NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-12-02 20:33 Összes olvasás: 98132| 471. | [tulajdonos]: javított | 2019-10-06 21:58 | 2019. október 6.
Ha a kapu előtti lépcsőre állok, és ott nyújtózkodom, amíg a fiúkat várom, hogy elindulhassunk végre, a tető fölé tudok nyúlni a kezemmel, az árnyékom viszont odalent a ház falán tornázik. Nem tudom, miért fontos ez, csak azt tudom, hogy meg kell jegyeznem. El kell raktároznom olyan pillanatokra… Milyenekre? Ezen most törnöm kell egy kicsit a fejem. Hogy ne hazudjak. Olyan pillanatokra, amelyek órákig, napokig is eltarthatnak. Talán leginkább a gondolatfüggőség tárgykörébe tartozik, ami ilyenkor történik. A kezem árnyéka a ház falán, miközben a tető fölé nyúlkálok vele, oda, ahol este nyolckor már látszanak a csillagok, nevetségessé tesz minden ragaszkodást. Bármihez, amit én gondolok arról, amit mások gondolnak rólam, hogy én mit gondolok róluk…
Oscar-gyanús a Joker főszereplőjének alakítása. A fiaink ragaszkodtak hozzá, hogy velünk együtt nézzék meg a filmet. A moziban azon tűnődtem – már amikor a szoros forgatókönyv erre lehetőséget adott – nincs-e a filmben valami üzenet elrejtve a számunkra, olyasféle, hogy lám-lám, mihez vezet, ha a szülők rosszul bánnak a gyerekeikkel, vagy éppen ellenkezőleg: elég jófej szülők vagyunk, soha nem éheztettük a gyerekeinket, és nem kötöztük egyiket sem a radiátorhoz.
A filmről már biztosan rengeteg kritikát írtak. Én most csak ennyit: amikor az ősember félelmében vigyorogni kezdett, hasonló folyamaton ment keresztül, mint Arthur, amikor bántották.
A János-hegyen egy tizenhat év körüli lány hangosan felnevetett, amikor elhaladtam mellettük a futószőnyegen. Hogy fut mán’, nézzétek. A többiek vele együtt nevettek, bár az egyikük megkérdezte, miért, te hogy futsz. Már a Normafánál tartottam, és még mindig ezen rágódtam. Gondolatban többször megfordultam, és visszafutottam a kényelmesen sétáló lányokhoz. Megálltam mellettük, és elmeséltem nekik, hogy pár nap múlva ötvenöt éves leszek, és hogy évek óta szenvedek sokízületi gyulladásban, és ha nem végzek naponta komoly testmozgást marékszámra kell szednem a gyógyszert, mint édesanyám negyven éves kora óta. Elmondtam nekik azt is, hogy nyáron, amikor száraz, meleg idő van, jobb a mozgásom, de amikor megjön a hűvös, nyirkos ősz, beragadnak az ízületeim, és mindenen fáj. A kisízületek főleg, de a nagyok is néha, mikor melyik mondja fel a szolgálatot. Három éve a jobb könyököm fájt hetekig, előfordult, hogy sírtam a fájdalomtól, most a jobb térdem vacakol – a gép előtt ücsörgést nem bírja valószínűleg, de le kell fordítanom azt a három könyvet, ha már elvállaltam. Az Európa Kiadó keresett meg, három nap gondolkodási időt kértem (könyvenként egyet-egyet – nem így volt, de jól hangzik, nem?), utána mondtam csak igent. Hogy miért futok, ha fáj, hát azért, kedveskéim, mert, ha nem mozgok, csak romlik a helyzet. Ilyen a sokízületi gyulladás, a fájdalom intenzitása mozdulatlan helyzetben fokozódik. Képzeljék el a reggeleimet… Itt tartottam, amikor észbe kaptam. Annyira beleéltem magam abba, amit elgondoltam, hogy már nem volt különbség valóság és képzelet között. Ilyenkor jönnek jól az elraktározott élményeim a valóságról. A kezem árnyéka a ház falán, az igazi kezem a tető felett este nyolckor, amikor már látszanak a csillagok. Ezt nem én találtam ki. Nem én találtam ki, hogy egyszerre két helyen is jelen tudok lenni, anélkül, hogy akarnám.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
