DOKK estek: Albert Zsolt

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2834 szerző 38159 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

V. Szabó Mátyás: Feleselés (2022)
Vasi Ferenc Zoltán: Kifehérült száj
Vezsenyi Ildikó: Gáz
Misinszki Hanna: Hol a helye?
Valyon László: Számadás
Csapó Angéla: Váltó
Gyurcsi - Zalán György: csak egy kép miatt
Miskolczi B. László: Egy kis vers
Kosztolányi Mária: Cigány Kató ( változat)
Bara Anna: Téveszme
FRISS FÓRUMOK

Szilasi Katalin 2 órája
Filip Tamás 8 órája
Zsolt Szakállas 9 órája
Vajdics Anikó 1 napja
Gyors & Gyilkos 1 napja
Albert Zsolt 1 napja
Tóth János Janus 2 napja
Nagyító 2 napja
Ötvös Németh Edit 3 napja
Szilágyi Erzsébet 3 napja
DOKK_FAQ 3 napja
V. Szabó Mátyás 4 napja
Kiss-Teleki Rita 4 napja
Bara Anna 4 napja
Pálóczi Antal 5 napja
Pataki Lili 5 napja
Gyurcsi - Zalán György 5 napja
Wesztl Miklós 6 napja
Vasi Ferenc Zoltán 6 napja
Bátai Tibor 6 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 1 órája
Sáfély 2 órája
az univerzum szélén 13 órája
Hamis 1 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 1 napja
DOKK estek 1 napja
Ötvös Németh Edit naplója 3 napja
Játék backstage 4 napja
történések 6 napja
Bara 6 napja
nélküled 10 napja
Fészek 11 napja
ELKÉPZELHETŐ 12 napja
PIMP 13 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: DOKK estek
Legutóbbi olvasó: 2022-12-03 23:49 Összes olvasás: 28503

Korábbi hozzászólások:  
Olvasói hozzászólások nélkül
36. Vajdics Anikó: Albert Zsolt[tulajdonos]: Beszélgetés Albert Zsolttal2022-10-19 11:04
Kedves Olvasók!

Albert Zsolt és Köves István beleegyezésével adom közre az alábbi interjút.

„Nem lehet, hogy csak hús legyek” – interjú Albert Zsolt költővel

(készítette Vajdics Anikó 2022. szeptemberében Pécsett, a költő lakásán)

Albert Zsoltnak eddig egy verseskötete jelent Felfelé könnyebb címmel Pajor Tamás és A. Túri Zsuzsa ajánlásával, Albert László illusztrációival (Kódex Nyomda). Ezenkívül antológiákban szerepel egy-egy verssel (kb. tízben – pl. Litera-Túra, Holnap Magazin. Szókincs, a Takáts Gyula-emlékkönyvben szereplő verse: Hangtinta). Két verse bekerült A semmi ágán című antológiába, szeptemberben volt a bemutatója Nagyorosziban. Egy városi kandeláber magányossága című versét beválasztották a 11. Groteszk Triennálé katalógusába:
Munkáscsaládba született Kaposváron, ő maga is fizikai dolgozó, jelenleg nyomdai alkalmazott. 18 éves korától szüleitől független, önálló életet él. Építkezésen dolgozik, majd kórházban beteghordóként, aztán, amikor az első házassága indul, élelmiszerbolti eladó lesz 15 évre, 4 évig lakberendezési áruházban szintén eladó. Büszkén említi, hogy első házasságából született két fia már „diplomázni” fog, ráadásul mindketten jó barátságban állnak a művészetekkel: médiaszak, építőművészet. Öccse, Albert László ismert festőművész nemrégiben szerepelt az ATV-ben és a M1 műsorán is, mint segédmunkásból lett nemzetközileg is jegyzett festőművész.

Az örökölt családi mintázat a nem működő kapcsolatokról szól: a szülei elváltak, a nagyszülei is, az ő első házassága is válással ért véget. Második házassága ébreszti rá, hogy a sors átírható, a mintázat megváltoztatható.
Úgy tartja magáról, hogy apa nélkül nőtt fel. Pedig volt édesapja, sőt, nevelőapja is, de nem jött létre köztük soha az ideális apa-fiú kapcsolat. [A nekem bizalmasan elmesélt részleteket, nem szeretné nyilvánosság elé tárni. – V. A.]
14 éves korában barátaival egy punkegyüttesben zenél, többnyire egy alagsori szuterénben. Anyja és nevelőapja alig látják. Leviszi a szemetet, és három napig nem tér haza. Szappanos vízzel készít magának kakastaréjt, piros temperával festi be. Az anyja nem ismer rá, amikor az utcán, egy buszmegállóban megpillantja. Dalszövegeket is ír. Akkor kapja kézbe élete első verseskötetét: egy Faludy György fordította Villon-versekből álló válogatást.
„Azzal adta a kezembe egy barátom, aki egyébként most hajóskapitány, hogy olvassak verseket, mert akkor jobb szövegeket fogok írni. Nagy hatással volt rám Villon; rájöttem, hogy nem is olyan béna dolog költőnek lenni. Addig azt gondoltam, a versek nyálasak. Sajnálom, hogy nem kezdtem el korábban foglalkozni velük.”
A punkzenekarának több neve is volt, mint pl. Inszeminátor, Krasznaja Armija, Terrorista Angyalok stb. Zenei készségeit (gitározás, éneklés, szövegírás) később egy kaposvári keresztény gyülekezet (Hit Gyülekezete) zenekarának vezetőjeként kamatoztatja. A punkkorszakból ugyanis egyenes úton jut el a hit világába (Mintha ennek az „egyenes út”-nak állítana emléket Bizalom című versében: „Ha a folyó nem kanyarog és egyenesen visz,/ akkor könnyebben eljuthatok majd hozzád,/ talán egészen oda, széltől kérges tenyeredig.)
„A költészetem alakulásában jelentős szerepe van a hitnek. Minden versemben benne van Isten, de nem róla szól.16 éves koromban lettem a Hit Gyülekezete tagja. Punkkorszakomat a rendszerváltás idején éltem. Volt a munkásőrség ellen egy tüntetés a Szabad Kezdeményezések Hálózata szervezésében. Ott hallottam először Jézus Krisztusról – másként, mint addig: úgy beszéltek róla, mintha Jézus a személyes jóbarátom lenne. Mi balhézni mentünk oda, teljes felszerelésben, felnyalt frizurával, biztosítótűvel, láncokkal felszerelkezve. Volt egy másik tüntetés is, a Jézus Krisztus utolsó megkísértése című film ellen. Akkor tértünk meg, a zenekarból ketten, meg még három másik fiatalember.”
V. A.: Hogyan lesz egy punkzenészből Jézus követője? Hol van az összefüggés a kétféle minőség között?

A. Zs.: „Nem tudom, Pajor Tamás és Czeller Péter is megtért, pedig ők keményen drogoztak. Az ember nem úgy van megalkotva, hogy punk. Hármasság van bennünk: test, lélek és a „núsz”, vagyis a szellem. Nem értelmi képesség, intelligencia, hanem Isten jelenléte az ember személyiségében. Minden emberben van egy hely, amit csak Isten képes betölteni. Egy Isten alakú űr. Az emberi test: templom.
V. A.: Tetten érhető ez a gondolat a költészetedben?
A. Zs.: Konkrétan ezt nem fogalmazom meg a legtöbb versemben, csak utalok rá. De a „Nem lehet, hogy csak hús legyek”-kezdetű versemben explicite is megírtam.

nem lehet
hogy csak hús legyek
kilencven kiló
csont s némi vér
nem lehet
hogy reggeltől estig létezek
az éjjel pedig tölt
mert holnapra
újra én kellek
mozgok és lélegzem
gyártok építek
időnként dicsérnek
akarok küzdök
s néha halálosan tévedek
nem lehet
hogy fej törzs kar láb legyek
csupán
vagy listákon számjegyek
nem lehet
nem láthatod mikor bent
az Isten előtt térdelek
aki kezében tart
bár néha leesek
nem lehet
hogy nem látod
semmiből lett
valami életem
V. A.: A „nem lehet, hogy csak hús legyek”-gondolat a „Kettőnk szótlansága között” című versedben is felvillan: „Amíg húsvirágok között/ térdelve vár az idő,/ szitáljon felettem értelem,/ teremtés zaja.” A legtöbb versedben azonban rejtett formában jelenik meg az Istennel való intim kapcsolatod. Ha valaki nem tudja rólad, hogy hívő vagy, szerelmes versnek is nézheti az Isten-verseket.
A. Zs.: Sokan azt gondolják, hogy Isten elérhetetlen, de a szerelmet mindenki ismeri. A szerelmen keresztül talán könnyebben érthető az Istennel való kapcsolat. A kettő végül is ugyanaz. Legyen mindenki Istenbe szerelmes! És legyen mindenkibe szerelmes az Isten!”
V. A:: Igazi szerelmes versed nincs is?
A. Zs.: Dehogy nincs. Például az, amit Juditnak írtam.

ÁCSÉKNÁL

Az Ácsék házában találkoztunk először,
hangos ünnepi parti volt, langyos május.
Egész ott töltött idő alatt hozzád indultam,
mégis valami mindig elém állt,
ember, asztal, szék, gyávaság, zivatar.
--Nyár
Akkor pont jó volt hozzánk az idő,
világos estén, nyár születőben,
érezni lehetett az akác émelyítő illatát.
Nagyjából százhúsz szempár figyelt,
enyém csak rád.
--Megbotlottam
Zakóztam párat a tömegben,
mindenki előtt, szégyelltem,
már nem érdekel. Sietnem kellett nagyon,
haza indultál egy másik városba.
--Dadogás.
Régóta akartam veled beszélni.
Kétszer is bemutatkoztam egymás után,
ilyen, amikor készülök életem beszélgetésére
és az kimerül egy béna duplázásban.
--Mosolyod
Jókedvünk lassan oldódott,
túl néhány soron és hibán. Valaki kiment
a teremből és a nyitva hagyott ajtón
befújt közénk , lehevert a szél, majd jól
összesimított bennünket észrevétlen,
néhányan láthatták.
--Levelek
Én tudtam ki vagy,
de te elfelejtetted megmondani.
Később pár nap után
levélben közölted: Judith a neved.

V. A: Kinek írsz?
A. Zs.: Legegyszerűbb lenne azt mondani: mindenkinek. De mindenkinek nem írok, bár azt nem tudnám megmondani, kinek nem írok: senkitől sem akarom elvenni az élményt. Csillagok között – versidézet. Nagyon nagy távolságot tesznek, és nagyon közel érnek önmagukhoz. Az Út a vadonba című filmben hangzik el: a boldogság fontos dolog, de ha nincs kivel megosztanod, semmit sem ér. Azoknak írok, akik valamit keresnek. Vagy valakit. Hogy ne legyenek magányosak Az Istennel való kapcsolatra nem szoktam egyértelműen utalni, pedig azt szeretném, ha mindenki megtalálná Őt. Hívő vagyok, és költő vagyok, de nem keresztény költő. Nincs is olyan. A költészetnek nincs vallása. A vers is személy: úgy születik, mint egy gyermek (sokan beszámolnak erről, akik írnak). Egy versnek időt kell adni, koncentrálni kell rá, és csak akkor működik, ha megkapja a figyelmet. A vers és az olvasó között személyes kapcsolat jön létre. És a vers nem csak akkor születik meg, amikor a szerző leírja, hanem minden alkalommal, amikor értő figyelemmel olvassák. Vagyis (elvileg) végtelen sokszor. Így lesznek örökéletűek a költemények, sokszor a szerzőjüktől független, külön életet élve.
V. A.: Mit akarsz elérni a versek és az olvasók összehozásával?
A. Zs.: Az emberek kikapcsolódni akarnak, de én azt szeretném, ha a vers bekapcsolná őket, hogy mibe és hova, az külön történet. A digitalizáció, az információs bomba ez ellen a folyamat ellen hat. A korcsosulás irányába, a kikapcsolódás irányába: kikapcsolja a képzelő erőt azzal, hogy minden érzékszervünket kielégíti. A vers rákényszeríti az olvasót az érzékszervei használatára. Interaktív – a szó nemes értelmében. Több irányba hat.
V. A.: Mint a „jégeső színű kabát” a Cellainformáció című versedben. Tudatosan törekedsz a több érzéket bekapcsoló (!) szinesztéziára?
A. Zs.: Igen, bár pont a „jégeső színű kabát” nem tudom, hogy jutott eszembe. Istenre visszatérve: nekem nagyon tetszik, hogy a zsidók nem mondják ki Isten nevét, de róla beszélnek. Én is így beszélek róla. Megfelelő távolságból, hogy ne legyen csöpögős, amit róla írok.
V. A.: Kik a költői példaképeid?
A. Zs.: Parti Nagy Lajos. Bámulatos, ahogyan a magyar nyelvet szétbontja és összerakja. Petri György könyörtelenségét is szeretem, a nagy mélységű bölcsességeit. Hartay Csabát. A versei olyanok, mint az elhajított dárdák. Atomokra bonthatók. Minden sora elmenne egy-egy külön versként. A regényeit is kedvelem: megindítóan tudja az emberi kapcsolatokat ábrázolni. Olyan mintha az én gyerekkoromról írna, telepi csavargásokról, rosszalkodásokról. Jónás Tamás is nagy példaképem. Takáts Gyula is a költői elődeim közé tartozik, nem csak azért mert kaposvári költő volt. A Kis-Balatonról, a lápvidék élővilágáról írta a disszertációját – meghatározó élmény volt számomra a tüskevár-hangulat, amit megidéz. Sokat változtatott a költészetemen, hogy megrendelésre verseket írtam az életéről. Pl. a Hangtinta és a Szúnyogfelhő című verset.
V. A.: A Hangtintá-ban szerepel az egyik kedvenc sorom tőled: „Vetkőző mandulafák a visszapillantó tükörben.” Ez is lehetne akár egy önálló vers. Egy haiku.
A. Zs.: Az interneten elharapózott haiku-dömping miatt elhatároztam, hogy soha nem írok haikut.
V. A.: A tükör is visszatérő motívum nálad. Mintha a valóság megsokszorozása, amire törekszel, ebben is megmutatkozna. A metafora eleve megkettőzi a valóságot, pl. a „vetkőző mandulafák”-jal létrejön egy surplus reality (többletvalóság), de ha a valóságtöbblet még ráadásul egy tükörben látszik…
A. Zs.: Igen, a tükör a végtelenítés eszköze. De azon is a valóság jön át, nem? A költő feje tele van szitákkal. Képtelen elmondani, amit szeretne, amíg ezeken a szitákon át nem megy a tartalom. Amikor írok, mintha a szoba minden oldalán állnának költők, klasszikusok, kortársak, sőt, még kritikusok. Ez nem jó érzés többnyire, de az eredmény szempontjából fontos. A külső monitor. De van egy belső szűrő is, amin áthullanak a szövegek. Ehhez az kell, hogy folyamatosan olvasson az ember, klasszikusokat, kortársakat, verseket, regényeket, interneten megjelenő szövegeket. Bárhol, bármikor: kutyasétáltatás közben, egy padon, vagy akár a munkahelyen is. Hogy az internet előnyeiről is szó essék: jót tesz a költészetnek, hogy ennyi emberhez eljut.
V. A.: Mit jelent számodra a DOKK?

A. Zs.: A legnagyobb fejlődést hozta a szerzői pályafutásom alatt. A szerkesztők javaslatai és a mások verseire írt kritikái sokat segítettek. A kezdet kezdetén azt hittem, hogy az a vers, ami négy sorból áll, és legalább két sornak rímelnie kell. Voltak szonett-próbálkozásaim is, de leginkább a szabad verselésben tudom magam kifejezni. Jobban szeretem, ha én írom a szabályokat. És szabályok a legszabadabb versben is vannak, ha mást nem a mondanivaló. Ami nekem nagyon fontos: meg kell állni, hogy rá tudjak csatlakozni a transzcendensre, fel kell tennem magamat a töltőre, és a vers a töltő. A gondolatokat is ke lehet merevíteni, mint amikor egy filmet megállítunk. A korszellem ellene hat ennek a folyamatnak; pörgünk, rohanunk, egyik ámulatból a másikba esünk. A média, a reklámok megigéznek bennünket, mintha el akarnák szippantani az ember szürke állományát. A verssel való foglalkozás gondolkodásra késztet.
V.A.: Meg tudnád nevezni azokat a pontokat, ahol meg akarod állítani a filmet?
A. Zs.: Lehet, hogy nem is megállítani akarom a filmet, ha már ezt a képet folytatjuk, hanem alászövegezni. Olyan gondolataim vannak, amelyek fontosak a film megértéséhez. Például a tömegből való kilépés. Nyájakban létezünk, elvesznek az egyéni kezdeményezések, mindenki beáll valaki mögé.
V. A.: Van-e számodra hozadéka ebből a szempontból a költészetnek?
A. Zs.: Jobbá lett a személyiségem a költészet által. És tudom, hiszem, hogy nem csak a szerzőkkel történik ez meg, hanem azokkal is, akik a verseket „fogyasztják”, értelmezik. Hiszek a verseimben. Az üzenetem az, hogy gondolkodj, értelmezd újra, amit látsz, várj.
V. A.: A várakozás visszatérő motívum a verseidben.
A. Zs.: Igen. A várakozás az ún. ellenerősító negatívumok közé sorolom. Várakozni alapból nehéz, de ha az ember nem borul ki, nem tombol, megtanulja a türelmet, a hosszútűrést, annak meglesz a gyümölcse. Lehet, hogy amire vársz, nem történik meg, de a jellemed erősödik közben. A verseimben akkor kerül elő a várakozás motívuma, amikor imádkozom, kérek valamit, és nem történik meg, aztán egyszer csak az „ölembe virágzik a meghallgatás”. Az öl a núszra utal, a lágy részekre.
V. A.: Milyen „lágy részeid” vannak még?
A. Zs.: A család. [Könnyezik.] A barátok. A két és fél év pandémia alatt barátok mentek el, családtagok. A gyerekkel való kapcsolatom a neuralgikus pontom. Sok az ütköző pont, és nehezített a pálya, mert külön városban élünk. Nem tudok mindent befolyásolni. A várakozás itt is előjön. A találkozások hiánya. A második feleségemmel boldog házasságban élünk, és ez nagy erőt ad, de hordozom a „lágy részeket”, míg élek. Nem mindenről tudok hitelesen beszélni. A sebeim nem engedik. A vers nem a felszínen kapargál, hanem a személyiség legmélyéről jön fel, ahol sötét van. A kapcsolati válság is szűrő, nem csak én mentem rajta keresztül, hanem a verseim is. Nem vagyok szomorú, de érzékelem a hiányt. Nem tudok az ősz, a sárguló levelek szépségéről írni, ha nem láttam a gyerekeimet egy hónapja. Konkrétan meg nem írhatom le mi van, mert nem akarom a nyilvánosság elé tárni a családi életemet. Nem akarom, hogy rólam szóljon, hanem úgy igyekszem megírni, hogy több ember tudjon vele azonosulni. A válásom után például vettem egy üveg unicumot, leültem egy tópartra, és csak később írtam meg az egészet, de úgy hogy az élmény apropó legyen egy másik valóság megjelenítésére. Amikor megírtam a verset, már túl voltam a nehezén, jól éreztem magam a bőrömben, nem lett volna hiteles azon keseregni, ami akkor történt, de a hangulatot meg akartam örökíteni. A válás haláleset. Gyász. Nyomot hagy, lágy részeket, de a vers feloldozást ad.
V. A.: A verseidben ezek a személyes tartalmak úgy jelennek meg, hogy a környezeted természeti elemeit és tárgyait személyesíted meg.
A. Zs.: Volt, hogy megpróbáltam őszintén leírni az életem traumatikus részeit. Apám nem volt jelen az életünkben, a Persze apu-verseket szinte automatikusan írtam, alig kellet közben gondolkodnom. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor a végére értem. Az életem fájdalmas részeinek összefoglaló kötete ez a két vers. Volt másik apás versem is, amit publikáltam, arról szól, hogy apám visszajön a halála után. Látogató a címe.

Látogató

Apám meglátogatott
teljesen váratlanul,
meglepett ugyanis
úgy tudtam meghalt.
Bejött a lakásba
én hellyel kínáltam,
anyám nem akarta
holtan, se élve látni,
a család többi tagja se.
Hogy is mehetne,
így hiányosan
rokonlátogatóba?
Én pedig jól tudok
csendben hallgatni.
Értetlenség látszott
rajtam, és döbbenet,
kényelmetlen szűk
koporsóját szidta,
felhőszakadáskor
beázik és bejönnek..
Aztán kérdezett rólam
meséljek el mindent,
mindent részletesen.
Mi történt addig
míg nem volt itt fenn?
Inni kezdtünk lassan,
de belőle minden csepp
kifolyt, aztán belőlem is.
Már nem tudta jól
érezni magát, kevés
sejt maradt csontjain,
mesélni se volt kedvem,
így ásót fogtam és
visszakísértem, dobva
a földet, ordítva közben:
- Erre nincs még egyszer
negyvenöt évem!
V. A.: Erről az útról (hogy személyes tartalmakat közölj) végleg lemondtál?
A. Zs.: Nem zártam még le ezt a dolgot. Ez egy külön ciklus, fogok még vele foglalkozni.
V. A.: Egyéb terveid?
A. Zs.: Egy biztos: én verset fogok írni, amíg élek. Amikor elkezdtem írni (betegen egy gerincműtét után, több hétre ágyhoz kényszerülve), világosan láttam, hogy soha többé nem fogom tudni abbahagyni. Ezt nem lehet megunni, mert az unalom is inspiráló. Minden esemény az, a negatív kritika is. Vannak protonok, neutronok, elektronok, és vannak versek. azok is az elemi részecskék közé tartoznak. (Most már a borzonok és kvarkok is, de ezt már ne írd le. )
V. A.: Köteted lesz még?

A. Zs.: Igen, év végéig egy újabb kötetet szeretnék megjelentetni, 300-400 darabot mindössze. Filip Tamás írja majd hozzá az ajánlást. Hajnali front lesz a címe. A Hajnali front című versem az alkotásról szól. Az alkotói folyamat a vers szerint, olyan mint egy betegség: mint a hajnali front miatti fejfájás, migrén, nyomás a fejben. A költő arra kényszerül, hogy szabaduljon ettől a nyomástól. A megszülető vers csillapítja a fájdalmát. Aztán el szeretnék végezni egy írói akadémiát, kurzust. Csak még nem döntöttem el, kiben bízhatom,


Hajnali front

Reggelre az ég függő piramisokat épít
az utcák fölé. A hajnal sivataggá válik,
fordítva kel a nap és előbb tetőt húz,
majd mély alapot ás.

Költők állnak az erkélyen figyelve,
mikor föléjük érkezik a front, fejfájás megint.
Egy felhő vörösborral gyógyít, lehajol,
káoszt tölt a papírra remegő kezeik alá.

lehajol (felhő, ég) – visszatérő motívum
rendesen nem jön a tavasz
fordított világ
megszemélyesítések


Metszés után

Ha rendesen nem jön,
akkor a fák szülnek tavaszt,
az ág remegő szülőcsatorna,
előbb vajúdik, majd levélre vált.
Mikor még mindenki alszik,
az ég szégyenkezve lehajol
a visszahúzódó tengerekre
és kék festéket merít.
Zavaros magzatvízben áll az idő,
fent frissen mosott pólyaillatú felhők.
Hangszalagot fűznek a fákra a
visszatérő madarak.
Tékozlás. Mindenhol sok,
zavarba ejtően sok lesz a zöld,
komplikációval, farfekvéssel,
de megérkezett.
Még nyakán szorít a reggeli fagy
és lilát köhögnek tőle a kutyák.
Fuldoklik, mégis vigyorog
a hasábokra vágott erdők felett.

Olajos felhők

összezárt egek tartják
köztünk a hallgatást
le kell mennem a partra
mielőtt megszólalsz
közelebb hogy értselek
a tó pont úgy figyel
mint az előszobai tükör
lassan beszél rólunk
rejtett nádasok mögül
olajos felhők fénylenek


Szobatenger

Este harmadszor sétáltunk
ugyanazon a partszakaszon,
és ezt tettük mindennap,
míg előttünk hevert.
Az ismétlődés hullámokra,
a hallgatás sziklákra emlékeztetett,
de te azt mondtad, ez Isten visszhangja.
Gondoltam, ha újra visszatérünk,
vihetjük magunkkal a tengert,
haza a szobánkba, kiönteni a balkonra.
Valamennyit az éjszakákra is,
legalább halljuk, ahogy időnként belekap
a függönybe a szél, mint egy vitorlába.
Elmerülve egy hullámmal
ugyanoda álmodjuk magunkat,
egy hangos óceánba,
a felgyorsult pulzus és szemmozgás
pedig árulkodik, amint a galaxis
hűvösen átfolyik az omladozó plafonon.
Lemossuk a piszkot az ablakokról,
és minden mondatot magunkból,
melynek nincs folytatása.
Ott kezdjük el megint,
az újrakezdett sétákkal,
hol megvolt még Isten visszhangja.

Isten visszhangját hogyan képzeljük el? Hallgatásként? De a hallgatás szikla is egyben, amiről visszaverődhet. Ha Isten visszhangja megvan, a hallgatás van meg?
újrakezdett sétákkal kezdeni?

megkövülés, hallgatás/némaság, visszhang, újrakezdés -- visszatérő motívum



Hangtinta

Nem találok poharat a festők asztalán,
csak régi beszélgetések visszhangjait,
betűszobrokon megkövült hangtintát.
Ha lassan mégis körbejárom az udvart,
jókedvű vacsorák lehullott hámsejtjein,
összesimulunk, én és a mezítlábas alkonyat.

Nyomot keresek álmaimban, mint némi
rézgálic és déli harangszót hajkurászó
napfény a tőkesorok párhuzamai között.
Nem vagyok idevaló, mégis biccentek,
úgy, ahogy teszik utcádban a jegenyék.
Tanult némaság ez, üdvözlő levélnesz.

Fölénk nőttek már, a fáktól alig látható,
a kerteken túli világ épp összeroppanni
készül az idő nehéz elefánttalpai alatt.
Ha tél szivárog a hónapok repedésein,
a szél rozsdabarnával ír, szíven szúrja
a hegy fürtjeit, meggyűri a képeslap idillt.

Megiszom az évszakokat tisztán, józanul
ébredek, majd a tündérfröccsöket reggelire.
Seregélyeket villanydrótra komponál a hajnal.
A pincék tetején még vitorlát bont és emelkedik
néhány asztalon könyöklő vasárnap délután.
Vetkőző mandulafák a visszapillantó tükörben.

Mindenesetre

Ha van valami majd rád írok,
mondjuk valami váratlanul jót,
mindent nem tudhatok előre,
én is csak néhány betűt ismerek.

Biztos lesz olyan mondat,
amit gond nélkül elviselsz
és alatta állva nehéz vigyor
fut majd körül fültől-fülig.

Addig is, helyezd el magad
a hideg nyugalom sínpárjain,
legyél egy vidéki váróterem
légyjárta kockás padlóköve.

Vagy mi lenne, ha egyszerűen
megegyeznénk és tudnám,
ha te sem írsz, akkor sincs baj,
csak épp úton vagy.

Mindenesetre kicsomagolok,
kiveszek magamból mindent,
a nélküled napokat úgy, mint
a veled teli holdakat egymásután.

Nem alkati kérdés

Amikor várni kell és
nem látsz közeledni
senkit az pont olyan,
mint az autópályán
gyalogolni egyedül.
Csak a szalagkorlát
kísér, és ha érezni
lehet némi füstszagot,
az a felforrt hűtővíz
és fekete féknyomok.
Ezt követi a csend,
majd az eszmélés talán.
Ahogy haladsz az úton
lassan tűnik fel a
szakadt ing alatt,
mi az ami úgy kijött,
hogy eddig észre sem
vetted. Vagy olyan
gyorsan leszakadt,
hogy tulajdonképpen
jobb így nélküle. Ez a
megkönnyebbülés, ha
rájössz nem alkati
kérdés a fájdalom,
csak része az időnek.

Észak felé

Nem biztos, hogy hamar megtalálsz
a havazás gyorsan belepi a nyomokat.
Igaz, menekülve indultam a korai sötétedés elől,
de még nem gyűjtöttem annyi fényt, hogy egyedül várjak.

Ha a félelem bekerít, újra kell éleszteni az érkezések tüzét,
testőrnek hívni a fenyvest ami körülvesz, szóra bírni a szelet,
hátha a jeges hangkristályok majd érthetően szólnak.

A tűlevelekre rejtett gonoszság dermedt,
örök elvetettség és kitaszítottság harmóniái.
Ha nincs aki megtaláljon, te akkor is útnak indulsz.
Még akkor is, ha ez gyógyíthatatlan sebet ejt rajtad.

Feketedő ujjhegyek. A felhők átlyukasztott tenyerek,
a tél stigmái novemberi égen sötétedés előtt.
Messziről nézve a hajnali menekülésre emlékeztetnek.
A várakozás élei darabokra szelik az ágakon átszitált időt.

Amíg a hóban szétválogatom a rettegést a hittől,
te biztos egy útkereszteződésben állsz hezitálva.
Remélem, hogy eljut a várakozás síkjain hozzád
és meghallod imám, indulj Észak felé!

Elfelejtettem

volna, de megint szembejött,
piszkos arcú nincstelen szerda délután.
Léptei alatt nyári utcapor,
szatyraiban múlt lötyög, pár liter jövő,
száz hónap nadrágján zsíros hajnalok.
Száradt ráncaiban szürke ősz,
fák hajában szűrt tavasz,
szemeiben meztelen vitorláshalak.
Kint töltött éjszakán így húztak el nyarak
utakon egymás után piszkos légkörön.
Forgalom ordított virrasztó bokrok mögött
most aludttejben fürdik a cirózisos nap.
Idő megáll ahogy állnak utcabútorok
eltaposott a város mint kormos csikknyomot.

Tűzszünet


Hajnali virágzás tenyeret rajzol az üvegre,
nyikorogtatja az ablakkeretbe feszülő eget.

Az éjszaka szekrényéből kipakoljuk a nappalokat,
de néhány maradhatna odabent egy darabig.

Neked könnyű ébredni, benned a pirkadat,
jobbod és balod felől mammutfelhők csordái.

Mi a sötétségen át is megérthetjük egymást,
ha elindulunk és lemossuk az utakat.

Néhány mondat olyan, mint egy folyó,
ha éjfélig beszélgetünk, torkolat a tengerbe.

Előfordult, hogy elaludtam, amíg hallgattalak,
nem tehettem róla, épp akkor volt tűzszünet.

Nem baj, ha nem virágoznak az éjszakák,
reggelre kint leszünk ebből a magtalan álomból,

megkeressük a nyugalmat, amit elvitt a háború.
Ott lesz, ahol gyerekek rajzolnak a járdára.




Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2022-12-03 21:47   Napló: Sáfély
2022-12-03 21:40   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2022-12-03 21:40   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin
2022-12-03 21:29   Napló: Sáfély
2022-12-03 15:50   új fórumbejegyzés: Filip Tamás
2022-12-03 15:47   Napló: Sáfély
2022-12-03 15:00   Új fórumbejegyzés: Zsolt Szakállas
2022-12-03 10:56   Napló: az univerzum szélén
2022-12-02 23:16   Napló: Hamis
2022-12-02 23:13   új fórumbejegyzés: Vajdics Anikó