DOKK

Magyar szólások bloggernek 1 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: Magyar szólások
Legutóbbi olvasó: 2024-11-20 09:32 Összes olvasás: 31812

46.	[tulajdonos]: A kovács	2012-02-16 20:29
A bőrös, a kovács, a faesztergályos és a taníttó… Eccer, nem es olyan régen, tán épp a tavalyi váci gyereknapon tanálkozott a bűrös, a kovács, a faesztergályos, meg egy taníttó. No, mikoron leatták a foglalkozást a gyerekeknek, (a bűrös karkötőt csányt poncolva, a kovács kelgyót kalapálva, a faesztergályos kis kupát kerekítve) meghívták űket egy joó ebédre. Joó sűrű vót a gulyás, joó hideg a szódavíz, joó édes a lekváros palacsinyta, bélaktak, oszt joó magyar emberhe méltójan beszélgetni kezdtek. No, hogy s hogynem, eccercsak arra terelődött a szó, kinek a foglalkozása a régebbi. Aszmongya a bűrös: -Hát perszehogy az enyém, hájszen írva vagyon a biblijába, hogy az Isten bűrrüvába kergette ki vót az első embereket, Ádámot s Évát az paradicsombul. S háthogy az első mesterember épp az Isten kellett hogy legyen, s bűrös kellett hogy legyen, hamán illyen ruvát eszkábált öszve nékik. -Nonono, nem úgy van a! –szólott a kovács. Hát ahoz a ruvához mivel nyúzta az Isten a bűrt, s mivel curholta, s mivel varrta? He? Hát csak nem a kovács csányt hozzá szerszámokat az Istennek? Nougyi! Hát münk, kovácsok vagyunk régebbrül. -Áljunkcsakmeg! –mondta a faesztergályos. Hát osztán azokat a szerszámokat hogyan fogta kézbe az Isten, ha nem vót egynek se nyele? Na lássák! Münk vótunk azok, kik nyelet csánytunk a szerszámokho, münk mestersége a régebbi. -Hahahaha- kacagta valamennyijüket szemközt a taníttóbácsi. Hát kendtek mit gondolnak, mindezen tudományra ki es taníttotta meg a faesztergályost, a kovácsot, a bűröst s a tekintetes Atyaúristent? Naugyi, hogy münk, taníttók! Hejjnye aztamindenit, de igazat mondott a taníttóúr, nem es vót ellene apelláta, elhitte mindegyik néki az igazát, de akkorát kacagtak ott ültükbe, hogy még az ebédnél es jobban esett nékik ez a nevetés. Lássák, ilyen a magyar! Minden bajba feltanálja magát, s aki nem tanul, az tanít, s aki nem tanít, az is tud sokmindent! Úgy bíz a!

45.	[tulajdonos]: A gondolattul	2012-02-12 23:01
A gondolattul… Élt eccer, vót eccer egy szegény vándorlegény. Szana s szerte járta a világot, s mindenütt ragatt reá valami, hol valami fortély, valami szakmabéli hasznosság, hol meg csak a kosz. De azt is megbecsülte, mert az idegeny kosz vót, s hát az jobb mint az otthoni kosz. Idegenbe minden jobb, há nem? Há’ de! Maguk nem tapasztalták még? No, eccer elvetődött egy olyan országba, hol lopó vót a király s lopók vótak a vezetők. S hol lopó a király s lopók a vezetők, ott a Dárijus összes kincse is csak borravalónak lenne elég a gazdagnak, s igenigen sok a szegény. No, hát itt se vót elég az annyi, mindég több kellett vóna a nagyoknak. Ki is vetettek azok ebadót, füstadót, útadót, házadót, haladót, vízadót, sáradót, véradót, de még tán a levegővételt is megadóztatták vóna, ha az eszükbe jutott vóna. Többféle adót mán én se nem sorolok fel, nem akarok ötleteket adni idehaza sénkinek se! No, nyögött is a szegény nép, az istenadta, de errefel a nyögésre is adót vetett ki a király, s még a beszédre is, a szavakra, ahogy az illendő, ahol visszapofáznak. Vót is nagy csend ótánmán! No, menegetett a mi vándorlegényünk, menegetett ebbe a csendess, szegény, idegeny országba, s haladtába egy patakához ért, s azon álló hídhoz ért. A híd előtt állott egy csapat morcona darabont, kik szedték a hídadót. De ollyan rongyossak vótak azok hajják, hogy a köpcijük is kilógott a fótos gatyájukbul. Feleségre se tellett nékik, mer nem bírták vón étetni az asszonyt s a pulyákat, de fótra se tellett nékik, mer odaatták adóba a királynak a fót árát is. Nékik mán csak a szógálat maratt, s ha éhen nem vesznek hamarost, bizony sokáig szógálnak még a királynál, nékem elhihetik! No, te vándorlegény, fizessed csak megfele a hídadót, monta az egyik darabont, s úgy is vót, megfizette szó nekül, s egykicsit mosolygott is mellé. Hejj, de meglepőttek a darabontok, lám itt egy idegeny ember, ki mosolyogva adózik, hogy az édesannyanesirassa! Hát hogy lehet e? Pedig mán egykis veszekedéshe s verekedéshe készültek vóna, mivel igencsak vicketett a tenyerük. Tán a királyra haraguttak, azér, csak még nem tutták? No, aszmongya egy másik darabont, te vándorlegény, fizessél csak a hídon tett lépéseid után is adót a királynak, de izibe! Aztat is odaatta a vándorlegény szó nekül, sőt, még azt is megtódotta egy újabb mosollyal a bajussza alól. De mán eztet egy darabont se tűrhette el, s kivetették reá az útadót, a bocskoradót, a kőadót, az árokadót, a madárfütty adót, s mindent, mi csak eszükbe jutott. A vándorlegény mindet szó nekül kifizette, s megent csak mosolygott az egészen. Hát te min mosolyogsz, te szerencsétlen, hát éppen most fosztottuk ki az erszényedet- monták a darabontok. Tuggyák, hogy min mosolygok magamba? –kérdezte tüllük- Hát azon, hogy maguk mindenbül adót szettek, de azt, hogy én mit gondolok kendtekrül meg a királyukrul, meghogy hányszor küttem el kendteket az édesanyjuk valagába, azt maguk nem tuggyák mégcsak megsaccolni se, nemhogy megadóztatni! No, híre ment ennek az esetnek, s azóta mongyák az értelmesebbek, hogy: „A’ gondolattúl vámot nem vesznek.”

44.	[tulajdonos]: Beiratott	2012-02-12 23:00
Beíratott… Eccer vót, de nem is olyan régen vót, élt eccer egy király, kinek országában igencsak elszaporodott a sok csaló, meg a sok szélhámos. Kicsit hókabóka vót a király tán, vagy csak eccerűen becsülettes, s mindent elhitt? Az a mesém szempontyábul teljessen érdektelen! No, eccer a királyi udvarba érkezett messzi fődrül egy idegeny, ki olyan híreket hozott, hogy amerrül gyött, ott egy aranyért adnak egy olyan paripát, hogy még a csillagos eget is lerúgja, ha kapálózni kezd a patájával! Hejj, de megkívánta a király azt a lovat, s menten továbbvitte a látomássát, s mán egy egész ménest látott ilyen paripákbul a királyi udvarba! Szinte mán látta a sok írigyet is, kik őtet fogják süvegelni a csodaszép méneséért, meg a hatalmas eszéért, hogy eztet a dógot leszervezte. Hozzá is szólott menten az idegenyhez: Figyejjél csak reám, te meszirül gyött ember! Itt van száz arany, eriggy csak vissza oda, honnan gyüttél, s hozzál el nékem száz ilyen paripát, s ha meghozod, még száz aranyat kapsz jutalmul tüllem, meglásd! No, indulj! El is ment a száz arannyal az az idegeny, mán hogyne ment vóna, hájszen ennyi arany csak a mesébe van, ott is csak elvétve. Zsebre tette, s elment szépen. Hát! No, a királynak vót egy udvari bolongya, kinek a hóna alatt vót egy hatalmas nagy könyv, kibe bé szokta jegyezni, milyen bolondságokat tapasztalt ű a király udvarába. A bolondok könyve, e vót a neve annak a fóliánsnak. Hát nézi a király, most épp az ű nevét s az idegennyel történteket jegyezte bele a bolond! Mér írtál te bé engemet név szerént te bolond a könyvedbe? –kérdezte a király, s már gyött is rá a válasz: Hátcsak azért, királyom, merhogy igen nagy bolondság vót egy idegenyre ennyi aranyat reábízni! Oszt, ha visszatérend a paripákkal? Vagy ha a paripák mán elfogytak, akkor a pénzzel? –kérdezett vissza a király- Hájszen még jutalmat is ígértem néki, te bolond! No, felséges királyom, -kezdte a bolond a viszontválaszát, -ha az idegeny visszatérend ide hozzánk, akkor biza a kend nevét kihúzom a fóliánsból, s az idegeny nevét jegyzem bé a bolondok könyvébe! Mer az ű részéről meg az vóna nagy bolondság, ha ennyi pénzzel a zsebibe még egyáltaljába a visszatérésre is gondolni merészelne! Hogy osztán visszatért e az idegeny, én aztat mán nem hallottam, de tegye fel a kérdést mindenki magának: Én visszagyönnék, ha száz aranyat kapnék messzifődi paripára? Ha a válaszuk netán a nem lenne, akkor maguk mán értik ezt a szólást: „Bé írattatott a’ Bolondok’ könyvébe.” Ha meg az igen lenne a válaszuk, akkor maguk is vagy nagyon becsületesek, vagy csak eccerűen hülyék!

43.	[tulajdonos]: Megültették vele	2011-10-18 20:42
Megültették véle… Tuggyák kendtek, hogy régen hogy büntették meg a tolvajokot? Nem? No elmesélek egy történetet errül. Eccer régen kézre került egy fertelmesen elvetemült tolvaj, ki még az annya alól es kilopta vóna a lepedőt álmába, ha odahaza lakott vóna nálla. Mivel nem nálla lakott, így menekült meg az a szerencsétlen asszony a nagyobb szégyentül, hogy meglopta a fija. No, hogy szavamat ne feleggyem, abba az üdőbe a vót a szokás, hogy az ilyen elvetemült bitangokat felkötték egy falúra, s kiültették a vásár közepire, hogy kedvükre sziggyák, szapulják, köpköggyék a népek. Ezt es kitették a falovon a vásár közepire, joól odakötték a nyereghe, hogy le ne dobja a lú a hátárul, el ne szökgyön, hát köpkötték es aztat, de csak a bátrabbak, mer közbe fogát vicsorgatta az emberekre, kajabált nékik, még tántán ű es visszapökött néhányszor. Véget ért a jóság, megunta a tömeg a köpdösést, a szapulást, mindenki ment a maga dógára. Csak egy fijatal, eszes legénke maratt csodálnyi a falovas katonát, igaz, annak es inkább a falú teccett, hejj, de szívessen hazavitte vóna öccsejinek, húgajinak! Meg persze magának. Nézte, csak nézte a kikötött tolvajt, mire az megdühödött s rejákijáltott a legénkére: -Takarocc te es hazafele a többi után! Ne bámujj itten, mer nem es tudom, mit es csányok véled! Eszes vót a legén mint mán mondottam vala, nem szarta az öszve magát a hangos szóra, visszaválaszolt a tolvajnak izibe: -Ha nem akarja kigyelmed, hogy bámujjam a lovát, hát nyargajjon el más uccába maga! No, ez a történet es megmutassa, hogy a legvadabb oroszlány bajusszát es meg tuggya húzogatnyi egy kislegény es, csak előtte vagy el kell altatnyi a vadat, vagy le kell kötöznyi őkelmét. Hát mosmán tuggyák maguk es, hogy mi vót a tolvajok jutalma régente. Máma mán nem így vagyon, máma a tolvaj nagyobb úr még a börtönybe es, mint a kit meglopott. De ezér ma es mongya a magyar arra, ki büntetve vagyon, hogy: „Meg ültették vele a fa lovat.”

42.	[tulajdonos]: Tokorcsra	2011-10-16 21:55
Tokorcsra mentek… Hejj, de hírös es vót Tokorcs annakidején hajják, mikor még az ecetes kinyér es étek vót a tisztességess embereknek! Merhogy Tokorcson ecetet csánytak, de párja sem vót a tokorcsi ecetnek annyi szent, oan joó vót. Joó gyümőcs termett arrafelé nálluk, aztat ledaráták, levét hordóba tették, éveken keresztül csak ápolgatták, csak gondozgatták, míg végül övegbe tehették aztat a fínom, setét, illatoss tokorcsi ecetet, mivel minden étek jobb vót, mint annakelőtte. Okosok es vótak a tokorcsijak, merhogy úgy kereskettek az ecetvel, hogy egy öveg ecetér egy zsák búzát kaptak. S aztat leőrlették, s aztat megsütték, s aztat megették. Így maratt meg erejük, hogy újabb eceteket érleljenek, hogy gyerekeket nemzzenek, s vigyék tovább az életet. Így van ez normális helyen! No, eccer meglátta egy kissé bolondos ember, hogy a tokorcsijak búzát kapnak az ecetér. Hejj, menten zakatolni kezdett csökött fejébe a csökött gondolat, háthogy a tokorcsijak búzábul őrlik az ecetet. E még nem lett vóna nagy baj, de ez a nagyokos felszerszámozta a szekerit, telepakkolta búzával, oszt el es indult nagy sebbel lobbal Tokorcsra. Útközbe többeken megállítták, oszt mindnek elmonta, mire es gyött ű reá rengeteg eszivel, s neki mennyi ecettye lészen ebbül a rengeteg búzábul, várják csak meg, ócsón aggya majd tovább. Hát elért Tokorcsra. Elmonta jövetele okát, hogy hozta a búzáját ecetté őröltetnyi. Mérjék csak meg, mert amennyi a búza, annyi ecetet akar cserébe! No, alaposon szemberöhögték a tokorcsijak, de azér bémutatták néki a munkájokat, a hordókot, a gyümőccsököt, s nagynehezen el es hitte végre nékik, hogy a búzábul liszt lészen, s abbul meg tokorcsi, s nem ecet. Azér attak néki a szokásos tarifával ecetet es, tizenöt zsák, tizenöt öveg, hát nem panaszkodhatott, bécsapva nem vót. No, hazaért a mi emberünk, hát kérdik tülle, mi vót Tokorcson, hogy őrlik a búzát ecetté, he? Szégyelte bevallani a felsülését, hát azt monta, hogy gyenge vót a búzája, azért csak ennyi az ecettermés, e meg nem eladó. Hittek es neki, nem es, de az bizonyos, hogy azóta mongyák tréfásan a magyarok, ha valakiket rajtuk keresnek, hogy: „Tokorcsra mentek ecetet őrölni.”

41.	[tulajdonos]: Kínban van	2011-10-14 15:15
Kínban van… Eccer régen Undon valami okbul, mit mán a feledés homállya takar, hatalmass gyűllést tartottak az esküttek. Mind kiőtözve, szépen, díszessen, hosszúszáru pipával a kézbe ült a tanácsterembe, hová hogy s hogy nem, bészabadult a bíró kutyája. Abba a züdőbe az erszényt hólyagbul csányták, mit megtörnyi, puhíttanyi csak zsírozásval tuttak. No, odakapott a mi ebünk a gazdájának, a bíró urunknak zsíros erszénnyihe, békapta a fogaji közzé, oszt le es tépte azt a tartószíjrul. Demán el es szalatt azval. Az esküttek meg utána. Ahogy futtak, a kutyu a zsíros erszént kihasítta, a benne ülő aranyokot elszórta, s a szétszabdalózott zsíros erszényt mindmegette. Hejj, de az esküttek körbefogták, oszt hurkot dobtak a nyakára, úgy vitték vissza a gyüllés helyszínére. Hát hogy es vegyék ki mosmán a bíró urunk arannyajit a bíró urunk kutyájábul, merhogy szentül meg vótak győződve arrul, hogy a zsíros erszényvel a kutya a pézt es bényelte, s mivel jó emésztő, soksavas a gyomra az ebnek, aztat hamar el es emészti. Mit es csányjanak hát, hogy a bíró kutyája es életbe maraggyon s a bíró pénze es megkerüjjön! Tanakottak, hosszan tanakottak, oszt kitanálták, hogy kalodára húzzák a kutyát s addig korbácsoltassák a hohérral, míg a kutya vissza nem ökrendi a pénzit a bírónak. No, úgy es lett. Ütte a hohér, verte szegény kutyát, kinek csak annyi vót a bűne, hogy jól akart lakni éhségibe. Verte a hohér, de úgy, hogy eccercsak beszarintotta magát a kutya. No, nézik a mergáját, forgasság a bottyukkal, debiza nem vót abba egy fija arany se, csak a nagy büdösség. Megdühödött a bíró, alaposon leszitta az eskütteket, hogy míg tökörésztek a megódásval, a kutya mind elemésztette az ű arannyait. Szélnek eresztette az egész kompániját dühibe, de tán később visszavette üket, mán ha bíráskonnyi akart valahogy. No, osztán hogy így vót vagy se, aztat nem tudom, de ezóta az eset óta él a magyarok közt az a szólás, hogy: „Kínba van, mint az Undi kutya a kalodába.”

40.	[tulajdonos]: Egy sem	2011-10-13 13:30
Egy se gyött erre… Hajj, de szép hely es a menyország! Hejj, de sok ember sose lássa meg aztat! No, maguk meglássák, szívembül kívánom! Eccer mán Szentpéter elunta magát a kapuba, oszt odament a Jézusho, oszt mongya néki: -Te Jézus, figyejj csak reám egykicsikét! Engeggy mán le a fődre, hagy pihennyem ki úgy istenessen magamot ezután a fertelmessen sok áldigálás után. Hagy mennyek mán odale egy pofa serre, mer kiszáratt a gigám! Na! De apádnak nem kell tudnyi rulla, hallode! -Hát oszt hogy gondolod te aztat, te Szentpéter? -Hát csak úgy, hogy a Szentpál addig ideáll helyettem. Úgyse tesz az semmit mijóta itt vagyon véled a mennyeknek országába, csak a lábát lógíjja! -No, jól van – mondta Jézus, oszt úgy es vót. Kütte a Szentpált, oszt gyött es az. -He, Pali! Maraggy mán itt helyettem egy kicsit, legalább addig, hallod, míg én lemék a fődre, oszt bedobok egy pofa sert. Mán úgy meguntam itt, hogy vágyok oda. -Nem maradhatok én itten helyetted mennybeli pajtássom, mer eccerü, tanulatlan ember vagyok én! Az írást se nem ismérem, oszt ide meg mindenféle tanút személyek es gyünnek, urak, papok, oszt ha valamék rossz pakszussal gyün, oszt béengedem, kikapok a mi Atyánktul, oszt még a Jézust es szarba keverjük. -Sose féjj te attul pajtás, én ugyanes régtül fogva itten ácsorgok, de ide még egy úr vagy egy pap bé nem gyütt. Mind elmegyen az hallod amarra, a pokolra. Na, maracc vagy sem, én lemék! Így esett, hogy Szentpéter helyett Szentpál vót eccer egy kicsit a kapus a menyországba, de hogy maguk es elhiggyék, hogy nem hazuttam, hát kérgyenek rá majd Szentpáternél, mikoron eléje kerülnek! Aggyonisten!

39.	[tulajdonos]: Taknyát es	2011-10-12 21:35
Taknyát is… Hejj, a régi üdőbe de szegény es vót a paraszt! Nem vót annak csak kapca a bocskorába, az es csak a szétszakadozott ingibül vót hasogatva. Nem vót annak prémess kabáttya, csak zsákvásznat terített a vállára ha fázott, de nem vót annak alsóruvája se, csak egy halom csupa fót, mire reáfércelte az asszony a nadrágot. Mán mit annak hítt. Dohánnya es sokszor csak gyiólevél vót. Így éltek, oszt méges felnevelődött a sok pulya, oszt azoknak es lett a szegénységbül továbbá részesedéssük, mikor megházasottak, vagy férjhementek. Könnyü vót adnyi a semmibül. Bezzeg az urak! Azoknak születéssük okán kijárt mindenbül a legjobb. Vót azoknak szattyánbűr csizmájuk, paszomántos posztónadrágjuk, sejjmes dolmánnyuk, meleg kacagánnyuk, prémmes süvegük, tajtékpippájuk, meg aranyuk az erszényükbe. A dohánnyuk es idegenyfődi vót, a magyar már nékik nem derogált. Nékik járt minden. Mer vót. Hogyosztán mindez a parasztnak a véribül vót, az a háromlábú, lőtéri döglött kutyát se érdekelte annakidején. Azér hajják, a magyar parasztot se kell félteni, mindég megvót annak a magáho való esze. Tuggyák maguk példának okéjér, hogy mi az, mit a paraszt elvét, az úr meg a zsebébe hordozza? No, ha nem, megmondom. Hát a takony. Merhogy a paraszt az órrát két ujja közé veszi, s a taknyát az órrábul csak kicsapja a fődre, míg az úr zsebkendőbe fujja bele, oszt mindég viszi magával a taknyát es. No, ezér mongyák a fukar gazdagokra az eszes magyar parasztok azt, hogy: „Taknyát is zsebében hordozza.”

38.	[tulajdonos]: Angyal lennél	2011-10-10 16:52
Angyal lennél… No, Jézus meg Szentpéter mentek, csak menegettek erre es, meg arra es, oszt mentükbe eccer bémentek egy városba. Pickosok vótak, meg kicsinykét bidesek es, vajjuk meg, merhogy álltó napjokba a port nyeldekelték, a szállta a fejiket, testiket, oszt se a harizsnya, se a csizsma nem került le a lábukrul, vót, hogy hetekig se. Na, hamán a városba vótak, gondolták, felfrissülnek kicsinyég, oszt bémentek egy feredőbe. Közferedőbe. Állottak abba szép sorba a kűkádok, mind telve tiszta friss vízvel. Mikor levetkeztek csóréra, ruvájikat es elvitte egy szóga, kimosnyi belőllök az út porát. No, béfeküttek Jézus meg Szentpéter a kádba, dörgölték a szennyet magukrul, olyan feteke es lett azoktul az a szép tiszta víz hajják, hogy mán csak pocsékba való lett ótánuk. Node sebaj, arra való vót a feredő, hát ne sajnájják, vót ott víz, akár a tenger! Mikoron ledörgölték magukat oszt kiszállottak a kádbul, elősírült egy szógálójány, oszt egyenkint elkezte űköt lekenyegetni jószagú olajval, kenetvel. Kenyi a Jézust, a testyit, a haját, a lábajit, de aztat kenyhette, a biza egy pillanatra se vetette szemét a jányra emberi kivánsággal. Asszont még nem esmert, de nem es vót reájuk kiváncsi se. No, hezzákezdett a Szentpéterhe es, aztat es végigkenyte alaposson, demán Péter csakcsak odasanditott a jányra, a csicsét, farát es megnézdegélte, elel képzelgette a pendely alatt. Háthisz a feleségit hatta otthon a Jézusér, oszt csak emberbül vót, na! Megmozdult a vére, meg a köpcije es elkezdett ágoskonnyi. Azér csak visszafogta a lovakot, nem tett semmit azval a jányval, de oan jólesett annak amit a jány csányt űvéle, hogy a nagy jóságba ekképp dicsérte meg a jányt: - Angyal lennél, ha nem szarnál! No, megferettek, megkenyettek, a ruvájuk es tiszta lett, hát felszedelőszköttek, oszt mán tovább es léptek. Münk meg óta mongyuk a szép lejányokra, mit Szentpéter mondott erre a lyányra a feredőbe. Dehogy mijen igaza vót, hajják!

37.	[tulajdonos]: A körmenet	2011-10-09 16:52
A körmenet… No, mikor mán Jézusnak szobra es vót a templomokba, akkor történt ez az eset. Vót eccer egy falu, de hogy hun vót, nem mondom meg, nehogy kigunyolják az odavalósijakat a mostani történetem mijatt, merhogy nálluk esett meg ez a dolog. No, eccer kihozták a templombul a Jézus szobrát, felzászlózták magukat, oszt szép ruvába, tiszta szívvel hozzákezdtek a körmenethe. Elől ment a pap, de az aligalig tutta szedegetni a bűrcipős lábát, mert az a sok paraszt, kik az út mellett kiváncsiskodtak vala, mind az uttyába állottak, oszt nem akarta letaposni az ű fínom kis cipellőjével azok dúrva csizmáját vala. Meglátta eztet a helyi templomszóga, oszt hogy kedvibe járjon a papnak, félredobta az ottan ácsingózókat emígyen szólva: -Félre, félre, baszom a jussát, tirhuljatok, itt gyün a pap a Jézusval! Meghallotta eztet a pap, ott helybe nem teremthette le a templomszógát, merhát hogy es nézett vóna az ki, hogy a pap leáll veszekednyi, node másnap a sekrestyébe elővette: -Hát hogy tehettél ilyet, te pöcsömöccse, hogy a körmenetbe leállsz baszomozni! Még eccer ilyen elő ne fordujjon, mer úgy kiváglak innen a mocskos száddal egyetembe, mint a macskát szarni. Megértetted? -Én ugyan meg, plébános uram, de hajja, megbocsássa aztat a kis nyelvbotlást énnékem a teremtőúristen – így a szóga. -Bolond vóna, ha megbocsátana néked –válaszolt a pap, oszt ezzel el es vót rendezve az ügy. No, lássák, igaz a szólás, hogy akinek Krisztus a baráttya, könnyű annak üdvezülnyi, akinek meg nem, lehet az pap es, mégescsak a pokolra fog kerülni, mint ez a szókimondó pap es eccer! Emáncsak így vagyon! Aggyonisten!

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!