, nomeg, hogy a hiányos önértékelésemet az efféle hízelgés bestoppolja. Persze jól láttam, mindvégig, hogy mindez: nem ér semmit. Igy tehát a lelkemet egyfajta érzékszervként használva, de át nem adva rengeteget tanultam, megéléssel, ámde önmagam át nem adásával. Hálás vagyok neki mindezért. Hálás neki de legfőképp annak az erőnek, amely helyette végül L-t az utamba ejtette, és oly szavakat adott a szájába, amellyel meg tudott szólítani. Noiszen, mindig megéri várni. L személyében úgy kaptam meg a fenti impulzusokat, hogy nem voltam egy percig sem átejtve, mindig férfiként viselkedett velem, tisztelt, mint nőt, és valódi figyelmet kaptam tőle. Így az önértékelésem helyreált, nem torzult, élményeket kaptam, egy más rálátást a világra, autonómiámban szikárabb lettem és végül lett egy értékes emberi kapcsolatom. Nem redukálódtam a magam szemében, mert nem lettem eszközzé, mint sajnos g nyomán az ismert nők valamennyien. Hogy beszélek, írok róla, hogy foglalkoztat, természetes, hisz rengeteget fejlődtem általa (és további felismerésekkel is gyarapszom még ez ügyben, biztos vagyok benne, hisz a fátyol még csak most rebbent fel), inkább belső, mint külső élmények útján, oly megélésekre tettem szert magamban, melynek mindenképp szükségszerűek egy ember érzelemtudati fejlődésében, mely élményeken keresztül az ember lánya végtére is önmagát éli meg, s a másik, fizikai valójában, mint külső, katalizáló motívum játszik szerepet. Ő persze ekként, ahogy én láttam, nem létezik. De hogy azt a valakit láttatta velem, aki voltam, míg le nem köröztem magam, s hogy végül a magam és az emberi lét felé érzett áhítat állapotáig ismét elértem, talán nem is oly hétköznapi csoda.
Azt pedig, hogy jelenleg(amint azt a már-már gyakorlati szint is mutatja,) továbbajándékoznám őt zokszó nélkül, nem is tudom, minek nevezzem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
