NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-05-05 09:07 Összes olvasás: 31725| 304. | [tulajdonos]: odejść | 2021-02-02 12:55 | | „Erre királyi szavamat adom" – ezt a mondatot írtam le fordítás közben, mire cunamiként zúdult rám egy emléközön a múltból: a körösújfalui óvoda udvara, a hosszú hajú, karcsú óvónéni, akire úgy tekintettem, mint a szépség és a jóság istennőjére, és aki életem egyik legnagyobb csalódását okozta nekem, amikor nyáron a Körös partján nem ismert meg, pedig azt hittem, ő is úgy emlékszik rám, ahogyan én őrá. Annyi felfoghatatlan bántalom ért abban az óvodában, neki köszönhetem, hogy nem rendült meg a világba vetett hitem. Unyának hosszú hetekre valami dolga akadhatott (megszületett a testvérem?), hirtelen kerültem vissza Mamához, aminek biztosan örültem, de napközben neki is dolgoznia kellett. Beadott a helyi óvodába, egy összeszokott csoportba. Idegen voltam ott, nem tartoztam közéjük. Úgy is bántak velem, mint egy betolakodóval. Rúgtak, csíptek, Karinthy vak csibéje voltam. Rendszeresen reggeli nélkül maradtam, mert elszedték a kiflimet, volt, hogy a kakaómat is megitták. Nem volt arcuk, vagy, ha volt elfelejtettem, úgy emlékszem rájuk, mint egy tömegre, pedig egyszerre egy vagy két gyereknél több nem vehette el a kiflimet, a többiek csak asszisztáltak, talán még kuncogtak is. Vagy féltek, de a másik oldalon. Az az óvónéni (fiatal kezdő lehetett) az ellenpontot képviselte. Olyan volt a közelében lenni, mint egy szigeten, ami körül nyugodtan csapkodhatnak a hullámok, én biztonságban vagyok. Elhittem, hogy fontos vagyok neki. Hogy kitüntetett figyelemmel szeret. Mamával is mindig olyan hosszasan beszélgetett, simogatta közben a fejemet. Ó, az a kéz! Finom volt, vékony, nem olyan kérges, mint Unyáé és Mamáé. Aztán hazakerültem, pár hónapig tartott csak az óvodai kiruccanásom, de az óvónénit nem felejtettem. Amikor a folyó parton, ahová a falu fiatal felnőttei tömegesen jártak le akkoriban fürdeni, megláttam (még azon a nyáron), azonnal oda szaladtam hozzá, de a rám törő örömtől csak ácsorogtam, nem tudtam, mit mondjak neki. Vártam, hogy majd ő megszólít: nahát, te is itt vagy? De nem szólított meg. Láttam a szemén, hogy nem tudja, ki vagyok. Eloldalogtam. A mai napig bennem van ez az eloldalgás dolgok, emberek, királyok mellől, akik nem ismernek rám. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
