NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-07-03 08:30 Összes olvasás: 88734| 8. | [tulajdonos]: határszél | 2018-06-16 16:40 | HATÁRSZÉL LILA HOMOKKAL
Egyszer csak ott állt előttem a kisebbik húgom mosolyogva, szép fiatalon. Elöntött az öröm, amikor megláttam: jaj, de jó, hogy itt vagy, éppen hívni akartalak, hiányoztál. A hiányoztá-lt nem mondtam, csak éreztem, a többit is csak beszéd nélkül közöltem vele, ahogyan álmomban szoktam. El akarok menni homokért, mondta Erzsó, a gyerekeknek kell a festéshez, eljössz velem? Nem tudtam, hova akar menni, csak azt tudtam, hogy veszélyes terep és nagyon messze van. Elindultunk. Egy busz vitt el bennünket valahová a senki földjére, ahol már nem voltak házak, aztán mégiscsak került oda néhány ház, de az később volt. Előbb az történt, hogy a busz, mint egy katapult, kilökött bennünket egy homokrakásra, ami puha és nedves volt, belesüppedt a lábunk, onnan kellett zsákba szedni a festéshez a homokot, ami lila színű volt, mint a szeder, vagy, ahogyan mifelénk nevezik, a fekete eper (Arany János „Családi kör”-ében annak bólingat a lombja). Nehéz lesz a zsákaggódtam, hogyan fogjuk haza cipelni, és mi lesz, ha valaki észreveszi, hogy megdézsmáljuk. Kietlen, füves terület vette körül a dombot, oldalt pillantva a távolban elszórva emeletes házak álltak, éreztem, hogy ellenséges területen járunk, valaminek a peremvidékén. Kérdeztem is Erzsótól, biztos, hogy nem lesz baj, ő legyintett, de mire megnyugodtam volna, már ott termett egy hatalmas kutya, ami a következő pillanatban már egy kopasz fejű, szakállas férfi volt, a homok őre. Idegen nyelven ordítozott. Nem értettem a szavait, de a gesztusaiból azt olvastam ki, hogy azonnal el kell hagynunk a terepet, különben nagy bajba keveredünk. Fedeznem kellett Erzsót. Tudtam, hogy nem fogja abbahagyni a homokszedést, a gyerekeknek szüksége lesz a benne lévő festékanyagra. Előrébb léptem a ház felé, ahonnan a férfi üvöltözött. A kertben állt, akkor már egy asszonnyal együtt, akit a feleségének néztem. Spanyolul köszöntem nekik, és magyarázni kezdtem (még mindig spanyolul), hogy mi Nyírmihálydiból jöttünk, hallottak-e már róla, az Magyarországon van, en Hungría, messze van, és mi onnan jöttünk idáig a homokért, szükségünk van rá a festéshez. Közben megjött értünk a busz, amivel el kellett indulnunk vissza. Visszanéztem a kertes házra. Az idegen házaspár úgy állt ott megmerevedve, mintha valaki oda festette volna őket.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
