NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-11-28 03:11 Összes olvasás: 97818| 617. | [tulajdonos]: ... | 2020-02-07 11:55 | 2020. február 7. Kedves Naplóm!
Ma arra ébredtem, hogy a felejtés elleni háború jegyében meg kell írnom K. Ferit és a homokgödröt. A kora reggeli álmom F. Zs.-ről, egykori gimnazista osztálytársamról szólt, aki feltűnően utált engem egészen addig, amíg harmadikban, a matek OKTV-én több pontot nem szereztem, mint ő: az osztály matek- és fizika-zsenije. Később elmondta, hogy addig azt gondolta, csak a szorgalmam miatt kapok jó jegyeket a tanároktól. Mintha a szorgalom olyan lenézendő dolog lenne. Kétségtelen, hogy a fizika tanártól csak kegyelemből kaptam ötöst. Hozzá képest, aki már gimis korában is komoly atomfizikai tanulmányokat (nem véletlenül lett felnőttként egy neves intézmény igazgatója), tényleg csak „buzgómócsing” lehettem – így neveztük (nevezték) az osztályban az eminenseket. Gimi után ő katona lett, én egyetemista, és sokáig leveleztünk. Nagyon bírtam a leveleit. Emlékszem, volt egy visszatérő témája: a „bogaras” barátja, aki cincéreket tartott a lakásában. Ha Budapesten járt, színházba, operába mentünk. Nem voltunk egymásba szerelmesek. Az intellektuális kíváncsiság hajtott bennünket egymás felé. Azt álmodtam, hogy a családjával kirándulok, a feleségével és a gyerekeivel, aztán egyszer csak előkerül ő is. Kérdezem, hogy van. Jól, feleli, és a szemében, ami feltűnően zöld, boldogság csillan. Abbahagytam az atommagkutatást, teszi hozzá, már nem szavakkal, mert átkapcsoltam telepátiás üzemmódra, ahogyan sokszor álmomban. A következő pillanatban látom, ahogyan hajlékony csuklómozdulatokkal egy acélhangot ütöget. És látszik rajta, hogy tényleg boldog az istenadta.
Közben (amíg a fentieket írtam) elbizonytalanodtam: lehet, hogy nem a matekverseny miatt enyhült meg Zs. az irányomban. Spanyol szakkörön, amire öten jártunk az osztályból, a hátam mögött ült, Sz. L.-el, aki azóta már nem él. (Ő a második halottunk az eddigi háromból). Ott ülünk óra kezdete előtt pár perccel. „Ofő ültetést akar”, mondta Zs. a L.-nek. Hallom, hogy mondja. „Remélem”, teszi hozzá, „nem egy olyan bányarém mellé ültet, mint Sz. É.”. Zsigeri mozdulattal kaptam hátra a fejemet: „miért, mit gondolsz, te szebb vagy?” Nem volt rám jellemző, hogy beleavatkozom két fiú beszélgetésébe, félénkebb voltam annál, Sz. L.-be ráadásul reménytelenül szerelmes voltam, csak dadogni tudtam a közelében. De Sz. É.-t meg kellett védenem. Nem volt csúnya, csak „rossz” tanuló, és ez Zs.-nek elég volt ahhoz, hogy lebányarémezze. Nyíradonyi volt, együtt járt egy autószerelő fiúval, akihez gimi után rögtön feleségül ment. Évekkel később hallottam, hogy elváltak. Nem volt buta, csak nem a tanulás állt az érdeklődése középpontjában. Duci volt, vagy inkább: teltkarcsú. Mi kollégista lányok Misszinek becéztük, és imádtuk, mert tele volt élettel, vidámsággal.
(Megjegyzés: a hang mélyedéseit kalapáccsal alakítják ki, amikor készítik.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
