NAPLÓK: Jele netek egy Legutóbbi olvasó: 2026-04-25 02:43 Összes olvasás: 5351| 6. | [tulajdonos]: 2. | 2012-10-23 22:03 | Azt kérded, barátnőm, milyen volt, amikor Gerzson megkérte a kezemet.
Hát először is nem a kezemet kérte meg, hanem a lábamat. Annak is a közét verbálisan. Mindjárt a bemutatkozáskor. Hogy ne borotváljam. Meg hogy ne fürgyek le. Mert az jobban illik a Felettünk Valóhoz, ha a nőstény emlékezteti a bűnbeesés előtti dzsungelre. Úgy értettem, hogy ő akar lenni felül, de aztán elmagyarázta, hogy Felettünk Való alatt ő a Természetet érti.
Szóval miután két hétig minden nap megkérdezte ugyanezt, megegyeztünk a feltételekben, hozzáragadtam Gerzsonhoz, mi mást tehettem volna, ha már ilyen ragaszkodó természete van.
Nászutunk egy raftingtúra volt, rodeo kajakkal. Gerzson minden mozdulatot előre megtervezett még otthon, térképek fölé hajolt, búváruszonyban mászkált a lakásban, himbálta magát a tükör előtt, tízpercenként mérte a szívverését, papírcsónakokat hajtogatott és kipróbálta őket a fürdőkádban, miközben rájuk irányította egyik későbbi szerelmét, a zuhanyrózsát. Elsüllyedt mind.
A raftingtúrán legjobban a cigánykerék tetszett, amikor a felsőtestünk a vízzel párhuzamosan forgott, a kajak pedig követte. Úgy nézett ki az egész, mint egy forgó propeller. Gerzson azt mondta, ezzel a Felettünk Való észjárását modellezzük.
Az egyik limányban hirtelen magához szorított. – Amál, Amál, Amál, ma nálam áll – suttogta, de aztán mégse történt semmi, mert nem tudott megszabadulni a neoprén kezeslábasától.
Tavaly már csak a Vidám Parkba mentünk nyaralni, kétszázért felültetett a hullámhajóra. Jaj, az annyira izgalmas volt, ahogy forgott-ringatott. Mentem volna többször is, de sajnálta rá a pénzt, azt mondta, nyolcszázat félre kell tennie.
**
Amikor a házasságkötő teremben kimondtuk az IGEN-t, úgy éreztem, révbe (de legalábbis limányba) ért az életem.
Gerzson belém karolt és átvezetett a Pöttyös Rókába. Kikért három féldeci hubertuszt (kettőt magának, egyet nekem, hogy bátorítson), aztán az asztal fölött megfogta a kezemet, komolyan a szemembe nézett és kérdezett valamit.
- Amál, nagyon szeretném, ha lenne férjed.
- De hát Te vagy a férjem, csacsi! – nevettem rá.
- Azt most felejtsük el!
- Hogyan felejtenénk, hiszen most jöttünk ki az anyakönyvvezetőtől.
- Azt mondtam, felejtsük el! Téged akarlak.
Megijedtem, mert olyan különös, vészjósló volt a hangja, a szeme meg forgott, mint nagymosáskor a villanyóra.
- Azt akarom, hogy a férjed tudtával hágjalak meg. Hogy ő engedjen át Téged nekem. Hogy mint megértő házibarát szerepeljen a frigyünkben. Hogy kölcsönlakásokban, kölcsönréten, kölcsönhegyen tehesselek magamévá – hadarta és már habzott a szája.
- Gerzson, de hát Te vagy a férjem, a Tiéd vagyok. Ez most valami vicc?
Hirtelen elpityeredett, de pár másodperc múlva abbahagyta, nyilván rájött, hogy férfiatlan. Percekig ültünk szótlanul.
- Neked is meg kell értened engem – fogta végül megint nyafogósra. – Ha sürgősen beszerzel egy kamuférjet, akkor majd együtt hálhatunk.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
