Hetedíziglen: pályamű

Hetedíziglen bloggernek 2 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2025-11-28 16:32 Összes olvasás: 424117

Korábbi hozzászólások:

7014.	Krisztina: pályamű	2024-01-19 23:49
Kedves Kati, én is küldenék be egy javított változatot. Ne haragudj a kényelmetlenségért, ez fontos nekem. A szavazataim maradnak. ------------------------------------------------------------------ szomorú prológus -beledöglöm ha nem írhatok Szikla nem bízik bennem, de talán valaki kíváncsi lesz arra, hogy mit látok. Tedd le ezt az írást most, Kati , és pár óra múlva vedd elő, úgy hogy adsz egy esélyt. Krisztinának. Zokogok. Így kezdem az írást, bunkó módon most este, január 19. pénteki nap éjjelén Csend van. Lágy gyertyafény. Ülj le, és gondolj arra az emberre, aki tehetséges, de megakad mondjuk az írásban, mert megmondják, hogy kell írni, ez a század ezt löki eléd. Szóval, te, aki ezt most olvasod, képzelj el a konyhaasztal mellett ülve egy nőt, aki a fehér gépén pötyög egy ujjal, max kettővel. Tegnap még kenyeret sütöttem kovászosat, és elégettem a kezem. Egyedül vagyok, és túl kellene szárnyalnom egy esszéistát, akit már most teljes szívemből megvetek. Mert ezt olvasd el! Ezt el kell olvasni, és hidd el, menni fog. Menni fog az írás. Réges-rég abba kellett volna hagynom a betűk tömkelegének kergetését. Legszívesebben eltűnnék, felszívódnék a civilizációból. Dühös vagyok, rohannék az emberek elől, állatként élni. Marhaként. Gyomként. Az egyik pasas az Ulyssest akarta megíratni velem, a másik a nyolclábú anapesztust propagálta, a harmadik a tudatfolyam pocsolyájába akart belevágni, és akkor én elkezdtem mosolyogni. Bájosan. Minden nap írtam természetesen, és soha nem írtam. De akkor legalább megkapták azt, hogy írok. Nem tudom, miért kell írnom. Aztán, ahogy lenni szokott, a legszemetebb művészeti ág kidobott magából. A legmocskosabb művészeti ág az irodalom. Néha úgy káromkodnék, mint egy kocsis. őszintén. "Merülj le mélyre, óceánkék mélyre", szólt Mityka egy nap, oda, ahol egyedül vagy, merülj le, és légy meztelen, és írj. Írd meg egyetlen és igaz imádat. Csontig rágd le magadról a húst. Nem baj, ha hibásak a sorok. Csak a lelkemet tudom beletenni. És ezt a nem tudom mit, amit írok, dühösen, szikrázva izmaim feszítve magas vérnyomással... ha rosszul kezdem, is ... Szóval, enyhén szólva, utálok írni. Mindig gyűlöltem a férfiak miatt. De előttem van Georges Eastman arca, 1881-ből. Most lágyan írok, mert ő volt az, aki elkészítette nekem a Kodakot. A K betűvel kell kezdődnie. Mindig is szerettem a K betűt. Akinek a nevében ott ez a betű, az ő kezébe dobom, tessék, kapd el Krisztina. Megszabadít az írástól. Felszabadítod magad, ahogy egy rabszolga felszabadul abban a pillanatban, nem tud nevetni. Megijedtél, mi? Ez a gép a tiéd, kinyitom az ajtót, és érezni fogod az arcodon a szál játékát. Mindegy, hogy a hajléktalant írod meg, vagy az egyre öregebb fákat örökíted meg. Elviszlek pár helyre olyan helyekre, ahol még nem jártál. A Kodak abban a pillanatban éreztem, hogy az enyém. Április hava.. Vannak olyan helyzetek az ember életében, mikor meg kell ugrani a gátat. A nőt leírni, sokkal nehezebb, mint önmagamat adni egy kritikának, mert itt nem csalhatok. Most már kézbe veheted, a címe: "Homokból szőtt imák." A hét szót nem akartam betenni sírva /..lágy, bűvöl, okos, este, könnyű, ember, árad / eljön az ideje annak is.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!