NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-08-11 01:13 Összes olvasás: 111810| 672. | [tulajdonos]: ... | 2020-04-09 18:37 | 2020. április 9.
1) Mélységes mély a múltnak kútja. (T. M.) Ha nem használják, a kövekre moha ül, a víz mélyére béka költözik, a tetejére vékony hártya ül játszóteréül a pókoknak és a bogaraknak. Tavasszal ellepik a virágszirmok, ősszel a falevelek.
Bámulunk Anyuval a kútba. A mélység felett a hártya, mint a jég. Nehezen olvad, és még mindig túl vastag. De már vékonyodik, és egy idő után elég lesz mutatóujjal megbökni, és szétrepedezik. A rianás után jöhet a zuhanás. Ettől tart Anyu. Mert az ő Holle anyója idekint van a fenti világban a gonosz mostoha várja, minden munkát neki kell végeznie megint, de megszakad se lesz, aki megbecsülje az igyekezetét.
Tegnap éjjel három körül felriadtam. Nem tudom, mit álmodhattam, vagy, hogy álmodtam-e egyáltalán, de órákig egy gyerekkori emlék járt a fejemben. Nem tudom, hány éves lehettem. Bújócskáztunk Apuval, az ő szabályai szerint. A szabály az volt, hogy ő ijesztget bennünket, mi pedig elbújunk. Még nem volt kész teljesen a ház, a nagyszoba bútorai az előszoba közepén álltak, egy részük legalább is. Egy nagy sárga szekrényre és egy felnyitható fedelű, zöld ládára emlékszem, és a kiszoba ajtajára, ami nyitva volt, és mögé lehetett bújni, de a bútorok is kiváló rejtekhelynek bizonyultak. Az előszoba volt az én akkori labirintusom, és még Minotaurusz is volt hozzá. (Majd egyszer el kell döntenem, ki voltam én, Ariadné vagy Thészeusz. Talán mind a kettő.) Ment a bújócska. Apu mint szörnyeteg. Én visítva be az ajtó mögé, a láda vagy a szekrény rejtekébe, talán még bele is másztam valamelyikbe, ha befértem. Mintha a középső húgom is velünk játszott volna, nem emlékszem rá, de így kellett lennie, mert egyszer csak ezt kiáltottam: „Jaj, úgy félünk Aputól, mint a tűztől!”. Apu megállt. A játék, mint egy üveglabda, amit addig kézről kézre járt, a földre csattant, és darabokra tört. Nem tudom, hogyan zajlott pontosan, csak arra emlékszem, hogy apám napokig gyötörte utána Anyut, kitől hallhattam én azt, hogy tőle úgy kell félni, mint a tűztől. Mert egy gyerek ilyet magától nem találhat ki. Egy ilyen mondatot a szájába kell adni. Megkérdeztem Anyut: a sárga szekrény létezett, Vincze Sanyi bácsiéktól kaptuk, és volt egy láda is, igen. De hogy bújócskáztam volna Apuval, ő arra nem emlékszik.
Minden pillanatban a teljes lét esedékes. Ezt Hamvas írja valahol. Nincs „majd ha…”. Mert nem lehet előre megváltoztatni a jövőt, és nem lehet visszamenőleg korrigálni a múltat. De azt megtehet, hogy másként fejezem ezt a történetet. Elképzelek egy apát, aki a tüzes mondatra így reagál: „Ohohó! Bizony, tőlem úgy kell félni, mint a tűztől. De nincs itt valahol egy kiskakas, akinek a begye fel tudja szívni a vizet a kútból, és azzal el tudja oltani a tüzet. Hogy is mondja a kiskakas? Szívd fel begyem a sok vizet, hadd oltsa el a tüzet!!! És amikor az sem elég, darazsat ereszt a török császár bugyogójába.” És amikor idáig jutnék gondolatban, nem jutna eszembe véletlenül sem, mi rejtőzhet abban a bugyogóban a török császár hájasra hízott seggén kívül.
2) A férjem naponta lefényképez nekem egy négyzetméternyi felületet (néha nagyobbat, néha kisebbet) a kertben, hogy lássam: sorra nyílnak ki a virágaim, amiket az utóbbi harminc évben ültettem. Anyu közben a saját kiskertjében kapirgál. Szólnom kell a fiúknak, hogy itt az év századik napja, most már kirakhatják az aloe veráimat a szőlőlugasba. A lelkükre kell kötnöm, hogy néha locsolják is meg, de ne öntözzék agyon. A kaktuszokat is ki lehet már vinni a napra.
3) A tegnap este újra leültem Szabó Magda mellé a téren. Észrevettem, hogy az ő társaságában hosszú percekre el tudok felejtkezni a koronavírusról. Mint amikor szerelmes voltam, néha előfordult, hogy nem jutott öt eszembe a másik. Vagy amikor az első gyerekem megszületett, és először mozdultam ki otthonról a férjemmel.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
