NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona Legutóbbi olvasó: 2026-03-10 05:57 Összes olvasás: 46729| 13. | [tulajdonos]: variálok | 2016-03-16 00:02 | Tájkép eső után
Mint a félig kicsavart, hanyagul felaggatott ruha
csepeg a táj. Az ég szürkére satírozva,
de a falevelek közt a napfény
szinte beszakítja a vásznat.
Pocsolyák mindenfelé, az őszi avar
rothadó szagát majdnem érezni lehet.
A katángkórón pókháló, a pókhálón
megszámlálhatatlan vízgyöngy.
A kerti asztal lábán csiga mászik.
Az asztalon egy szemüveg hanyagul levetve,
könyv az ölben, a férfi nem olvas.
A férfi türelmetlen, ujjaival az asztal lapján dobol.
A kutya csatakos, feje mégis a férfi térdén.
A kerti bútorokról csepeg a víz.
A férfi ruhája vizes, kalapja az asztal lapján,
vizes a haja is.
Az esőt itt ülte végig, ezen a kerti széken,
pedig a kép szélén jól látható egy ház fala.
A kutya tekintete a férfi tekintetét várja,
a férfi egészen mást vár.
Feje a szemlélő felé fordul,
mintha kinézne a képből.
Bár néhány lényegtelennek tűnő részlet
pontosan kidolgozott, egészében véve
a festmény elnagyolt és befejezetlen.
„Mint aki fiatalon meghal-hallom a hangod
nagyon messziről.-A részletek pontosan
kidolgozott sora, a kiszámítható
egymásutániság hirtelen megszakad;
és ott van egy félig megfestett kép,
egy félig szőtt szőnyeg,
egy élet, mely mint a rulettkerék,
egy bizonyos számnál megáll.”
Ezt a tájképet nem lehet befejezni.
A festményről örökké hiányozni fog
a férfi arca.
Hiányozni fog róla a szivárvány,
mint a megbékélés bibliai képe.
És hiányozni fog egy női alak,
egy ázott, elnagyolt figura,
aki éppen érkezik,
vagy éppen távozik,
valahol hátul, a kép hátterében,
akiben magamra ismerhetnék. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
