NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-09-16 03:22 Összes olvasás: 92223| 917. | [tulajdonos]: affordancia | 2023-01-10 20:18 | „A James Gibson által kifejlesztett ökológiai pszichológia (1977) azt feltételezi, hogy az evolúció során kialakultak „értelmes” perceptuális rendszerek, tehát a környezet ’strukturáltan tartalmazza az észleléshez szükséges minden információt, az emberek értelmes ingermintázatokat észlelnek a környezetükben. (Dúll, 2017, 30.) Ebben az esetben a környezet tehát eleve jelentésteli, nem az észlelő alkotja meg azokat. A gibsoni gondolkodás egyik alapfogalma az affordancia, amit – környezetpszichológiai értelmezésben – a terek, tárgyak, helyek használatához tapadó elsődleges, alapvető jelentésének tekintünk, és amely az afford, azaz ’lehetővé tesz’ angol szóból Gibson által kialakított mesterséges fogalom. Alapja az az alaklélektani felvetés, hogy „Minden dolog megmondja, hogy micsoda, (...) a gyümölcs így szól: »Egyél meg!«, a víz azt mondja: »Igyál meg!«, a mennydörgés azt mondja: »Félj tőlem!«, és a nő így szól: »Szeress!«. A tárgyak megmondják nekünk, mit tegyünk velük.” (In: Somogyi Krisztina: Közvetlen élmény – közvetlen építészet. Az „építész nézet” kvalitatív vizsgálata saját élményű középiskolai környezetben—doktori disszertáció)
Mindazonáltal -- ezt már én írom, V. A. -- nem mindenki beszéli a terek, tárgyak, helyek nyelvét. A Holle anyó-ban például a szegény lány, aki a kútba ejtett orsója után ugrik, érti, mint mond a kemencében sült kenyér, a fán megérett alma. „Elindult, ment, mendegélt; egyszer csak egy kemencéhez ért. A kemence tele volt kenyérrel, s a kenyerek azt kiabálták: – Húzz ki hamar! Húzz ki hamar, mert megégek! Már régen kisültem! A lány nekilátott, és szép sorjában mind kiszedte őket a lapáttal. Aztán továbbment; ment, mendegélt, míg egy almafához nem ért. A fa tele volt almával, és azt kiabálta: – Rázz meg! Rázz meg! Minden almám megérett már! A lány megrázta a fát, hogy csak úgy hullott a sok alma, mint a zápor. Addig rázta, míg az utolsó szem is le nem hullott róla. Akkor az egészet szépen kupacba rakta, és továbbindult.”
A kemencében sült kenyér, az érett gyümölcs megmondja, mire való, mit kell vele tennie a dolgos lánynak. Ez az affordanciájuk. Rendeltetésnek is fordíthatnám, de az félrevinne, mert Gibson inkább a bennük rejlő lehetőségről beszél, arról, ami természetes hasznosság és valamiféle bölcsesség (ha mást nem, a józan paraszti logika) szempontjából a legkínálkozóbb tevékenységet idézi elő. Megteheted, hogy nem hagyod megégni a kenyeret, megteheted, hogy nem hagyod megrohadni a fán a gyümölcsöt. Ennek a lehetőségnek (hat-het-ségnek) a felismerésére nem képes a lusta lány. És ezeket a „megengedettségeket” nem ismerik fel, vagy értelmezik másként a férfiak, mint a nők pl. a házi munkákkal kapcsolatban a National Geograpich egyik cikke szerint: „A szakemberek a két nem közti különbséget az úgynevezett affordancia-elmélettel magyarázzák, vagyis azzal, hogy a tárgyakat és helyzeteket a hozzájuk kapcsolódó cselekvés lehetőségével együtt észleljük, s ez meghatározza, minek is látjuk magát a tárgyat. Házimunkára lefordítva ez azt jelenti, hogy míg egy nő egy morzsákkal teli asztallapra nézve arra gondol „ezt le kellene törölni”, a férfi egész egyszerűen csak egy asztallapra gondol, amin morzsák vannak, és nem társul benne e képhez cselekvés. A Philosophy and Phenomenological Research folyóiratban közzé tett kutatási eredmény szerint ez a típusú érzékelési különbség nemcsak erősíti a két nem házimunkában való részévételének különbségét, de a női házimunka láthatatlan munkává válásának is az alapja. Ez utóbbit talán nem kell magyarázni, de az egyértelműség kedvéért itt arról van szó, hogy annyira természetes, hogy a nő elvégzi a házimunkát, hogy nem is tűnik fel a munkája.”
(https://ng.24.hu/tudomany/2023/01/06/maskepp-latjak-a-ferfiak-es-a-nok-a-hazimunkat/?fbclid=IwAR1X9K5PorrhydyiTBCe5RAkrl7jrkQXjca14fz5UW11d8yCbbBbckRSIm4)
Még szerencse, hogy a költészet nem gender-alapon foglalkozik a dolgok affordanciájával.
"A percek, mint asztal körül
a hangyák, a tegnap morzsáit
cipelik körbe-körbe."
Oly mindegy, hogy ezt férfi vagy nő írta.
Ráadásul a költőember – legyen az férfi vagy nő -- többnyire elrugaszkodik a használathoz kötődő természetes jelentésektől. Az így létrejövő affordanciákért érdemes élni.
„Vannak emberek, akik egy adott pillanatban már nem akarnak önmaguk és a körülményeik lenni, van egy pillanat, amikor az ember arra vágyik, hogy önmaga és a kiszámíthatatlanság legyen, önmaga és az a pillanat, amikor az ajtó, amely azelőtt és ezután is az udvarra néz, lassan kinyílik, és feltárul előttünk a rét, ahol az egyszarvú nyerít.” (Cortázar: Sehol sem teljesen jelen)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
