NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2026-01-24 13:48 Összes olvasás: 100569| 35. | [tulajdonos]: üdvözlöm a technika ördögét | [tulajdonos]: köszi, Gyurcsi | 2018-06-30 11:41 |
| A Quiet placeben (tegnap este láttuk) lábujjhegyen járnak, néma jelekkel kommunikálnak, egy asszony összeszorított szájjal szül, vagy az öklét harapja, ha már nem bírja a fájdalmat. A szörnyeknek (itt: emberfaló élieneknek) nincs szeme és nincs szaglása, csak a zajokra ugranak. Meg lehet szokni a csendben maradást. A gyereket is biztosan csendben csinálta az asszony a férjével, azt, sajnos, nem látjuk, csak az előjátékot, füldugóval hallgatják a zenét, amire táncolnak („Come a little bit closer…” -- Harvest Moon, Neil Young). Szép jelenet. Meg lehet szokni a hallgatást. De hogyan lehet rábírni egy újszülött csecsemőt, hogy ne adjon életjeleket? A filmben elintézik valahogyan, én nem lennék rá képes. Ott halnánk mind a ketten. Lépjünk tovább. Hogyan lehet rávenni az újszülött érzéseket, hogy ne adjanak életjeleket? Keresni kell egy véletlen vízesést, mint a filmben az anya? Annak robajába hagyni beleveszni mindent? Lehet-e addig bírni összeszorított szájjal? Már az öklömet harapom. Most ide kellene írni, hogy vigyázat, csalok. Nem írom le, mégis leírom, ez is mekkora csalás. Miközben nem az. Fényévekkel errébb ízes szavakkal hizlalom magam, olyanokkal, mint az „árvíztűrő tükörfúrógép”. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
