Lojalitás-konfliktus akkor jelentkezik, amikor a kötélhúzásban te vagy a kötél. Ha például (de tényleg csak a példa kedvéért) az egyik testvéred még ősszel összevész a másik testvéreddel, mondjuk azon (megint csak a példa kedvéért), hogy az anyukádnak milyen gondozásra lesz leginkább szüksége a jövőben, ki, mikor, hányszor, hol, mennyit és mennyit ne, nem először kapnak össze, de most aztán tényleg, igazán, véglesegesen és visszafordíthatatlanul, mert kritikán aluli dolgokat vágnak egymás fejéhez akár a fejszét, külön-külön persze mindkettő úgy emlékszik, hogy csak a másik vágott elfogadhatlan dolgokat a másik fejéhez fejsze gyanánt, de mindketten elvárják, az egyikük expressis verbis, a másik csak érezteti, hogy döntsd el egyszer s mindenkorra, kivel tartasz ezután. Mert ugyebár, ha az egyiküket elfogadod olyannak, amilyen, a másikat, azt a Lehetetlen Lényt, akinek még a lehellete is bűzös, mert egy csepp vérében több méreg van, mint a hüdrának -- ha levágnák a fejét, három nőne a helyébe, de ha még sikerülne is az üres nyakát fáklyával kiégetni, a feje nem halna meg, tovább vergődne és üvöltözne, az egyetlen megoldás az lenne, ha elásnák, és egy nagy sziklakövet gördítenének rá, hogy ott maradjon élve eltemetve az örökkévalóságig --, ilyen kitalált, nem létező lénnyel hogyan is állhatok szóba, ha ő nem?
Kötél vagyok. Hajókötél. Nem csak a példa kedvéért.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
