NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2020-12-04 09:39 Összes olvasás: 8626| 10. | [tulajdonos]: ... | 2020-05-23 12:18 | 2020. május 23.
„Nincs mire alapozzam a felkelésemet, hát felkelek”. Ezt a bölcs paradoxont találta ki ma reggelre ébresztőnek a Hang.
Az öncsonkításról. Van Gogh a saját fülét vágta le, hogy Gauguint kiengesztelje. Igaz, előtte sok abszintot ivott. (Én nem iszom. Levegőből élek. Abból vonom ki a nedvességet, mint egyes növények.) A két művész állítólag azon veszett össze, hogy emlékezetből vagy természet után célszerűbb-e festeni. (Azóta, a hírek szerint, egy „sokkal életszerűbb” magyarázatot is találtak a füllevágásra, de az a változat nem illene a gondolatmenetembe, ezért azt a szálat kihagyom.) Van, hogy szükség van engesztelő áldozatra. Mert olyan könnyű megbántani valakit. Elég, ha azt hisszük, kileshetjük a titkait. Mint Kurosawa Álmok-jában a kisfiú, aki az anyai tilalom ellenére látni szeretné a rókák lakodalmát. Esőben, amikor süt a nap. Ha egyszer olyan rövidre merném vágni a hajamat, mint Sinead O'Connor. Tövig levagdosni az elburjánzásokat, és átnyújtani, mint vérző fület: „őrizd meg jól ezt a tárgyat”.
2020. május 22.
„-- Klára hány éves?
-- Öt és hetven között bármennyi tud lenni.”
Még mindig az Akik maradtak. A fenti párbeszéd elhangzik az előzetesben, ne aggódjon az olvasó, hogy már megint többet tud meg, mint amennyit szeretne. A szpojler most következik, innentől ajánlatos megfontolni a továbbolvasást. A fenti megállapítás az én esetemben így hangzik: 3,5 és 3,5 millió között bármennyi tud lenni. Mert hol az a kislány vagyok, akit Amam egy napon átadott egy Upa nevű bácsinak és egy Unya nevű néninek (és azóta egyetlen dolog érdekli: elalvás előtt találjon magának egy megbízható kezet); hol az az ősasszony, aki apró volt ugyan, mint egy kislány, de mire a régészek a Lucy in the sky with diamonds dallamára rátaláltak, már több millió éves tapasztalattal rendelkezett. A gyerekeim szerint én állandóan túlzásokba bocsátkozom, erre is biztosan azt mondanák, hogy a szokásos költői mértéktelenség vezérel, már megint erőltetem a képeket, ahogyan szoktam… Nem is baj, hadd higgyék, hogy pont annyi éves vagyok, amennyi, és elég, ha én hallom a két hangot, hol az egyiket, hol a másikat. Amióta Unyánál vagyok, mintha a három és fél éves uralná a terepet, helyenként kamaszos beütésekkel, néha szól csak közbe Lucy a maga földízű hangján: nyugi, kislány, én az emberiség bölcsőjében születtem, de ugyanúgy imádtam fára mászni, mint te, le is estem végül, előre nyújtott kézzel, szétterülve, mint a béka, de hidd el, nem ez a legrosszabb halál.
Fél óra múlva itt a kisebbik fiam. Mire ideér, egyik oldalról vissza kell fiatalodnom, másik oldalról fel kell növesztenem magam anyává, pont olyan korúvá, mint amennyi valójában vagyok. Vasárnap estére, a feleségszerephez talán elég lenne-e egy harminc-negyven közötti kor is, annak a férjem biztosan tudna örülni, de kénytelen lesz beérni velem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
