NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2025-10-21 03:16 Összes olvasás: 94176| 474. | [tulajdonos]: javított | 2019-10-09 00:46 |
2019. október 8.
A hegedűk, a brácsák, a cselló és a bőgő hangjára seregélycsapat rebben fel valahol, és keringeni kezd az antennák és a tűzlétrák felett, mint egy fekete pöttyökből álló zsinóros sárkány. A fagott és a két klarinét mintha több milliárd éves réseket akarna betömni az idő falán. Az első hegedűs (a műsorlap szerint: koncertmester) zömök, jó húsban lévő fiatalember; a mozgása mintha függetlenedne a testétől: ruganyosan, könnyedén, már-már kecsesen hajladozik egy kb. másfél méter átmérőjű kör közepén, mint egy vízililiom a tenger mélyén. Nincs külön karmester, a vezető hegedűs tánca irányítja az egész zenekart. Telemann Á-dúr szvitjének második vagy harmadik tétele szól, amikor képek villannak elém a Rajzoló szerződése című Peter Greenaway-filmből: geometrikus bokoralakzatok, krinolinok, rizsporos parókák, lobogó ingujjak, birkák, vízihullák. Harminc éve is van már, hogy a filmet láttam, de sose jutott még ilyen erővel eszembe. Utánanézek: Mychael Nyman írta a zenéjét.
„Itthon” van a férjem régi iskolatársa, G., a feleségével, E.-vel. Korábban Pittsburgban laktak, most Minneapolisban – mikor hol kap kutatóorvosi megbízást G. Ma együtt ebédeltünk a Szürke Libában (Grey Goose). G. fizette. Estére volt három jegyük a zeneakadémiába. A nagyobbik fiuknak nem volt kedve velük menni. Én szálltam be helyette. Jó lesz, mondta E. Mit játszanak? Bachot és Telemannt. Oké, úgyis éppen Bach-hetet tartok. Terápiás céllal, PTSD ellen.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
