NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-04-24 17:41 Összes olvasás: 105154| 287. | [tulajdonos]: művirágbajnokság | 2018-11-28 21:49 | Elnézést, ön látja innen az órát, látom, persze, na, nézzük csak, tizenketttő múlt tíz percccel. A dupla betűket készségesen megnyomja, mintha triplák lennének: Nem mosolyog, azt látnám, éppen akkora távolságra van, amelyből még ki tudom venni valamelyest az arcvonásait. Élesen csak kb. húsz centire látok, se közelebb, se messzebb, mint a kisbabák. Ha olvasok, le kell vennem a távollátó szemüvegemet, és beállítani ezt a tulajdonképpen kényelmes, optimális távolságot. Az olvasnivaló, mint az anyatej, szétárad bennem, csillapítja az egyébként csillapíthatatlan betűéhségemet. Nem mosolyog a fiú, akitől az órát kérdezem, én sem mosolygok, csak bólintok és megköszönöm a segítséget, komoly dolog az idő, ha a kétórás uszodajegyem lejár, fizethetem a pótdíjat.
Hozzáöregedni a testhez, visszazuhanni az időtlenségbe, mint az Aldzheimer-kórosok, amikor már minden óra siet. A világ szépsége abban rejlik, hogy előbb-utóbb elhervad benne minden, ami örökéletűnek tűnik. Gyerekkoromban, ha virágot láttam, el tudtam dönteni, hogy igazi-e. A mai művirágok zavarba ejtően hasonlítanak az igaziakra, de elég megtapogatni a leveleiket, s a lelkesedésünk, hogy milyen szépek, azonnal alább hagy. Milyen sokan tartanak mégis ilyen szépséghamisítványokat az otthonukban. Úgy írom ezt, mintha különb lennék. Én, aki jó ideje beköltöztem Platón barlangjába, nincs az a valóság, ami ki tudna mozdítani innen.
Egy könyv van, idéz valakit Borges (utána kell néznem, hol, melyik esszéjében), azt az egy könyvet írjuk mindannyian. Ha így van, az olvasónak is, akármit olvas, tudnia kell: egyetlen könyv lapjait forgatja.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
