NAPLÓK: Johann Legutóbbi olvasó: 2026-03-25 14:35 Összes olvasás: 37820| 227. | [tulajdonos]: 2004márc16 | 2004-03-16 18:24 | Azt hiszem, végre kialakult az új életem, rendeződtek a dolgaim, bár ez a rév több mint fél évembe és jókora áldozatokba került, nemcsak a részemről.
A vele élés kívánságának megszületésétől kezdve, a hiány fájdalmán át, az érte folytatott rendületlen küzdelmen és a jövőt építgető, ideiglenes káoszon keresztül egészen a mai napig kereken hat hónap telt el. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy biztos talajt érezzek a lábam alatt.
Minden kívánságom teljesült. A gyerekeknek saját szobájuk lett, mi ketten kialakítottuk kéjlakunkat, felszereléseim és tárgyaim a helyükre vándoroltak, könyveim a polcokon sorakoznak, íróasztalom a nagyszoba sarkában várja éjszakai görnyedésemet. Megjelent első filmkritikám a megyei lapban, remélem, ezt még követi néhány. Most az új Lynch-könyvről küldtem nekik anyagot. S. és B. tisztában vannak vele, hogy maradok, nem tiltakoznak, sőt, örülnek nekem. Leszámítva néhány kettőnk közti háztartási nézeteltérést, testvérháborúból adódó gyermekzsivajt, bensőséges környezetben élhetek végre társammal és hóbortjaimmal. Az átmeneti időszak véget ért, most következhet a munka. Legfeljebb némi pénzhiánnyal küszködünk pillanatnyilag.
Azt hiszem, hálás lehetek az időnek. Megszabadultam a magánytól egy olyan szövetségesre lelve, aki mellettem áll mindenben és megosztja velem az otthonát. A gyermekei kedvelnek, talán mondhatom azt is, szeretnek engem. Jól megvagyunk. Ami maradt: némi szorongás, néhány rémálom és olykor egy-egy jó adag bűntudat. Máskülönben teljesen jól érzem magam.
Amire vágyom még - és ez tán meglepő óhaj a részemről - , egy közös gyermek. Eltöprengtem a dolgon és arra jutottam, talán nem volna jó kihagyni az életemből ezt a kalandot, talán butaság meghalni utód nélkül. Szeretnék tőle egy gyermeket, már csak azért is, mert így érezhetném biztosan, hogy igazán szoros a kettőnk köteléke. Ő harminckettő, én harminc, még nem vagyunk öregek, megvalósítható az ötlet. Nem most, nem is a jövő héten, de mondjuk három-négy éven belül. Kaptam rá ígéretet. (Egyébként a megnövekedett szexuális étvágy is ebből eredeztethető szerintem: tudattalnul a megtermékenyítés ösztöne hajt.)
Még nem tudni, valóban segít-e rajtam ez az élet. Amikor esténként összetapadva fekszünk a paplan alatt, meg vagyok győződve róla, hogy igen. Most viszont egy új probléma küszöbéhez érkeztem. Egyrészt túlságosan féltem őt, aggódom testi-lelki épsége, az élete miatt. Aztán: vajon így, együtt könnyebb-e a halál, vagy egyedül. Amíg egyedül voltam, távol tartottam magamtól a nevetséges reményt. Nincs értelme remélni - mondogattam magamban - nem ártok, nem segítek, nem tartozom felelősséggel senkinek, átvészelem az életemet, egyedül pusztulok el és átkot mondok a gyarló létezésre. A mostani állapotban a remény újra kicsírázott. Pedig így is meghalunk, hiába vagyunk ketten, egymagunkban halunk meg, és talán úgy lesz nehezebb. Mert majd meg szeretnénk menteni egymást az elmúlástól, ami lehetetlen. Viszont - és ez az ő megjegyzése - egymás nélkül sokkal sivárabb volna élni.
Péntek délután Ozon új filmje, a Swimming Pool. Rejtélyes kis darab, a képzelet és valóság könnyed színjátéka, erről fogok írni a következő héten, ha lesz hozzá hasáb a helyi újságban. Szombaton Daneil Kehlmann és az Én és Kaminski. Egyfajta fejlődéstörténet, a mester közelébe kerülő tanítvány témaköréből. Ennek az újságírónak pontosan olyan üres az élete, mint amilyen a miénk, amióta Kaminski megöregedett és elfeledték. Azaz mióta eltűnt mindennapjainkból a művészet és csak a kereskedelmi művészkedés meg a csupasz semmi maradt. Ez az újságíró a kisregény végére megtanulja, hogy nincs semmije: ebből a pontból már lehet építeni valamit. Vasárnap Derek Jarman és a Wittgenstein. Tökéletes. Tanulság: irány a könyvtár, Wittgenstein-összes. Elsősorban persze a nyelvfilozófiája izgat. Most pedig Talamon álomkereskedős elbeszélései. Nem bírok ellenállni a szép hosszú mondatoknak.
Hétfő délután séta a ligetben. Márciusi napfény, ketten azon a padon, ahol tavaly ősszel a hidegben egymagam fagyoskodtam. Vállamra hajtja fejét, arcunkat melegíti a nap. Útközben tárlatlátogatás, halk eszmecsere a környék művészeinek festészetéről. Hazafelé cukrászda, aztán a ligeten át újra vissza, hazáig. Béke, nyugalom és harmónia.
Ezt akartam. Csak ne veszítsem el. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
