NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-09-15 04:30 Összes olvasás: 113826| 503. | [tulajdonos]: nevekről-mellyekről-valagakról | 2019-10-22 11:31 | 2019. október 22.
Kedves Naplóm!
Mai mottóm: „Az erősek, amilyen kemények,/ olyan védtelenek.”
Irigylem a zsiráfokat. Nincs szükségünk napi két óránál hosszabb alvásra. Azt is úgy oldják meg, hogy pár percre hunyják csak le a szemüket ácsorgás közben. Állatkerti körülmények között láttak már fekve alvó zsiráfot is.
Ma fordítás közben rátévedtem egy oldalra (MORPHEUS' Movie catalog), ahol többek között a Gógyi felügyelő című mesefilm (?) epizódjait ismertetik. Elbűvölő dolgok vannak benne. Ilyenek:
„Tükörkép átok.
Hárpia néni és Tutyimutyi égnek a vágytól, hogy örömet szerezzenek felettesüknek, Bogarasnak. Ennek érdekében Megalopolis városában szétszórnak egy olyan varázsitalt, ami minden tükörbe néző személyt megdupláz. Megbénul a városka, amikor a varázslat hatására a túlburjánzott népesség az utcára nyomul. Jákobnak és Mauriziónak a saját másodpéldányaik segítségével kell megoldaniuk, hogyan vessenek véget a varázslatnak még mielőtt túl késő lenne.”
Amúgy a mimikrin gondolkodom mostanában, kedves Naplóm. Az állatok kicsiségük tudatában nagyobbnak mutatják magukat, mint amekkorák. Olykor vicces formában, lásd bohóchal. Máskor undorítónak vagy ijesztőnek igyekeznek látszani, lásd a hernyót, a varangyot. A gyilkos galóca harsány színeivel előre figyelmezteti áldozatát, hogy veszélyes. Pedig csak fél ő is, hogy megeszik reggelire. Az emberek sem különbek. Mekkora arc mögé kell bújnia annak a pici, szorongó emberkének, aki úgy hívja magát Óz. Mindenki törékeny, akkor is, ha nem tudja magáról. What small potatoes we all are, mondja az angol. De nem erről akartam most írni, hanem Annuskáról.
Annuskának az apai nagymamámat becézték a rokonok és az ismerősök. Széles vállú, termetes özvegyasszony volt, az a fajta, aki nem a fenekére, hanem a mellére és a hasára hízik. Anyu alkatra éppen az ellenkezője volt: a csípője és a combja kerekedett ki mindig, amikor meghízott. A mellei viszont akkor sem tudtak vetekedni az anyósa hatalmas bájaival, amikor tejtől duzzadtak. Kapott is érte elég fitymáló megjegyzést. Azért gondolom, hogy így lehetett, mert amikor egyszer kamasz koromban a kádban fürödtem (akkor már volt fürdőszobánk, az egész utcában először nekünk) Vajdics mama, leánykori nevén Kapási Anna, rám nyitotta az ajtót, végignézte, ahogy megfürdöm, és azt mondta: „Neked is olyan kicsi mellyeid lesznek, mint anyádnak. Nekem ilyen idős koromba’ már akkorák voltak, mint egy bili.” Évtizedekig küzdöttem a tudattal, hogy túl lapos vagyok. Annak ellenére, hogy a gimiben a fiúk, akik a lányok különböző testrészeit osztályozták évekig, mellkategóriában mindig nekem adták az első díjat. Azt mondták, szép alakja van. De nekem ez nem volt elég a gyógyuláshoz, ahogyan az sem volt elég, hogy amikor a gyerekeim megszülettek, mindig volt elég tejem, és sokáig szoptattam őket. Mind a három fiam megvolt már, amikor egy pszichodráma-műhelyen megszabadultam a rám sütött pecséttől.
Hát, ilyen volt Annuska, az én apai nagymamám a nagy valagával és a bili nagyságú melleivel. Amikor megszülettem, nagyon szerette volna, ha engem is Annának neveznek. Apu benne lett volna a dologban, de Anyu ellenállt („nem is tudom”, miért). A kompromisszum kedvéért lettem Anikó. Vajdics mama azt mondta, ilyen név nincs. Úgy, hogy a nevemmel sem voltam kibékülve soha. Szívesebben lettem volna Anna. Olyan szép név. Szebb, mint az Anikó. És most bárki becézhetne (vagy csúfolhatna) Annuskának, kedve szerint.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
