NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-01-24 16:30 Összes olvasás: 100630| 11. | [tulajdonos]: határSZÉL3 | 2018-06-17 22:40 | HATÁRSZÉL LILA HOMOKKAL
Egyszer csak ott állt előttem a kisebbik húgom szép fiatalon, mosolyogva. Elöntött az öröm, amikor megláttam: jaj, de jó, hogy itt vagy, éppen hívni akartalak, hiányoztál. A hiányoztál-t nem mondtam, csak éreztem, a többit is beszéd nélkül közöltem vele, ahogyan álmomban szoktam. El akarok menni homokért, mondta Erzsó még mindig mosolyogva, a gyerekeknek kell a festéshez, eljössz velem? Nem tudtam, hova akar menni, csak azt tudtam, hogy veszélyes hely lesz, és hogy nagyon messze van. Elindultunk. Egy busz vitt el bennünket valahová a senki földjére, ahol már nem voltak házak, aztán mégiscsak került oda néhány ház, de csak később. Előbb az történt, hogy a busz, mint egy katapult, kilökött bennünket egy homokrakásra, ami puha és nedves volt, belesüppedt a lábunk, onnan kellett zsákba szedni a festéshez a homokot. Lila színű volt, mint a szeder, vagy, ahogyan mifelénk nevezik, a fekete eper (Arany János „Családi kör”-ében annak bólingat a lombja). Nehéz lesz a zsák; aggódtam, hogyan fogjuk haza cipelni, és mi lesz, ha valaki észreveszi, hogy megdézsmáljuk. Kietlen, füves terület vette körül a homokdombot, oldalt pillantva a távolban elszórva emeletes házakat láttam, éreztem, hogy ellenséges területen járunk, valaminek a peremvidékén. Kérdeztem is Erzsótól, biztos, hogy nem lesz baj, ő legyintett, de mire megnyugodtam volna, már ott termett egy hatalmas kutya, ami a következő pillanatban már egy kopasz fejű, szakállas férfi volt, a homok őre. Idegen nyelven ordítozott. Nem értettem a szavait, de a gesztusaiból azt olvastam ki, hogy azonnal el kell hagynunk a terepet, különben bajba keveredünk. Fedeznem kellett Erzsót. Tudtam, hogy nem fogja abbahagyni a homokszedést, a gyerekeknek szüksége van a benne lévő festékanyagra. Előrébb léptem a ház felé, ahonnan a férfi üvöltözött. A kertben állt, akkor már egy asszonnyal együtt, akit a feleségének néztem. Spanyolul köszöntem nekik, és magyarázni kezdtem, még mindig spanyolul, hogy mi Nyírmihálydiból jöttünk, hallottak-e már Magyarországról, Hungría, messze van, és mi onnan jöttünk idáig a homokért, szükségünk van rá a festéshez. Közben megjött értünk a busz, amivel el kellett indulnunk haza. Visszanéztem a kertes házra. Az idegen házaspár úgy állt ott megmerevedve, mintha valaki oda festette volna őket.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
