NAPLÓK: Függőségi viszonyaink Legutóbbi olvasó: 2026-02-07 02:19 Összes olvasás: 9291| 4. | [tulajdonos]: Ki érti? | 2006-10-15 09:10 | Sajnos nehezen igazodom ki az elmúlt hetek politikai történéseiben. Talán nem vagyok egyedül, aki kétkedve, fenntartásokkal fogadja politikusaink megnyilvánulásait. Az alábbi válogatás kor- és időtekintet nélkül elgondolkoztató lehet, és talán néha egyik-másik bölcseletet, híres emberek mondásait érdemes lenne megfontolni mindenkinek, legyen akár kormánypárti, akár ellenzéki beállítottságú.
Thuküdidész:
A hatalom valamennyi megnyilvánulása közül az önmérséklet a legnagyobb hatású.
Lao-Ce:
Aki úgy szereti és becsüli az országot, mint önmagát, az méltó a kormányzásra.
Agathon:
A múltat még Isten sem tudja megváltoztatni.
Antiszthenész:
Figyeljünk oda ellenségeinkre, mert ők az elsők, akik felfedezik hibáinkat.
Machiavelli:
Legbiztosabb erődítmény a nép szeretete.
Giordano Bruno:
Ha az első gombot rosszul gomboljuk be, az egész kabát rosszul lesz begombolva.
Bethlen:
Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet
Gracián:
Légy előbb önmagad ura, azután másoknak is ura lehetsz.
Semmi sem kíván több tapintatot, mint az igazság; Elmondásához ugyanannyi hozzáértés kell, mint az elhallgatásához.
Matthäus:
Nemcsak azok hibásak, akik az ostoba helyzeteket előidézik, hanem azok is, akik ezt nem akadályozzák meg.
Helvetius:
Minden nép azzá válik, amivé törvényei teszik.
Goethe:
A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek
Joseph Murphy:
Az ember legnagyobb hatalma a választás lehetőségében rejlik.
Churchill:
Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra
| |
| 3. | [tulajdonos]: Kicsit morbid | 2006-08-19 20:45 | Áramos kezelésen voltam a kórházban, mikor az egyik ápoló, vagy asszisztens /ez lényegtelen/ szólt a kolleganőjének hogy lemegy a földszintre cigarettázni. Elővette a cigarettásdobozt a táskájából. Egy szál volt még benne, kivette és az üres dobozt a szemeteskosárba dobta. Ekkor jött a döbbenet: Egy hölgy, aki szintén kezelésen volt rászólt, ne dobja el, mert gyűjti ennek a márkának a dobozát. Kiderült, hogy az egyik nagy dohánygyár szerződést kötött egy beteg kisgyerek szüleivel, mondván, ha 5kg zárófóliát összegyüjtenek, finanszírozzák a gyermek gyógykezelését. Hát nem morbid kicsit ez a történet? A kis beteg ha meggyógyul /amiben őszintén bízok/ majd elmesélheti, hogy de jó amiért annyi bácsi és néni dohányzik, mert így sikerült meggyógyulnom.
Nem a segíteni akarást akarom elbagatelizálni, de az 5kg fólia gyüjtése nélkül egy ekkora dohánygyár / a nevét tudom és a cigarettamárkát is/ a segítséget nem tudta volna felajánlani?
utóirat: Én is dohányzom.
| |
| 2. | [tulajdonos]: Adok,kapok,semmi,mind | 2006-08-18 21:06 | Ültem a vén öreg diófa alatt amit még apám ültetett és rakosgattam egymásra emlékeimet. Emlékeket, gyerekkorom apró csodáit. Kutyám a lomtalanításra padlásról lehordott lomok között kotorászott. Rászóltam, odébbállt, majd óvatosan visszasomfordált. Számára bizonyára az ismeretlen holmik olyan hatással lehettek, mint nekem ha néha-néha kiballagtam az ócskapiacra. Egye fene, turkáljon kedvére, kárt nem tesz a kacatokban.
A régi fényképek, a család, az ismerősök valahogy távolinak tűntek. Olyan messze volt már minden.
Morzsi észre sem vettem letelepedett a lábamhoz. Fejével lökdösni kezdte a lábamat, mintha mondani akarna valamit. Lehajoltam hozzá. Rám emelte huncut gombszemeit, és kiejtett valamit a szájából. Egy apró, kopott fa dobókocka volt. Lapjain alig kivehetően apám cirádás betűi. Gyermekkori karácsonyaim dobókockáját foghattam újra a kezembe. Lapjain számok helyett betűk: a-adok, k-kapok, s-semmi, m-mind. Adok, kapok,semmi, mind. Ismételgettem újra, meg újra. Hiszen ez csak négy oldal. Mi lehetett még a fennmaradó kettőn? Próbáltam visszaidézni a ünnepi asztal hangulatát, hátha beugrik a hiányzó két betű.
Szaloncukrok, dió, apró cukorkák voltak az asztalon szépen elosztva a négy testvér között. Apámnak jutott a legtöbb. Ő kezdte a gurítást. Adok, kiáltotta, és középre csúsztatott egy szaloncukrot. A nővérem már ismerte a betűket, és minden dobásnál ellenőrizte. Apám pajkosan rászólt: Ülj vissza a helyedre, mert kimaradsz egy dobásból. Sorba gurítottunk, hahotázva szerencsénken, és apánk balszerencséjén. Valamennyi cukor, dió, édesség hozzánk vándorolt. Ő előtte kiürült az asztal….Máskor is, nem csak karácsonykor. A négy gyerek mint a haramiák körbekapták az ételt, és Ő csak biztatott bennünket:-Egyetek, Én már jólaktam.
Sohasem láttuk hogy evett volna előttünk.
-Adok, kapok, semmi, mind. Forgattam ujjaim között a kis fakockát és ismételgettem mint valami varázsigét. De mi lehetett a ötödik és a hatodik oldalon?
- Adok, kapok, semmi, mind.
Megcsörrent a mobilom. A lányom hívott. Talán már két hónapja is van , hogy beszéltünk. Sokat dolgozik, állandóan úton van. Elégedet, jól keres, munkája során bejárja egész Európát.
-Szia Apa! Jól vagy?
-Én igen, és veled mi ujság?
-Semmi, vagyis…
-Vagyis? Baj van kicsim?
-Terhes vagyok. …Még Laci sem tudja, neked akartam először elmondani. Csak…
-Csak?
-Nem tudom mit csináljak. Nem lenne jó, ha most szülnék, tudod a munkám, meg állandóan úton vagyok…és Laci sem akarja igazán. Mit csináljak?
Nem tudtam mit mondjak neki. Nagyon szerettem volna egy kisunokát, de ez az Ő életük.Adtam neki valami kitérő válasz és elbúcsúztunk. Morzsolgatni kezdtem újra az ujjaim között a dobókockát. Adok, kapok, semmi, mind. Adok, kapok, semmi, mind. Talán nem is fontos annyira, hogy mi volt a többi oldalon.
| |
| 1. | [tulajdonos]: Lógok a ... | 2006-08-18 18:23 | Érdekes, hogy mindig attól függünk, amik függetlenek tőlünk. Az egész függőségi viszony egy körforgás. Egy olyan körforgás, ami önmagába tér vissza. Felmerül bennem, hogy akkor mi értelme van, és mi mozgatja ezt a kuszának tűnő, de mégis olyan egyszerű rendszert.
Kezdjük az elején. Megszületésünk pillanatában azonnal kialakulnak függőségi viszonyaink. Életünk egészét meghatározza, hogy mikor, hova születtünk. További sorsunk függ az anyaország helyzetétől, társadalmi beállítottságától, stabilitásától, földrajzi elhelyezkedésétől, és még számtalan tényezőtől. A függőség egyoldalú, hiszen az előbb felsorolt körülmények az újszülöttől, vagyis tőlünk függetlenek. Gyermekéveink, vagyis további sorsunk függ közvetlen környezetünk, szülőhelyünk helyzetétől, viselkedésünk, értelmünk, karakterünk a szülői génektől, a tanult, vagy átvett viselkedésformáktól, a veleszületett hajlam és hajlandóságtól. Az egyéniség csak függőségi látszat, a mássá válni akarás kényszere. Az egyéniség felismerése egyenlő a különbségek megtapasztalásával. A különbségek észrevétele függ a …és újra visszajutunk a tőlünk független, de minket befolyásoló tényezőkhöz.
Felnőttkorunk házának falait mi magunk rakjuk fel, de hogy milyen magasra, milyen szépre, milyen praktikusra sikerül, függ a gyermekkorba ránkruházott alapoktól. Ha alapunk sziklaszilárd, magasra épülhet életünk vára, de süllyedő mocsárban talán csak a nehéz, fárasztó munkával, kitartással leásott erős cölöpökre támaszkodó falak nyúthatnak védelmet.
Utolsó függőségünk a halál, tőlünk igazán függetlenül lezárja életünket, és születendő utódaink függősége visszatér az általunk lerakott körülmények elfogadására, mert tőlük függetlenül számukra más választás nincs, csak elfogadni, amit útravalóra kaptak.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
