NAPLÓK: Doctor Gray Legutóbbi olvasó: 2026-02-25 03:32 Összes olvasás: 32777| 12. | [tulajdonos]: Tanulni - tanítani 2. | 2004-02-24 16:04 |
Tanulni - tanítani 2. (színlapot lásd az előző bejegyzésen)
Ezeken felül büszkélkedhetnék a friss Ph.D. fokozatommal, amit a bizonytalanság kezelése relációs adatbázisokban címmel írtam. Kényelmesen hátradőlhetnék, és úgy érezném, ha valaki , akkor én aztán igazán tudom, hogy kinek, mit és hogyan kell tanítani. Enyém a világ nagy üzlete, tanítok és taníttatok, érem el sorban sikereket, s boldogan és elégedetten szemlélhetném a jelenkori eseményeket.
Ehelyett valahogy, valami gonoszul azt súgja belül, hogy a valóság valahol egész máshol van, s a dolgok köszönőviszonyban sincsenek egymással éppúgy, mint Kíta-san orosz cikkei és a realitás.
A napokban a nagyobbik fiam fizika leckéjének írása közben kifakadt, "kit érdekel, hogy a mágneses térben megforgatott golyó hol fogja átfúrni a hengeres cső szemköztes falát, ha a légellenállástól eltekintünk?"
Én , a jeles diplomás fizikatanár csak néztem és visszaidéztem megboldogult középiskolás koromat, amikor a felvételire készülve az ehhez hasonló példák százait oldottuk meg, amit aztán villámgyorsan elfeledtünk (hiszen az ember agya is szelektál, néha önvédelemből, néha meg anélkül). Restellve vallottam be a gyereknek, hogy most épp fogalmam sincs, de ha ad 2 órát, akkor emlékeimet és egyéb könyveimet felidézve megbirkózom a dologgal. S íme itt álltam a saját gyerekem előtt élő példaként, hogy az a tudás, amiről nekem igenis szép papírom van végül is mennyi nyomott hagyott bennem - igaz , hogy mintegy 25 év távlatából. De idézhetném a biológia könyvét, amely nem azt tanítja a 17 éveseknek, hogyan kell egészségesen élni, milyen biológia folyamatok játszódnak le a drog fogyasztásakor, és a leszokás milyen pokoli is tud lenni, hanem hogy a fekete-tarka lapálymarha szőrzettarkásságának mennyi a mértéke. (Dr. Berend Mihály-Dr. Fazekas György, középiskolai főtanácsos, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001).
Fiam, aki heti 37 órára jár, - beleértve a nyelveket és választott fakultációkat - őszintén közölte, hogy az összes tananyagból, amit tanul összesen két - szavai szerint - "értelmes" dolog van : az egyik az Informatika szakkör, ahol C-nyelven programoznak, a másik a szintén különóra angol vitatkozás (debate).
Igazából az, hogy hány 18 éves gyerek fogja megérteni a Lorentz-erőt vagy homológ allél-párokat, csak egy akadémiai kérdés. Érvelhetnek sokan azzal (mint ahogy én magam is szoktam hajdani diákjaimmal), hogy végül is a tudomány nem egy végcél, hanem csak egy eszköz, ami az emberi agy kipallérozására szolgál, s a lényeg az a folyamat, ami agyunkban zajlik, miközben megértjük és befogadjuk az absztrakt fogalmi rendszerek logikáját. S közben lenyomatot hagy bennünk, kristállyá szintetizálva a tudást.
Mindez, ha így lenne, valójában nem írnám e sorokat. Tapasztalatból tudom, hogy még a legelitebb gimnázium legeminensebb diákjai is csak azt nézik, hogy hogyan lehet minimális erőfeszítéssel felejthetővé tenni a beléjük kényszeritett "tudást". Megvallom, nem mindenben követem a mai tananyagot, de olyasmit a gyerekeim tanulmányaiban még nem hallottam, hogy azt magyarázták volna el, mi a THM , hogyan kell kitölteni egy adóűrlapot vagy hogyan lehet kooperatív stratégiákat kidolgozni bizonyos veszélyhelyzetekben.
Tegnap a rádiót hallgatva érdekes hír ütötte meg a fülemet: Csehországban 4 parlamenti képviselő túlélő show-t imitálva arra vállalkozott, hogy 1 teljes hónapig megpróbálnak kijönni a minimálbérből. Hárman feladták, de a negyedik is csak nagy keservesen tudta kihúzni az időszak végéig. Arról persze nem szólt a történet, hogy hányan kényszerülnek (nem önként) hasonló feladatra nem 1 hónapra, de akár évekre is?
És ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: Mi lenne, ha a gyerekeinknek a Lorentz-erők és lapálymarhák helyett túlélő stratégiákat tanítanánk a mai, reális élethelyzetekre (itt most nem arra gondolok, hogy ha két traktoros együttes munkával egy Tsz-szántót 5 nap alatt szánt fel, akkor 3 traktoros ugyanekkora területet mennyi idő alatt művelne meg...). Mi lenne, ha olyan élethelyzetekben kéne megmutatni a helyes stratégiát, hogy hogyan kell a minimális jövedelmet beosztani, miként kerülhető el a homeless életpálya, ha esetleg elváltunk, a lakást nem nekünk ítélte a bíróság és történetesen munkanélküliek lettünk.
Sokan érvelhetnek, hagyjuk a gyerekek elől zárva ezeket az elborzasztó példákat és koncentráljunk inkább az őket jobban érintő és érdeklő egyéb feladványokra. A szerencse az, hogy a mai világban mindez kiválóan modellezhető, programozható, és számítógépeken pillanatok alatt lejátszható. És még érdekes is, még akkor is, ha nem kell közben lézerkarddal lőni az ellenséget. De ha a gyereknek a lézerkardos modell tetszik, akkor írjuk át a traktoros példáját lézerkardra, a lényeg, hogy a gyerek örüljön neki, mint Kita-szan az ötös alának.
Megint a gyerekeim példáját hozva elő, ők egy teljes átlagos amerikai általános iskola 8. osztályában a virtuális dollárjaikat fektették be az akkori tőzsdébe, és követték nyomon, hogy mi is történik igazán a pénzzel. Persze lehet, hogy ez nem igazán szép elmélet, de lehet, hogy nem teljesen haszontalan.
Az igazi. gond a mai iskolával, hogy a tananyag és a fiatalok fantáziája, nyelvezete és érdeklődési köre még köszönőviszonyban sincsenek egymással. És ekkor széttárhatjuk a kezünket, hogy miért van az, hogy a tinédzserek döbbenetes aránya kipróbálta a drogokat, s nem csak kipróbálta, de használja is , ahelyett, hogy a fekete-tarka lapálymarhákon elmélkedne. Mikor fogunk olyan tudást adni a diáknak , ami őt valóban érdekli, az élete problémáihoz kapcsolódik és tényleg releváns?
Saját tárgyamból tudom, ha a számokról, mint absztrakt struktúrákról beszélek, a diákok végtelenre akkomodált üres szemekkel merednek a távoli ködbe. De ha a zsebpénzüket vagy a szülei vagyonát kell felosztani , akkor abban a percben a legtompább diáknak is vág az agya, mint a borotva.
Miért van az, hogy a fél-analfabéta közel-keleti piaci kofa villámgyorsan kiszámolja az árat bármely valutából bármely valutába, s rátéve a maga 15%-os hasznát. És úgy vág át minket ahogy akar, miközben mi verejtékezve próbáljuk kalkulátor híján fejben nyomon követni a bűvészmutatványt, s majd egy perc múlva kétségbeesetten feladjuk és megkönnyebbülve vesszük észre otthon, hogy lám jó, hogy csak ennyivel vágtak át, s tehetjük oda a sok szép diplománkat, ahova akarjuk.
Mikor veszzük észre, hogy a diák nem fogja azt a tananyagot még csak egy kicsit sem befogadni, ami nem az ő nyelvén van írva, ami nem az ő kódrendszerén alapul, s ami nem az ő világához illeszkedik?
Ja, hogy ezzel, mi nekünk, tanároknak kéne előbb egy kicsit magunkba szállni és átalakulni előbb, és nem pedig jogszabályokkal és szankciókkal büntetni az ifjúságot, amiért élni , szórakozni akar egy olyan világban, amit ő ért és magáénak érez?
És akkor egyszer tényleg be kell látnunk, hogy (ennyit és így) nem taníthatunk, mert egyszerűen nem érdemes. Inkább adjunk egy ping-pong ütőt a gyerek kezébe, mert a sport legalább a testét edzi, ha már a szellemi edzéssel a jelenlegi módszerekkel nem tudunk megbirkózni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
