NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2025-11-08 05:32 Összes olvasás: 15028| 130. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-11-06 20:52 | Janus: A halál muzsikája
Ősz jár,
nyomában fest a halál,
bokorra aranyat,
vörös tüzeket a fára,
s lenn fűközt kígyózik
a sárga szárazsága.
Az idő lép,
talpa fejem fölött suhan,
előbb csak száll,
majd ezüsté lesz hajam,
és mikor túllép lába,
bennem csend, a halál muzsikája.
Az idő és az ősz
majd egy percre megáll,
míg nevemet meg festi
egy sírkőre a halál,
és a bokor aranya pereg,
a fákon a tűz elszendereg.
| |
| 129. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-11-05 11:10 | Janus: Ő
Mindent megadott,
hogy semmid se legyen,
nyugtatásától
csak nő a félelem,
üres szavai
megtöltik az elméd
háborús vészben
élteti a békéd
gyűlölet habarcs
összefogja mindet
aki bólogat
vagy éppen legyintget
munkaalapú
társadalom dívik
reggeltől dolgozz
ha kell este tízig
szólni azt lehet
csak épp nem tanácsos
ma az igazszó
egészségre káros.
| |
| 128. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-11-03 20:46 | Janus: Őszi hajnal
Vajúdik a sötét,
testéből árnyék szakad,
dajkája a szürkeség,
véres penge hasít
ég és föld között,
szakad a mindenség.
Fényt suttog a nap
a horizont alól,
felizzó pára száll,
egy vézna csontú fa
mellkas gallya közt,
fészekszív, s a halál.
| |
| 127. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-10-31 19:44 | Janus: Fáj
Egy kiszakadt belső zseb a szívem,
melybe hiába nyúl az emlékezés,
elpergett emlékeim szétszóródva,
és ami maradt, az fáj, és kevés.
| |
| 126. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-10-29 10:44 | Janus: Se itt, se ott
Ma benéztem magamhoz,
mégis, hogy vagyok?
Jó ideje én rám
nem volt időm, gondom,
de hagyom, nem kellenek
a nehéz sóhajok,
mások fontosabbak,
egyre csak ezt mondom.
Mások nem néznek be rám,
annyira nem vagyok fontos,
elég, ha segíteni megyek,
csak akkor, legyek pontos.
Így múlik az időm,
már be sem nyitok hozzám,
de ha megtenném mégis?
Biztosan kidobnám.
Aztán majd benéz a vég,
hanyagul összepakol,
nem leszek se itt, se ott,
hisz nincs se menny, se pokol.
| |
| 125. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-19 10:13 | Janus: Egy gyerkőc rajzra ( reflexvers)
Aranyat ölel tenger és az ég,
elalszik csendesen a máma,
csillagot kacsint a messzeség,
ringatja levelén egy pálma.
Partra ül a csend, s a hallgatás,
szemeikben révedő fények,
jön a hold a vándor muzsikás
fényvonóján derűs remények.
| |
| 124. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-13 22:37 | Janus: Rigó
Pók leng pókfonálon
hársfán az alsó ágon,
a lomb, mint egy óra,
várok a kakukkszóra.
Zaj ül csend hintába
föl és le lendül lába,
nevet, suhan talpa,
egy bukfenc az avarba.
Est jön, keze korom
simít fákon, bokrokon,
és befed a grafit
mindent, csak egy valakit
nem tud, feketére,
fütyül rá csőre vége,
neki jó így, de jó,
ő a feketerigó.
| |
| 123. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-09 18:28 | Janus: Egyformára
Mint lezuhant, összetört szivárvány,
olyan az erdőszél fedte avar,
egy furcsán kirakott mozaik,
véres narancs zöldre takar.
Bámulom az erdőt, s tűnődöm,
hogy tavasszal zöld volt minden fája,
egy nagy egész, egy nagycsalád
benne öreg tölgy, s egy hárs kis unokája.
Jött a nyár, fény a nagynak, aprónak árnyék
szél tépte szélek, s benn védett ajándék,
a vizet egymás elől itták, nyelték
s kinek se fény ,se víz, azt az árnyékok eltemették.
Így megy ez hazámban is az ember fákkal,
az egyik elsorvad, lásd, a másik szárnyal,
de ha jön az ősz, halál lehel gallyra, ágra,
s tél csókolja mindet, mindet egyformára.
| |
| 122. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2025-10-05 19:19 | Janus: Manapság
Nagyra nőtt, terebélyes,
és egyre csak nő, és nő
az önzés, a gyűlölet,
s a közöny emberölő.
Oda a metszőolló,
mi rendre vágott, szépre,
csorba, rozsdás tisztelet
kidobva a szemétre.
| |
| 121. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2025-10-03 21:57 | Janus: Kopott szókincs az enyém
Itt van bennem, de nem csillog
kopott, örökölt szókincs az enyém,
próbálok csendben úgy írni,
hogy ne vers legyen, költemény
mit a szavaim a gondolattól lopva,
szépen ráillesztenek a hófehér lapokra.
Elek apó meséin nőttem,
majd hozzám ült Petőfi, Arany,
később Attila és Radnóti súgta
hogyan írjak, s legyek, legyek önmagam.
Apám, anyám s egy régi tanyavilág
szavai áztak belém, mint forró vízbe a hársfavirág.
Nagy költő sosem akartam lenni,
beérem, hogy szeretnek néhányan,
tehetségem tán volt némi apró,
kedvem nem volt, térdelni a tudományban.
Lettem az, akit a verseim mutatnak,
kinek lába kedves a régi, régi földes utaknak.
Néha szöknék, vissza két évszázadot
hol anyanyelvem szívem nyelve lenne
mert itt ez a huszonegyedik század
úgy néz rám, de úgy, mint egy idegenre,
mert nem divat a fantázia, itt meg kell felelni
szabálynak, trendnek, és nem magadnak, másnak kell lenni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
