DOKK

 
2687 szerző 33792 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
KIEMELT AJÁNLATUNK

Hegyi Botos Attila
  De a tenger
Új maradandokkok

Bánfi Ferenc: Csillagok háborúja
Kántor Zsolt: Véletlen
Gulisio Tímea: Sorrend
Bátai Tibor: kódolt történet
Mórotz Krisztina: Mazurkafutamok
Fekete Orsolya: Hajnal, három felvonásban
Csapó Angéla: Egy nap
T. Kiss Melinda: hazajönnek a fák
Varga Árpád: apevák
Nyári László: Fólia
FRISS FÓRUMOK

Séder István 2 órája
Mészáros Botond 2 órája
Nagyító 5 órája
DOKK_FAQ 8 órája
Mórotz Krisztina 18 órája
Berta Gabriella 19 órája
Várkonyi Miklós 23 órája
Gyors & Gyilkos 23 órája
Gulisio Tímea 1 napja
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Bánfi Ferenc 1 napja
Szemere Brigitta 2 napja
Tiszai P Imre 2 napja
Zsuzsanna Grande 2 napja
Varga Árpád 2 napja
Bakos Fanni 2 napja
T. Kiss Melinda 2 napja
Bozó Éva 2 napja
Tóth János 2 napja
M. Kiss Gábor 3 napja
FRISS NAPLÓK

 napokra zárt napok 3 órája
OLvasatlanul 3 órája
weinberger 3 órája
Baltazar 19 órája
nélküled 20 órája
Szuszogó szavak 22 órája
Bátai Tibor 23 órája
Más, és mégis ugyanaz 1 napja
P 2 napja
útinapló 2 napja
Nem tudom milyen legyek 3 napja
ELKÉPZELHETŐ 3 napja
Ollram Csaba 3 napja
Kicsi Ólomkatona 4 napja
PIMP 4 napja
REGISZTRÁCIÓ
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Más, és mégis ugyanaz
Legutóbbi olvasó: 2017-08-23 17:36 Összes olvasás: 2420

Korábbi hozzászólások:  
38. [tulajdonos]: a komód titka2017-08-21 22:45
Gondolatok.

A komód teteje azokal a könyvekkel van tele amiket éppen olvasok, vagy csak belenézek. ezeknek a könyveknek lelkük van. A már ezerszer kiolvasott könyvem is itt van a komód tetején. A kis biblia, benne azokkal a cetlikkel amik olyan fontosak. Itt vannak azok a könyvek amiket kaptam a pályatársaimtól. Itt van valami ami a nagy polcon nincs.. A komód tetején gyakran cserélődnek a könyvek:) a lelkeim, a hangulataim. Van valami pozitív kisugárzás itt. Leveszek egy könyvet, elmosolyodom, a gazdájának kurta-furcsa recenziót írtam a könyvéről. A nagy komód belseje pedig emlékekkel van tele, régi-régi megfakult féyképekkel.
Aztán találok itt újságkívágásokat, az első copfomat, amit nem dobtak ki, hanem eltették. Itt szenderegnek nagymamám levelei amiket hármunk között osztott szét, hogy olvassuk el.
A fiam első cipője, kavicsok doverből, itt az ádventi koszorú is. Emlékszem, hogy nagyanyámnak is volt "komódja" csak az mind porcelánfigura volt, de gyakran megállt előtte, aztán odament a vakfoltos tükörhöz. a tükör fölött fényképek voltak, a gyermekei képei.Felnézett rájuk, és olyan titok mosollyal ment tovább. Most már tudatosan gyűjtöm a komód lelkeit. És valamiért ott por sincs...Olyan tisztának látok mident. Vagy csak én hiszem a komód titkát?

37. [tulajdonos]: enyanyáék és mi2017-08-21 17:16
Kedves Virág! Olyan régen találkoztam veled, nem egyfelé visz az utunk. Amióta nem írtam neked levelet, nem sok minden történt a faluban. Fülöp néni meghalt, hosszan harangozták, mindenki a szomszédjától kérdezte, hogy kit szólított a jóisten magához. Klári lelépett az urától,közbejött a harmadik, de mégis visszajött, mert a férfi rosszabb volt mint az ura. Andráséknál kikapcsolták a villanyt, mert tartoztak háromhavival. És még csak szegénységben sem élnek, csak mindig utaznak, a többi lényegtelen. Sokat sétálok, tegnap megnéztem egy filmet, de pont az ilyeneket nem szeretem, buta angol film volt, franciával fűszerezve én fáradtam ki benne. A rétre járok folyamatosan, jó lenne bemenni a nagyerdőbe, de mindig vadtól félek, tudom furcsa dolog ez, de a vaddisznótól. Marci mostanában nem tesz fel fotókat a vadjairól a facere, inkább elkészíti könyvnek őket. Szépek.Tudod nem csináltak, hanem természetesek,különlegesek. Zsófit felkaroltuk. Enyanya és a gyerekek táborban vannak, madarásztáborban, addig a férfiak kimeszelték belül a házat, Zsófival takarítottunk hát bizony a körméről lemosta a fekete festéket. Most a cigiről akarom leszoktatni, hiábavaló vállalkozás. De! Már nem gépez órákat. Nagyokat sétálunk a gyereklánnyal, esténként olvasunk, mesélek eki, képzeld el, hogy nem olvasta a Kisherceget, de enyanya meséi gyönyörűen hangzanak a szájából. Már elmesélte, hogy menyire hiányzott az anyja, azt csak dacból mondta, hogy nem is. Enyanyáékhoz kimentünk a nomád madarásztáborba, már ránk sötétedett, akkor gyűrűzték a madarakat. A 12 gyerek imádja a tábort, nyár végéig kinn lesznek, minden nap visszük a kaját ami megy a közösbe. Zsoltika mondta, hogy számítógép? De bután éltek ők a nyomorban.... Sátorban laknak, ami enyanyának kellemetlen, de a gyerekek élvezik, és mindegyik olyan szutykos, mint a föld:)
Mi haladunk. A tetőre megszavazta a pénzt az önkormányzat, több millió azt hiszem, nagyon hamar végzett vele a brigád. A régi gerendák gyújtósnak jók lesznek a kályhába. Na azt hiszem most az egyszer nem mesélünk, hanem a Jane Eyre-t nézzük meg Zsófival. Mióta látja Szidi néni, hogy muka folyik a szomszédban, azóta pogácsát is sütött , meg szörpöt is küldött a madarásztáboriaknak. Már nem nézi le enyanyáékat, Zsófit mútkor elvitte misére magával. Szidi néni gyerekei az ország túlsó végén élnek, hiányzik neki a gyerekzsivaj. Yvette is meglátogatott minket, de láttam, hogy féltette a fehér nadrágját, Jött, másnap ellibegett.most befejezem, mert még be kell ugranunk a kisboltba, aztán irány enyanyáék tábora biciklivel. Az enyém férfivázas bringa, de még nem estem le róla. A bicikliket a lomis adta nekünk. Na gyere Zsófi!

Virág később még írok neked, puszillak: Kriszti

36. [tulajdonos]: Györei próza2017-08-20 11:09
Vonzanak és taszítanak apám naplói. Beleolvasok, megelégelem, elteszem, kis idő múlva újra előveszem, érdekel, kíváncsi vagyok, mit ír. Ha olyan részhez érek, amelyik taszít, elfáradok, zsibbadni kezd a tarkóm. Mintha abroncs fogná körül a fejem. Becsukom a naplókat, elrakom, napokig-hetekig feléjük se nézek, aztán váratlanul megint vonzani kezdenek, közeledem, végül kézbe veszem az egyiket, óvatosan kinyitom, lassan olvasom, zsibbadás vagy inkább enyhe áramütés a tarkómon, most jobban bírom. Lüktet a fejem. Elhárítanám sokszor azt, amit olvasok. Taszítás és vonzás. Főleg taszítás. Nem kell apám élete. Elutasítom. Semmit sem tudok vele kezdeni. Bénulttá teszi ez a felismerés a napjaimat. Öszszeszorítja valami a fejem. Elhagyom a lakást, kimegyek az utcára. Szédelgek, vánszorgok. Az életet nem tudom elhagyni. Apámat nem felejthetem el. Nálam vannak a füzetei. Öltönyét hordom. Érvénytelen kétszázötven forintját őrzöm. Leveleit olvasom. Szenvedését átérzem. Istenét nem követem. Azt sem tudom, milyen volt az ő istene, kiben hitt? Női szentjeim nincsenek. Semmiféle szentem nincs. A feleségem beteg. Alszik.
"Benne lenni a könyvben - írja Jabès - annyi, mint azt mondhatni: a könyv az én világom, hazám, háztetőm és rejtvényem. A könyv az én lélegzetem és nyugovásom."
"Életem és sorsom tartalmát könyvekből értettem meg" - írja apám. "A könyv számomra mindig a titkok nyitja. S a velük való foglalkozás, a könyvtárosság nekem nem hivatali elfoglaltság, hanem mágikus szenvedély, alkimista kísérletezés."
Ki adja vissza, apám, életed utolsó 20 évét? Ki adja vissza életed utolsó 13 évét? Az utolsó fél évet? Ki vette el? Én nem. Ki hoz vissza a halálból? Ki eszik helyetted? Ki vágja le a kenyér héját, ki simítja ki a nadrág élét, ki hallgatja a híreket helyetted? Én nem. Nem vágom le a kenyér héját, nem simítom ki a nadrág élét, nem hallgatok rádión, soha, híreket.
Hányszor láttalak ágyad szélén ülni?! Lábadat egy zsámolyra tetted, öledben konyharuha, kis lábosból kanalazod a levest. Ebédelsz. Miután megetted, megtörlöd a konyharuhával a szád szélét. Aprókat köhécselsz. Egyet-kettőt nyelsz vagy krákogsz. Hányszor láttalak így ülni! Összeszorult a szívem. Kivittem a konyhába a lábost. Behoztam a főzeléket vagy tésztát vagy krumplipürét. Eszegettél. Lábad mamuszban a zsámolyon. Szemüveg. Megtörlöd az orrod. Nagyon lassan hajtod össze a zsebkendőt. Gondos mozdulatok. Türelmes vagy. Én nem. Gyerek és mégsem gyerek. Öreg és aggastyán és majdnem magatehetetlen, fogatlan férfi, és mégsem férfi, apa és férj és nagyapa, és egyik sem. Kicsoda? Senki? Minden? Kortyolod a teát. Sok cukorral szereted. Nem túl édes? Nem. Beveszed a gyógyszereket. Hányszor kell még leírnom ezt a jelenetet? Az ágy szélén látlak ülni mindig, alsóingben, pizsamában és mellényben, katéterrel a lábad közt.
Apám titkos naplóinak a megtalálása és elolvasása azt jelenti, hogy mindaz, amit eddig írtam, érvényét veszti? Hamis? Eldobhatom? Mindent elölről kell kezdeni?
Maradék erejével a nőkre gondolt. Őket kereste, őket vélte látni, mintha őket tapintotta volna fogyó erejével. Elsuhanó alak az ösvényen, ami a szomszéd házhoz vezet. Iskolába siető lány. Szőke. Van? Volt? Visszatér az első szerelem. Hasonlít? Jön, siet az utcán, felé, már rohan, ölelésre tárja a karját. Nem. Csak képzelgés, fekve, betegágyban, egyedül, magányosan. Mégis megvannak a nők. Hol? Pontosabban megvannak a testek, a bőr, a karok, a haj, a lábak, a váll, a szem, a nyelv, pihék, anyajegy, szempilla, száj, mell. Beteljesülés nélkül halt meg, erőtlenül, aki erős volt a vágyban és a képzeletben. Nem hanyatlott le, mert fel sem emelkedett. Éveken át vízszintesen feküdt. Első szerelmét várta. Csöngessen be! Menjen oda az ágyához! Térdeljen le! Ölelje át! Nem csönget be senki. Elmezavar? Összetettebb. Több. Más. Köd? De hiszen tisztán lát. Nem. Nem érez tisztán. Kusza és zavaros, amit érez. Ellentmondásos. Ság, ség.
Anyám rendbe hozta, illetve rendbe hozatta a Kavics utcai lakást. Festés, mázolás, parkettacsiszolás, lakkozás, takarítás. Egy kárpitossal áthúzatta apám ágyát. A pizsamákat, az orvosi papírokat és a megmaradt gyógyszereket kidobta. Ragyog a lakás. A szőnyegek a helyükön. Tálkában cukorka. Képek a falon. Dísztárgyak. Kétezer könyv. Jó kis lakás a Rózsadombon. Lehetne élni benne. De nem lehet. Apám nem engedi, nem hagyja.
Anyám elkezdte kigépelni apám naplójából azokat a részeket, amelyeket (így mondja) szépnek tart. Főleg azokat a bekezdéseket, amelyekben apám isten áldását kéri unokájára, illetve imádkozik érte.
Anyám esténként templomba jár. Ez is újdonság az életében. Érdeklődéssel figyeli az éneklő, térdeplő és áldozó embereket. Felajánlást tesz. Imádkozik. Gyakran jár a temetőbe. Rendben tartja a sírokat. Megszabadítja őket a gaztól.
Újra kell kérdezni: mit akart apám? Megismerni és megérteni saját magát. Egyszerűnek hangzik, mégis a legnehezebb, a legbonyolultabb feladatok egyike. Nem ment, nem sikerült. Nagyon akarta. Éjjel-nappal töprengett, gondolkozott. Kimerült, elfáradt, de nem pihenhetett. Ez volt a munkája, tulajdonképpen a fő foglalkozása. Beleroppant. Nem bírta. Belebetegedett. Ezt nevezte talán ő "emberi elméje megtöretésének" naplója ajánlásában. Isten sem segített.
Görcsös, merev, magányos, okos, ugyanakkor buta, művelt, olvasott, nagyra törő, ugyanakkor kicsinyes. Szokások rabja. Rögeszmés. Lázadni nem mer, inkább engedelmes. Tűr. Békés, bár belül háborog. Babonás. Szeme olykor villámot szór a dühtől a levegőbe. Ettől a nézéstől ijedtem meg gyerekkoromban, még Újpesten, annyira, hogy sírva fakadtam. Egyetlenegy ujjal sem nyúlt hozzám az apám, de a nézése rettenetesebb volt, mint ha megvert volna.
1949-es naptárában találtam a következő idézetet: "Mindenki a maga módja szerint álmodja az életet. Én könyvtáramban álmodtam az álmot és ha majd üt az óra, hogy elhagyjam a világot, azt óhajtom, Isten könyvekkel megrakott polcaim elől, létráimról szólítson magához." (Október hónap, 15-e, szombat. Kék tinta. Közel a 30. születésnap.) Eltelik 50 év, és könyvekkel telezsúfolt polcok alatt fejezi be az életét apám. A fenti idézet a naptároldal szélén piros golyóstollal meg van jelölve. Könyvek alatt meghalni - ez sikerült neki.
Idegen világba lépek be, ha kinyitom apám valamelyik naplóját és olvasni kezdem. Nem az én világom. Ellökném magamtól, de nem tehetem. Szavai, mondatfűzése, gondolatai nem az enyémek. És mégis az enyémek. Küzdelmei, vonzódásai, lányok, színésznők az enyémek is. Ahogy hozzájuk ér, simogatja őket, becézi nemi szervüket - ezek nem az én mozdulataim. Mégis. Az enyémek is. Így csináltam? Így csinálom? Nem. De. Könyvekből kimásolt több száz idézetéhez semmi közöm. Mégis. Kézírásához semmi közöm. Én nem így írtam naplót. És ezentúl már sehogyan sem fogok. Nem akarok többé naplót írni. Elég volt. Mégis.
Tíz szót írt fel apám, megszámozva, egy kartonlapra, még az 50-es években. A számára legfontosabb szavakat jegyezte fel. Ezek egész életében foglalkoztatták, tőlük sohasem tudott (és nem is akart?) megszabadulni. A tíz szó apám helyesírásával: 1 metafizika, 2 apokalipszis, 3 erósz, 4 daimón, 5 mágia, 6 mitosz, 7 géniusz, 8 orpheus, 9 képzelet, 10 alchimia. Nekem ezekhez a szavakhoz nem sok közöm van. Nem az én szavaim. Az én szótáramban nem szerepelnek. Alig ismerem őket. Nem tudom, pontosan mit jelentenek. Apám tudta. Ismerte és kutatta őket. Tartott tőlük, sőt félt. Hatalmaskodtak fölötte, rátelepültek, néha fojtogatták, néha megkergették. Nem hagyták békén. Hazudtak neki? Becsapták? Vagy szerették őt? Kinevették? Bolondot csináltak belőle? Apám vonzódott hozzájuk. Akarta őket. Tíz szó uralkodott fölötte, de ő nem tudott úrrá lenni rajtuk. A szavak legyűrték, legyőzték, maguk alá temették, apám fuldoklott, nem tudta kordában tartani őket. Ficánkoltak a szavak, s ahelyett, hogy megszelídültek volna, még jobban megvadultak, ahogy telt-múlt apám élete. Nekem nincs is 10 olyan szavam, ami meghatározhatna engem, illetve mások az én szavaim. Nincsen szavam. Nem készítek listát, mint apám, nem állítok fel sorrendet, nem dicsekszem velük, de nem is szégyellem őket.
Anyám szorgalmasan gépeli a naplókat reggelente. Vásárolt egy használt írógépet. Ír. Ő is ír. Pontosabban másolja apám mondatait. Nem tud szabadulni tőlük. Kimásolja az imákat. Dolgozik, küzd, szenved, ócsárol, prüszköl, sír.
Ha olyan könyvet tudnék írni az apámról, amelyben nincsenek görcsök, erőlködések. Amelyben nem nyögök, nem vagyok merev. Görcsös volt az én apám, és egész életében erőlködött. Idős korában sokszor hallottam őt sóhajtozni. Merev volt. Hogyan írhatnék róla simán, gördülékenyen? Mi sohasem voltunk könnyedek. Nehézkesség, vaskosság - ez jellemző ránk. Bohém szerettél volna lenni, apám. Valljuk be: nőcsábász. Nem lettél. Nekem szántad ezt a szerepet? Tudod jól: apád valósította meg, nem a fiad. Olyan szerettél volna lenni, mint az apád. Persze titokban. Én nem akartam olyan lenni, mint te. Apád elhagyott, anyád elhagyott. Apád elment otthonról mulatni. Napokra-hetekre eltűnt. Elfogyott a pénze. Fölakasztotta magát. Nekem is fogy a pénzem, pedig nem járok mulatni. Itthon rostokolok, és rólad töprengek egész nap és egész héten.
Szétroncsolt idegrendszerrel nagyon nehéz érvényeset mondani. Nem, nemszétroncsolt idegrendszerrel, hanem beteg, rossz, rosszul működő, beteges, nem teljesen egészséges idegrendszerrel nehéz érvényeset mondani. Van valami kétségbeejtő, mérgezően letargikus és süllyedő iránya az életnek.
Megtörténhet a legrosszabb: nemet mondunk az életre. Anyám (apám halála után 10 hónappal) nemet mond apámra. Nemet mond az együtt, pontosabban az egymás mellett leélt 50 évre. Még asszonynevétől is szeretne megszabadulni. Sír. Apámat most ravasznak, gőgösnek, magát pedig áldozatnak tartja, aki teljesen kiszolgálta a férjét. Teljesen és fölöslegesen, mert a férj nem szerette a feleségét. Most így érzi, így gondolja. Apám naplói, ismétlem, sok mindent megváltoztattak, felborítottak. Feje tetejére állt a világ. Fejjel lefele lóg sok minden. Fordítva kell nézni őket. Mint ahogy apám is fordítva nézte a szoba bútorait, amikor Újpesten fejen állt. Szerette, ha a fejébe áramlik a vér. A megváltoztathatatlanba kellene beavatkozni. Talpra! Én nem szerettem bele gyerekkoromban a fejenállásba.
Apám barna színű, vonalas, spirál füzetével szemben ülök. Méricskéljük egymást. Ez a legelső időskori napló. Egyszer már átfutottam. Nagyjából tudom, mi van benne. Nézzük egymást. Én és a füzet. A füzet és én. A legelső bejegyzés: 1980. november 1. Én 1980 szeptemberében nősültem másodszor. Hogyan tudom használni ezt a füzetet? És tud-e kezdeni velem valamit a füzet? Mire jutunk mi ketten? Harcolunk? Megbékülünk? Nem lehet egy füzettel beszélni. Nem tudok apámnak válaszolni. Nem tehetek semmit. Olvasok. Hallgatok. Néha felszisszenek.
"Halottak napja. Zord idő. Kisebb-nagyobb pelyhekben hull a hó, mintha be akarná temetni a még dús zöld-sárga lombozatot... Halottak napja. Egyik nap, kora reggel már eltemettem magamat. A szoba hirtelen átalakult halottas veremmé, mintha egy kriptában feküdtem volna. A világot már korábban eltemettem. Egy verőfényes reggelen egyszerre csak megláttam, hogy ez a világ valóban árnyékvilág. Minden, ami bimbózott, nyílt, ragyogott, egy pillanatra elborult, és minden, amit láttam, egy hatalmas temetőnek része volt!"
"Miért írom ezeket a feljegyzéseket, élőholtan? Hiúságból, irodalmárkodásból? Vagy azért, hogy időnként csakugyan magamba lássak? Hogy amiben csak lehet, megadjam Istennek azt a dicsőséget, amit én most adni tudok? Hogy visszaidézzem az abonyi tanyán eltöltött (drága, drága) időt? Hogy élvezzem az írás boszorkányos megszállottságát?"
"Határhelyzetben vagyok - háromszorosan is. Határhelyzet élet és halál (csaknem féltem leírni ezt a szót!) között. Határhelyzet a normalitás és az őrület között. Határhelyzet a korlátozott mozgás és a (teljes?) bénultság között. Szobafogság. Itt együtt van mind a négy fontos dolog, ami Hamvas Béla szerint egy lakóhelyet jellemezhet: egyház, fegyház, kórház, őrültek háza."
"Agyam termése? Semmi se volt, ha csak a kioperált, s a most esetleg kiújuló daganatot nem veszem termésnek."
Egymással szemben két füzet: az enyém és az apámé. Mind a kettő kinyitva. Az övé 1980-ban íródott, az enyém húsz évvel később íródik. Ő végére ért a füzetének, én nem tudom, hogy végig tudom-e írni a sajátomat. Apám golyóstollal írt, én ceruzával. Ő meghalt, én élek.
Nem volt társa a földön. Nem volt idevaló, erre a világra. Nem volt közénk való. Idegen maradt számunkra, és mi is idegenek maradtunk az ő számára, mindvégig.
Györe Balázs : Halottak Apja /részlet/
Csak úgy, szeretem.

35. [tulajdonos]: A Jolánunk2017-08-19 16:49
Valamikor szép volt. A Jolánunk, mondták rá. hosszú fekete haj, és barna szemek, mindehhez hibátlan bőr, és férfiak hódolata. Nem olvasott, nem csinált semmit, mert akkor elhasználódik. Elhasználódott így is úgy is. Kéjes élvezettel vette a ruhákat, télen nyáron ugyanabban járt. Nem merte hordani őket. Reggel felkelt, bevette a gyógyszereit, letipegett az újságért . A halálozási rovattal kezdte, mert az volt érdekes. aztán megivott egy fél liter teát kiflivel. 10 órakor kezdődött a szappanopera amit mindig elmesélt nekem. alvaró kit csalt meg, és szegény vad angyalnak ma sem nőttek szárnyai. Jobb napjain elővette a fényképeit és nézegette magát. ezerszer látott doboz. Észrevettem, hogy a férjéről nincs képe. Amikor rákérdeztem derűsen közölte nincs. És? Nem tudott az semmit, fel sem állt neki. Irigyelte a nevetésem azt mondta hirtelen robban ki belőlem. Szeretett volna olyan lenni mint én. Nem értette miért jók a lábaim. Nem értette sportszatyornyi könyveim, nem értette miért nem hízom. A Jolánunk rendre fizette az egyházadót a Jolánunk erényt kovácsolt magának . A Jolánunknak a Nóta tévén kérni kellett valami "szép" számot. A hideg is kirázott tőle de ő kéjes gyönyörűséggel csapta össze kezét, bemondták a nevem! A tv-ben. Az egyik fiáról azt mondta, figyeld meg elkésik a temetésemről. Fogadtam vele. A Jolánunk meghalt. Bosszantásomra a nyár legmelegebb napján. A kocsi lerobbant. Megállt. A temetésről elkéstünk. Elharapott nyelvvel álltam legszívesebben felröhögtem volna, hé Jolán tartozol egy szilvapálinkával ! anno
ezerkilentszáz húszönötből mikor születtél. Később végrendeletében csatolta hogy a szilvapálinka az a Krisztié. a Jolánunk. 56-os otthonkát hordott és 42-es papucsot. Rondán öregedett. De a pálesz az enyém:)Valamikor szép volt. A Jolánunk, mondták rá. hosszú fekete haj, és barna szemek, mindehhez hibátlan bőr, és férfiak hódolata. Nem olvasott, nem csinált semmit, mert akkor elhasználódik. Elhasználódott így is úgy is. Kéjes élvezettel vette a ruhákat, télen nyáron ugyanabban járt. Nem merte hordani őket. Reggel felkelt, bevette a gyógyszereit, letipegett az újságért . A halálozási rovattal kezdte, mert az volt érdekes. aztán megivott egy fél liter teát kiflivel. 10 órakor kezdődött a szappanopera amit mindig elmesélt nekem. alvaró kit csalt meg, és szegény vad angyalnak ma sem nőttek szárnyai. Jobb napjain elővette a fényképeit és nézegette magát. ezerszer látott doboz. Észrevettem, hogy a férjéről nincs képe. Amikor rákérdeztem derűsen közölte nincs. És? Nem tudott az semmit, fel sem állt neki. Irigyelte a nevetésem azt mondta hirtelen robban ki belőlem. Szeretett volna olyan lenni mint én. Nem értette miért jók a lábaim. Nem értette sportszatyornyi könyveim, nem értette miért nem hízom. A Jolánunk rendre fizette az egyházadót a Jolánunk erényt kovácsolt magának . A Jolánunknak a Nóta tévén kérni kellett valami "szép" számot. A hideg is kirázott tőle de ő kéjes gyönyörűséggel csapta össze kezét, bemondták a nevem! A tv-ben. Az egyik fiáról azt mondta, figyeld meg elkésik a temetésemről. Fogadtam vele. A Jolánunk meghalt. Bosszantásomra a nyár legmelegebb napján. A kocsi lerobbant. Megállt. A temetésről elkéstünk. Elharapott nyelvvel álltam legszívesebben felröhögtem volna, hé Jolán tartozol egy szilvapálinkával ! anno
ezerkilentszáz húszönötből mikor születtél. Később végrendeletében csatolta hogy a szilvapálinka az a Krisztié. a Jolánunk. 56-os otthonkát hordott és 42-es papucsot. Rondán öregedett. De a pálesz az enyém:)

Olvasói hozzászólások nélkül
34. naplótulaj: mélyszegénység2017-08-19 16:39
Tegnap néztem egy dokumentumfilmet, az volt a címe, hogy a Másik Magyarország.. Az ember azt hiszi, hogy minden nyomort látott... be volt időre programozva a tv amikor elsötétedett a készülék, akkor tudtam, hogy megírom. no de azt nem gondoltam, hogy félóra alatt, és ezért hibákat vétek. Javítom majd.

33. [tulajdonos]: Pereszke2017-08-19 13:41
Pereszkére megyünk riportot készíteni, egy kis faluba.A festőművész itt a polgármester, akinek hideg kék szemei vannak, kemény álla. A festményei
tocsognak az olajban. eltorzult arcú falusi emberek az egyik képen a kocsmában,az egyik előtt sör és feles, no meg a blikk. Több családot láttam, és ezeknél a családoknál az éhezést.Egy valaha jobb időket látott
vályogviskóba megyünk.Itt él Zsófi a testvéreivelAz udvaron bicikliküllők, meg egy csomó törmelék van. Virág az egy szál sem, a fű kiégett mint koszmós kisgyermek fejbőre, olyan. Elkerítve egy kutya, egy pléhlavórból kilónyi kenyeret húz ki, a vizes vegeta caffog le a kenyérről. Macskák jönnek elénk, nagyon soványak. a bordáikat meg tudnám számolni.
Zsófi gyereklány még, aki enyanyával (nagymamát csak enyanyának hívják)és a testvéreivel él együtt. Szempillája kigöndörítve , szemhéján vastag kék festék,beesett az arca, csak a nagy szemek villognak lázasan. kicsit kurvásan öltözött ki a tiszteletünkre.Hosszú fekete körmeivel elegánsan szívja a cigarettát.Ebédidő van. Enyanya krupligáncát készített, ahhoz csak liszt és összetört krumpli kell. Zsófi mesélt . ő nem marad itt,nem dolgozik, egész nap gépezik meg enyanyának segít.Mondja, hogy nem kapott semmit karácsonyra, és szégyenlősen mosolyog hozzá.
És te mit adtál? Én sem adtam semmit, feltöltöttem a telefonomat, és kész.
Édesanyátok? Elment, vakkant egyet Zsófi. Arra, hogy miért ment el tömör a felelet. Nem tudom. Aki akar menjen. És ha neked lesz gyereked, őt elhagyod? Lesajnáló szemekbe nézek bele. A gyereknek az anyja mellett a helye feleli, dehogy dobom el a gyerekemet. 12 gyermeket nevel enyanya és Zsófi. Próbál gyorsan rendet teni, de az ikrek miatt nem tud.
A szomszédban lakik Szidi néni a polgármester nála van. Hímez. Megint letörték a kisjézus kezét a jászolban. Igaz, hogy elmúlt karácsony , szilveszter előtt vagyunk...de... jól van megnézem mondja a festő-polgármester. A templomban dolgozom, mondja Szidi néni Mutatják a templomot, szép, de az utca sáros, 25 éve csináltak ide járdát.Marikához megyünk. Fiatalaszony egy kisgyerekkel hatalmas tv a falon, részletre véve. A férj nincs itthon, iszik a kocsmában azzal a polgármesterrel. és eltorzul az arca, amikor a férje szeretőiről beszél. Csinálok egy képet a babáról. És sorra járjuk a házakat. Itt minden gyerek gépezik, okostelefonozik. És mindenki menne innen. Zsófi lázas nagy szemei vannak előttem, és a 12 gyerek. Menjünk innen, ahol a gyerekeknek nincs könyvük, nincs életük Ezt a falut felkaroljuk határozzuk el.

Olvasói hozzászólások nélkül
32. naplótulaj: G. doktor2017-08-17 17:02
Elnézést a hibákért, itt írtam a dokkon. Át sem olvastam, G. doktorról viszont olvassatok! :))))

31. [tulajdonos]: G. doktor úr2017-08-17 16:51
Már 72 éves a háziorvosunk. Nem tudja abbahagyni a praxist, mert még két faluban rendel, a fiatalok vagy elmenek kórházakba, vagy ki külföldre. Kicsit már meggörbedt a doktor úr, aki mindig úgy kezdi a rendelést, hogy egy 5 percre kiül közénk, és mesél. ezek a mesék abból állnak, hogy ne haragudjon, hogy későn jött, de a másik faluban behívták kávéra, és elbeszélgetett egy kicsit. de a piát sem veti meg. Örül, ha átszökhet rendelés közben a szomszéd kocsmába, ahonnan jókedvűen tér vissza. Imádja a galambokat és a virágokat. Tavasszal már virágpalántákkal ment pár nénike a rendelésre. szeretjük a közvetlenségét, szeretjük, hogy leül közénk. Meglepően jó diagnoszta, és jó pszichológus, ha olyan mint egy 72 éves gyerek akkor is. Vigyáz rám a jóisten szokta mondani, erre jön a rendelőből az asszisztens hangja, hogy jöjjön már be doktor úr, én vigyázok magára, nem a jóisten. Aztán meg őt is érte baj, rendelés közben egyszer rosszul lett, és akkor műteni kellett a fejét, valami cisztaszerűség nyomta. szerencséje volt, hogy az idegsebészeten olyan jól ellátták,meg nekünk is szerencsénk volt, mert tovább praktizálhatott. akkor írtam róla az Életfát, mert mesélt az apukájáról, aki meggyszedés közben halt meg egy rendelésen. Akkor meg az életfáját mesélte el nekünk, felmenői között parasztok vannak, egyszerű emberek akikkel mint egy olasz családdal összejönnek amikor tudnak. A múltkor én következtem , és adtam neki egy könyvet. Ez volt beleírva: G. doktor úrnak szeretettel a fáradozásáért, gyógyításáért , és még egy mondat amit nem írok le. Nagyon meghatódott, körülbelül úgy ahogy apám amikor a könyvet kapta, mindegyiknek egy kis könny ott csillogott a szeme sarkában. Aznap direkt én voltam az utolsó, és elővett egy vastag böhömnagy könyvet, ami teli volt firkálva. -Látja Krisztike, minden latin szólást, magyart leírok, ami fontos nekem. Ez az én jegyzetfüzetem. éa sorolta nekem a kocka el van vetvétől, gondolj a halálra, Catótól elkezdve ciceró beszédéig. _ látja Krisztike, itt még olyan is van, hogy melyik politikus fatökű. Irigyeltem ezt a jegyzetkönyvét tőle, mondtam is neki, mesélte, hogy a memóriájának jót tesz, ha minden nap beleír valamit, legyen az széljegyzet, vagy az unokája aranyköpése. Quo Vadisírta le nekemegy papírra, aláhúzta és kérte, hogy olvassam el Jézus szavait Jeremiás könyvében. hová mész, és egy kérdőjeltisztelettel G. doktor. És még pecsétet is tett rá. Ez a kis papírfecni azóta nálam van, betettem a bibliába. Meghatott, na. azt hiszem ilyen orvosunk nem lesz még egy aki fehér köpenyben Jeremiás prófétáról beszél. Te is megszeretnéd, ha eljönnél egy rendelésére!

30. [tulajdonos]: Yvette2017-08-16 15:18
A Nő maga az élet. Vannak ilyen emberek, Yvette maga az élet, a szeplős pipaszár lábával, amit nem takar el hosszú szoknyával, inkább miniben flangál, riszálja a nem létező semmit amit fenéknek hívnak. A térde éppen olyan mint samué a szekrény nellett a gipszből öntött műanyag csontvázé, ami a mi általános sulinkban volt. Hanem felül! felül van ám hús, hasas. A vállai mint egy kajak kenuséi, a melle közepes, amit feltol szivacsos melltartóval. Arcra most már nem szép, de dekoratív mégis az egész nő, ahogy kígyómozgással riszálja magát előre. Nem hord nagyis cuccokat, azokat a ruhákat hordja, amiket a lányai dobnak rá, mert azok a ruhák nem öregesek. Érdekesen öregszik, hullámos szőke haja van, és hatalmas szeme, de a gyerekek is leyvettezik. Percek alatt képes kontaktust teremteni, képes elhitetni mással, hogy neki milyen könyű, ezért mindenki irigyli, ezért a legúribb asszonyok fogadják a barátságukba, ámbár azt nem látják, amikor fát kórészik, azt sem látják, hogy van egy 40 éves hapija, ő 23-al több. Yvette kíváló színésznő, egyszerűen nem röhejes ezekben a cuccokban, inkább érdekes, úgy el tudja magát adni a környezetének. Ha vérvételre megy, akkor holtbiztos, hogy 3 emberrel megismerkedik a kisváros laborjában. most megint pénzt akar felvenni a cofifixtől (cofidix) ahogy ő hívja, mert nincs pénze arra, hogy egy jobb fogsort csináltasson, ami mellesleg gyönyörű fehér. Yvette jelenség. Meggyőződésem, hogy remek színész lehetett volna, amit a háziorvos mindig elmond neki, amikor bemegy cukorgyógyszerért. Legközelebb a háziorvosról írok. mert ő is megér egy misét.

29. [tulajdonos]: Eső előtt2017-08-12 22:08
Masa Szelimovic gyönyörű soraival indul a történet:
"Madárraj rikolt a sötét égen, néma az ember, és izzó várakozás."

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: yn7h  


Olvasói megjegyzés
Feladó: Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: 31yi  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2017-08-21 16:45 Vezsenyi Ildikó
2017-08-10 05:01 Berta Gabriella
2017-08-06 16:04 Takács Éva
2017-07-22 19:53 Belle
2017-07-16 14:46 Volt egy pillanat
2017-07-14 19:32 Nagy ágnes
2017-07-14 09:50 Barna Ágota
2017-07-13 20:44 Gyurcsi
2017-07-03 09:51 Kullancs Kata
2017-06-27 23:45 KMara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2017-08-23 15:35       ÚJ bírálandokk-VERS: Szoboszlai Judit várj még
2017-08-23 15:16   új fórumbejegyzés: Mészáros Botond
2017-08-23 14:57   új fórumbejegyzés: Mészáros Botond
2017-08-23 14:07   Napló: napokra zárt napok
2017-08-23 13:55   Napló: OLvasatlanul
2017-08-23 13:53   Napló: weinberger
2017-08-23 11:52   NAGYÍTÓ /TDK:Semmi líra/
2017-08-23 09:51   Napló: OLvasatlanul
2017-08-23 07:18       ÚJ bírálandokk-VERS: Siska Péter Tabula rasa
2017-08-23 01:13   új fórumbejegyzés: Mészáros Botond