Janus: Valahol egy közeli galaxisban
Arrogáns öregúr idejön, odaszúr,
magasan a nyereg, fentről le nyekereg.
Másik ül humorán, azt hiszi tudomány,
jön a vicc, a poén, tollából könnyedén.
Harmadik fapofa, két milli mosolya,
sose fut sehova,száj széle mostoha.
Jön a nő, csupa báj, anyaság sugarán,
megsimít, semmi baj, de e mű, csupa szar!
És ugye a zseni, ő mindig megleli
olvasók táborát,túl ezren, odaát.
Micsoda kis csapat, vershordón, hogy mulat,
csapra vert verseken, vígadnak rendesen.
Verseken, azt hiszik, a prózát megveszik,
ha nem szól semmiről, maradós legelöl.
De ami költemény! Kritikus kőkemény,
szemében gerenda, teraszra kirakja,
micsoda régiség, elavult semmiség,
giccses is, meg ugye, ódon a külleme.
Itt vannak, költenek, ifjú gyerekek,
amivel az a baj, vers lenni nem akar,
szóhalmok szívmalmok, megőrölt sok dalnok,
verse már zsákolva, kiöntve árokba.
A vers nem tudomány, betűkből szőtt adomány,
tehetségnek cseppjei ,lelkeket megleli,
megérint, megölel, keresztre felszögel,
derűt ad, könnyet csal, a vers, LÉLEKDAL!
|
