NAPLÓK: Ollram Csaba Legutóbbi olvasó: 2025-09-17 22:48 Összes olvasás: 24744| 135. | [tulajdonos]: 2018.11.14 | 2018-11-14 22:58 | mikor utoljára találkoztunk megkérdezted, hogy tényleg beteg vagyok-e?
- csak, mint az ország. válaszoltam.
- azt mondják, hogy meg fogsz halni.
- mindannyian meg fogunk.
- de te hamarosan.
- hát ami azt illeti, még sohasem álltam ilyen közel hozzá.
- nem félsz?
- nem tudom. még nem gondolkodtam rajta. de szerintem ha itt lesz az idő félni fogok. azt mondják, akkor mindenki fél. addig is rendet teszek magam körül, és szeretnék még leírni néhány gondolatot, csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá.
bólogattál, mintha értetted volna. én meg azon gondolkodtam, hogy mi rosszabb, önmagunk becsapása, vagy mások áltatása?
Lucius Flavius boldog ember volt, státusza szerint szabad római polgár. bár a szabadsága szemmel láthatóan, az idő múlásával, és a kenyér adagokkal együtt zsugorodott. soha nem vágyott pávanyelvre füge ágyon, sem tüzes mézes borokra. káposztát vagy babot evett és többnyire vizet ivott félhomályos tavernákban.
a császár uralkodása első éveiben kereste népe kegyeit. ajándékokat osztott, és birodalma legkiválóbb gladiátorait, és legkülönlegesebb állatait hozatta az anfiteátrumokba, és a legbővérűbb kurváit a római kuplerájokba, hogy megnyerje jóindulatát.
Lucius Flavius nem sokat tudott Senecáról, de látta égni Rómát, és hallotta szavalni a császárt. látta Pétert fejjel lefelé lógni a kereszten, és elhitte, hogy a keresztények gyújtották fel a várost. elhitte, mert elhitették vele, hogy ők Róma és a rómaiak ellenségei.
azt mindenki tudta, a császárról, hogy képtelen betelni saját magával, és csodálatosnak hitt művészi képességeivel, hogy denariusok millióit, százmillióit herdalja el fékevesztett orgiákon és lakomákon, hogy az esztelen költekezéseit törvénytelenül kivetett adókkal finanszírozza. de mindenki hallgatott, mert rettegtek a haragjától, és a véres megtorlástól.
aztán Róma rajongása kimerült, a császár figyelme pedig kelet felé fordult, és a hellének lettek művészetének kiválasztottjai. őket halmozta el figyelmességével, ajándékaival, és adómentességgel. a birodalom közben az összeomlás szélére sodródott. a megalázott Róma végül szembefordult zsarnokával, a félelem átcsapott gyűlöletbe. és ha valakit sokan gyűlölnek, annak a bukása elkerülhetetlen. a császárt a szenátus halálra ítélte. mikor rettegve a számonkéréstől, tőrét a saját torkába döfte, Róma már csak árnyéka volt, korábbi önmagának.
Lucius Flavius 54-ben még boldog, szabad római polgár volt, 60-ban szabad római polgár, 65-ben római polgár, 68-ban pedig már csak római.
hát ma ennyit a halálról... | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
