DOKK

NAPLÓK: Izé
Legutóbbi olvasó: 2026-03-12 11:37 Összes olvasás: 433

2.	[tulajdonos]: hajjaj	2025-11-25 23:10
Például az, hogy mindig eltévesztem a biztonsági kódokat, Melyik a nulla, vagy az egy O betű, miért gabalyodik egymásba kettő darab, kimondani sem tudnám, mintha ki kellene mondani - szóval ott tartottam, hogy eltévesztem az arcokat, mondhatnád, hogy össze, de nem, én el, most magamban szótagokra bontom: el-té-vesztem, nem is, ez már nem szótag, hanem kód, mint egy önmaga farkába harapó kígyó, forgatom át tévesztésből tévesztésbe a látszatot, vagy talán csak játszom, például azt, hogy pontosan tudom, kirakós ez az egész, egymásba kerülő darabok, csak amíg így vannak, ennyire szanaszét, vagy egymáson, addig bármi lehet, akár nulla, akár O betű, vagy éppen az, hogy a mosolyodtól nem látom az arcodat, nem mintha felismernélek másról.

1.	[tulajdonos]: próba	2025-11-25 00:18
Nekem nincsenek álmaim. Tudod, amikor éjjel ott fekszem a csöndben, a sötétségben, amikor lassan emelkedik és süllyed a mellkasom, akkor rég elveszett világok születnek újjá, atlantiszok emelkednek ki, minden csupa moszat, nedvesség, kiemelkednek a mélyből ebbe a csöndes sötétségbe, megtelnek élettel, ezek a kis világok, szép világok, csodavilágok suttogni kezdenek, talán a tenger morajlik így teliholdkor, amikor tiszta az ég, beszél hozzá, beszél felfelé, az ég arca közvetlenül az övé fölött, hiszen az ég a tengeren fekszik, össze- érnek, ez mindig is így volt, mindig is így lesz, amíg a világ világ, márpedig ezek azok, atlantiszok közvetlenül az ég arca alatt, mert nekem nem álmaim vannak, ott élednek újjá, hallod őket? tudod, amikor egy-egy világ kiszabadul, az nyomja ám a szívemet, és nem süllyednek vissza, néha azt hiszem, hogy nincs már szabad hely, csak súly van, egymás hegyén-hátán fekszenek, ilyenkor aggódni kezdek, hogy nehéz lesz, ha engem összenyomnak, az nem világvége, de talán az övék, a moraj beborít, a csendes sötétség elmosolyodik, és a világok helyett az ég süllyed vissza a tengerembe, a mindenség kifordul a sarkaiból, elkerekedik, mint mások álmaiban az élet, úgy fordul ki magamból önmagam, van még szabad hely? tudod, talán a te álmaid ezek a suttogó világok, és én ilyenkor hallak tisztán, hogy megsüketülhessek, megvakulhassak, amikor felébredek, hogy az arcod közvetlenül az arcom fölött, súlyod a szívemen, mert nekem nincsenek álmaim, te vagy nekem.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!