Janus: Keselyűhalom, keserű halom.( Tóth Jancsika verse)
Fel kell a nap, fényt nevet,
fűszálakra gyöngyöket
fűz a hajnal szélkarja,
csizma jön, mind akarja.
Kasza suhan, éle vág
renddé válik a világ,
sóhajokkal hal a fű,
holtában is gyönyörű.
Szénarenden nap csókja,
benne tücsök mondóka,
rigó füttyent, gólya száll,
hársfán harkály kalapál.
Csörgedezik a Csati,
benne fürdik valaki,
ott hol a víz kavicsos,
ott lett ő kis ladikos.
Fecske suhan ereszre,
kis fiókát degeszre
eteti a mamája,
csicsereg a világra.
Eresz alatt egy ablak,
Tóth Emilék ott laknak,
egy szobába, konyhába
vágytak fürdőszobára.
Háztól balra kastélykert,
ott az eső ,hogy elvert!
A fáról is leestem,
de sírva is nevettem.
Balla bácsi két lova
Lenke, Cukor patkója
port kavart a földúton,
figyelte a víztorony.
Kastélykertben épp csoda,
pompában az orgona,
lila, fehér szirmokon
pillantásom átoson,
át a futó rózsákig,
nem időz ott órákig,
mert mellette hajló ág,
rajta ezer kisvirág.
Meseország, meseszép
megszorít e szép emlék,
letűnt boldog jó világ,
elporladt, mint hársfaág.
|
